Saját nyomorúságunk
"Értelmünk és akaratunk minden jóra készebbé és nemesebbé válik, ha önmagától elfordulva Istennel foglalkozik, és igen káros dolog, ha soha nem jutunk ki saját nyomorúságunk mocsrából."
(Avilai Szent Teréz: A belső várkastély)
"Istennel foglalkozik..."
Hogyan érhetjük el ezt?
Isten azt várja tőlünk, hogy legyünk szentek, hogy ne hasonuljunk a világhoz, hogy újuljunk meg gondolkodásukban, hogy ne úgy viselkedjünk, mint a pogányok, hogy ne legyünk langyosak.
Istennel tudunk foglalkozni úgy, hogy már korán reggel rá gondolunk, kifejezzük neki imádatunkat és azt, hogy teljes bizalommal vagyunk iránta, akármi is történik velünk aznap.
Ez egyértelmű, hogy aki Istent szereti, az vele akar lenni mindig. Az ima a kapcsolat vele. Persze van, hogy ima közben nem érez semmit sem az ember, nem is az érzelem a lényeg, hanem a kapcsolat, a döntés. Ez nem mindig könnyű, mert az áteredő bűn miatt gyarló az ember és nehezen veszi rá magát, hogy áldozatokat hozzon.
Saját sorsunk, vélt- vagy valós nehézsegeink miatt elégedetlenkedni vagy őrlődni, eltávolít attól, hogy készséggel megtegyük a jót, a nemest.
Értelmünket és akaratunkat eddzük, ha nem süllyedünk bele például az önsajnálatba.
Ha a Szentlelket engedjük magunkban kifejeződni, ha nem nyomjuk el, akkor felül tudunk könnyen kerekedni önmagunkon.
Önmagunktól el kell fordulni?
Nyilván van olyan, hogy önmagunkon kesergünk és ezt túlzásba visszük, közben nem is figyelünk az értelem szerzőjére, Istenre. Ha soha nem jutunk ki ebből az állapotból, az eltávolít Istentől, földi pokol.
Talán az elmélkedés gyakori alkalmazása segít a leginkább abban, hogy Istenre figyeljünk. Ez segíti azt is, hogy pillanatok alatt rá tudjunk kapcsolódni a Szentlélek csatornájára. Ki kell tudnunk zárni a világ zaját. Vannak egyáltalán nem fontos, néha zavaró események. Át kell rajtuk folyni, levetni a "lábunkról az út porát" és visszatérni Isten békéjébe, a lélek nyugalmába és rá figyelnünk. Arra, hogy ő milyen, mit akar megtanítani egy helyzetből, mire hívott meg minket, miért tesz próbára.
A lelki olvasmányok ezért nagyon jók, mert segítenek minket megtartani a jó irányt, a helyes gondolkodást lelki dolgokban.
"A világ gyakran megkísért. Az eredménytelenség sokszor elcsüggeszt.
A megszokás unalmassá akarja tenni a kötrlességteljesítést és a lomhaság heverészésre ösztönöz."
(1940- es Imádságos könyv)
A türelem erénye növekedhet bennünk -ha Isten megadja-, ha azon elmélkedünk, milyen türelemmel szenvedte el az ostorcsapádokat Jézus. (Scupoli: Lelki harc; http://szalezimuvek.ppek.hu/konyv/scupoli_gergely_lelki_harc/?n=35)
A Szentségimádáson is Istenre figyelünk.
Nagy segítség, hogy olvashatjuk szentjeink imáit. Valószínűleg ők is volt, hogy gyötrődtek Isten és önmaguk sanyarúsága között.
Loyolai Szent Ignác napi imája:
ÉNEK AZ OLTÁRISZENTSÉGRŐL
Imádlak és áldlak, Isten, rejtelem!
Kenyér- és borszínben titkon vagy jelen.
Néked szívem, lelkem átadja magát,..
Mert Téged szemlélve elveszti magát.
Látás, ízlés, érzék megcsalódhatik,
De a hallás rólad hittel biztosít:
Hiszem azt, mit hinnem Isten Fia szab,
Igéd igazánál mi van igazabb?!
A keresztfán rejtéd Isten-voltodat,
Itt a színek rejtik emberarcodat,
De én mind a kettőt hiszem s vallhatom,
Kérve, amit kért a bűnbánó lator.
Ahogy Tamás látta, nem látom sebed,
Mégis Istenemnek vallak tégedet.
Add, hogy egyre jobban hinni tudjalak,
Tebenned reméljek, s téged vágyjalak.
Urunk halálára emlékeztető
Áldott Kenyér, élő s embert éltető!
Add, hogy éljen lelkem belőled csupán,
S jóízét tebenned ne veszítse szám!
Kegyes Pelikánom, Uram Jézusom!
Szennyes vagyok, szennyem véreddel mosom.
Elég volna egy csepp, hogyha hullna rá.
Világ minden bűnét meggyógyítaná…
Jézus, kit csak rejtve szemlélhetek itt!
Mikor lesz, hogy szomjas vágyam jóllakik?
Hogy majd fátyol nélkül nézve arcodat,
leljem szent fényedben boldogságomat!
