Lelki sérülésekből való gyógyulás
Ripperger atya szerint jelzésként kellene értelmezzük a lelki sebeinket ahhoz, hogy a realitásukat lássuk. Ha megbocsájtunk másoknak akkor képesek vagyunk értük -a bántalmazóinkért is- imádkozni. Nem szabad hagynunk, hogy a lelki sérülések az érzelmeinken keresztül eluralkodjanak, mert így eltéríthetnek minket attól, hogy tisztán lássuk a realitást az adott helyzetben. Ez a KULCS A GYÓGYULÁSBAN! Az nem kereszt, ha valaki folyton depressziós! Az egy jel, amely arra mutat rá, hogy valami javításra, korrigálásra szorul.
Ripperger atya beszél arról itt, ami főleg a konzervatívok táborát súlytja, hogy képesek órákat mérgelődni, napi szinten például az Egyház helyzetén - elhanyagolva a teendőiket, életállapotuk szerinti feladataikat- (Tisztelet a kivételnek!) és ez a megbocsátásra való képtelenséghez vezet, amivel magukat sebzik meg. Ő is konzervatív, elég radikális, de nem hallottam soha, hogy bántotta volna a modernistákat, a relativizmus híveit, (akik azt szajkózzák, hogy mindenkinek saját útja van Istenhez és a jó relatív, ahogy a rossz is, tehát teljesen szubjektív, nincs abszolút jó...ami tulajdonképpen teljes Isten- tagadás...) ellenben az eszmét komolyan bírálja, utalva Aquinói Szent Tamás munkásságára, de magát a tagjait soha!
Példaértékű.
A hitünk szerint is a bűnt kell gyűlölni, nem a bűnös embert.
AZ ÉRZELMEINK ELTÁVOLÍTANAK MINKET AZ IGAZSÁGTÓL, A REALITÁSTÓL.
Gondolataink, elménk tisztulása maga a gyógyulás, amikor a realitást látjuk és nem hagyjuk eluralkodni az érzelmeinket. Abba kellene hagyjuk a folyamatos gondolkodást azon, ami a lelki sebeinkkel és azok körülményeivel kapcsolatos. Minden egyes alkalommal, amikor ezeken gondolkodunk, megtanítjuk az elménket arra, hogy hogyan tudjuk ÚJRA ÉS ÚJRA ELŐHÍVNI A SÉRÜLÉSEINKKEL KAPCSOLATOS EMLÉKEINKET. Meg kell tanulnunk nem azonosítani önmagunkat ezekhez, megtisztítani az elménket. Bármi, ami a hatodik, kilencedik parancsolattal kapcsolatos, ami keserűséget okoz, attól meg kell szabaduljunk, mert spirituálisan gyengít minket. Ezeknek a sérüléseknek a lelki életünkre is iszonyatosan rossz hatása van. Abba kell hagyjuk, hogy folyamatosan ezeken őrlődünk, néha ez nagyon nehéz, mert eluralkodik az elménken a rossz érzés, a rossz irányú gondolatvitel, amely SZOKÁSSÁ VÁLIK és újra és újra el kell kezdenünk küzdeni és megpróbálni véget vetni ezeknek, amíg véget nem vetünk nekik végleg.
"The chastity of the mind" =
"Az elme tisztasága" egy erény, amelynek hiánya egy démoni hatás eredménye. Ripperger atya mindig megemlíti, hogy a mentális betegségek nagy részét a gonosz okozza, a gondolatainkra hat és így próbál megbetegíteni, rombolni, elfordítani minket attól a lehetőségtől, hogy a lelki életünkben fejlődés történjen.
Egy démoni hatás eredménye, hogy ha folyamatosan a lelki sebeinkre gondolunk,
-Jézus sosem tett ilyet!- újra
és újra visszahívjuk (flashbacks) őket a tudatunkba.
Meg kell tisztítsuk az érzékeléseinket is. Ha például folyamatosan a krízisre gondolunk, ami az Egyházban van ma, akkor negatívvá válunk, megrekedünk és nem fejlődük a lelki életünkben. Jó ha tudunk a gondokról, de ne gondolkozzunk folyamatosan azokon, mert attól nem leszünk erényesebbek! Nem arról van szó, hogy dugjuk a fejünket a homokba és ne vegyünk a rossz dolgokról tudomást, mint például a buddhisták, akik szerint minden illuzió, ki kell üresíteni magunkat és meditálni a semmin, mindent elfogadva, ítélet nélkül. Nem!
Mit tehet az az ember a spirituális védelmében, akinek az egész elméje oda lett dobva a gonosznak? Egyáltalán semmit sem! Kap egy- két jóérzés fröccsöt (ez is élvezet), aztán jön a fekete leves.
Fontos, hogy mi konzervatívok ne keseredjünk el, ha az Egyház kríziséről hallunk, ne essünk depresszióba, még ha fáj is nekünk nagyon, hogy több mint kétezer éves hitigazságokat próbálnak megdönteni, és eretnekségbe taszítani sokakat a kiválasztottak közül.
Racionálisan kell nézzük a lelki sebeinket, nem engedve teret az érzelmeinknek.
Pszichés betegségekből úgy tudunk a legkönnyebben gyógyulni, ha az igazságra, a realitásra fókuszálunk és megerősítjük azt, mint az adott személy helyzetének valódi problémája. Ne arra figyeljünk, hogy ezek milyen érzelmi töltettel bírnak, mennyire fájnak...
Az igazság szabaddá tesz.
Ha az igazságra koncentrálunk, akkor az érzelmeink elkezdenek szétesni, ellényegtelenedni, akkor is ha fáj. Abba kell hagyjuk, hogy folyton azokra az emberekre vagy helyzetekre gondolunk, akik okozták a lelki sebeinket.
ISTENNEK KELL A GONDOLATAINK KÖZÉPPONTJÁBAN LENNIE, NEM ÖNMAGUNKNAK (a problémáinknak)!
Mindig azt mondja az atya, hogy:
"Te nem vagy olyan fontos! Isten a fontos! A te dolgod, hogy megtedd az Ő akaratát."
A gyógyulás kezdete az elme tisztasága. Isten legyen az életün középpontja, ne a lelki sebeink. Ezt tanítja a hitünk is. A folyamatos depresszió nem kereszt! Fontos, hogy meg tudjunk bocsájtani másoknak és magunknak is. Ha ezt nem tesszük meg, tovább sebezzük magunkat. Csak akkor lesz jobb nekünk, ha ezeket a fájdalmakat elengedjük és nem mérgezzük magunkat tovább velük.
Ha elkövetsz valami súlyosat és nem tudsz magadnak megbocsájtani, az bűn, mert Isten megbocsájt, ha őszintén bűnbánatot tartasz. Isten irgalma ellen teszel, ha nem bocsájtasz meg magadnak és egyre lejjebb és lejjebb fog ez húzni téged. Ha nem vigyázol, lelkileg tönkre fog tenni. Istené az ítélet, mi nem ítélhetünk el másokat. Mindannyiunknak számot kell adjunk majd az életünk minden egyes cselekedetéről, a Földön megszületett összes ember-, teremtett angyal- és démon előtt. Mindenki előtt fogjuk elszenvedni az utolsó ítéletet és azok is, akik lelki sebeket okoztak nekünk.
Néha Isten megengedi, hogy szenvedjünk, hogy tudjunk fejlődni a megbocsájtás és az alázat terén.
A másik dolog, amit abba kell hagynunk az az, hogy bűnöket követünk el. Ilyenkor önmagunkat sebezzük, még a bocsánatos bűnökkel is! Az atya sokszor említi, hogy az a személyes véleménye, hogy mivel annyi bántalmazás éri ma az Oltáriszentséget (gyalázások, illetéktelenek áldoztatása, kézbe áldozás, laikusok általi áldoztatások), hogy valószínű lesz egy rövidebb idő vagy néhány év (2-3 év), amikor Isten megengedi, hogy megszűnjön a napi áldozat és a Szent gyónás. A Biblia is ír erről.:
"Sokat kiválasztanak, megtisztítanak és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki sem jut el belátásra, de az értő szívűek meg fogják érteni. Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. Boldog, aki bízni tud, és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot, Te meg menj és légy nyugodt!"
(Dániel 12, 11)
Addigra olyan szintre kell érjünk, hogy bocsánatos bűnöket sem követünk el. Persze ehhez kegyelem is szükséges.
Néha segít, ha megosztjuk másokkal a fájdalmainkat, de ne vigyük ezt se túlzásba! Függőséget okozhat az az öröm, ami azzal jár, hogy jól érezzük magunkat panaszkodás közben és utána.
A LEGERÉNYESEBB EMBERT A LEGKEVÉSBBÉ LEHET MEGBÁNTANI.
Erényekben való növekedés által tudjuk feldolgozni ezeket a lelki sebeket. Például, ha fejlődünk a megbocsájtásra való képességben, attól gyógyulunk, de ha folyamatosan panaszkodunk, attól csak még inkább tetézzük a bajt.
Ahhelyett, hogy folyton visszatérünk a lelki sebeinkhez, azt kellene lássuk, hogy életünk ezen területén még szükségünk van a gyógyulásra, amin dolgoznunk kell. Lehet, hogy Isten teljesen meggyógyít, de az is lehet, hogy hordoznunk kell a sebeinket, egy magasztosabb jó elérése érdekében.
Ami még hatalmas segítség démoni erők ellen az az elmélkedés vagy keresztény meditáció. Szent Ferenc és Aviai Szent Teréz is használták ezt az ima módot. Ez a második imamód...kilenc van, úgyhogy van hova fejlődjünk...az első a személyes ima..Napi 15 perc elmélkedés az alázatról, Isten hatalmáról vagy -irgalmáról vagy egy bibliai részről tuti recept, ha el akarjuk üldözni a gonoszt! Gyűlöli az alázatosokat, akik tudják, hogy a Teremtő nélkül ők semmit sem tehetnek.
A Szűz Anya ereje is az alázatosságában rejlett.
