Szentségi Házasság

Ahogy hallgattam a gyerekek altatása közben a szuszogásukat, arra gondoltam, amint elalszanak, szabad leszek. Valóban jó a szabadság szónak az ismetete napjainkban? Arra is gondoltam, hogy egyesek  szabadon  döntenek arról, hogy ez a gyermeki szuszogás megszünjön örökre. Arra gondoltam, hogy ők szabadok, mert azt tehetnek, amit akarnak, akkor, amikor akarják és annyiszor, ahányszor akarják. Ma őket hívják felelősség tudatos szülőknek, akik képtelenek kontrollálni a cselekedeteiket, akik add uram, de máris szemléletűek, akiknek szükségletei azonnal kielégítendők. Bezzeg azok, akik lemondásokat élnek meg, akik áldozatokat hoznak, akik nem azért nem dolgoznak, mert sosem tanultak, na őket kigúnyolják, nem értik és felelőtlennek titulálják. Mire vagyok szabad? Emberölésre vagy szolgálatra? Egoizmusra vagy áldozatkészségre? A halálra vagy az életre? A hedonizmusra vagy a böjtre? A gonoszra vagy a jóra? A hamisra vagy az igazra? Az élvezetre vagy a lemondásból fakadó eré...

A démonok hajlamosak homályba fedni elkövetett bűneinket, hogy ne gyónjuk meg azokat. Biztos vagyok benne, hogy azon is munkálkodnak valahogyan, hogy ne emlézzünk olyan dolgokra, amik a lelki életünk előmenetelének az eszközei voltak hajdanán. Nálam ilyen például az a tény, amit Ripperger atyától tanultam, hogy: 1. Elveszti a spirituális védelmet az a család, ahol a nő a domináns és nem engedelmes a férjnek. Istentől van az az alá-, fölé rendeltségi viszony, amelyet a Biblia is tárgyal.  "21 L egyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből.  22 Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak,  23 mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak: testének ő a megváltója.  24 Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, az asszony is mindenben férjének.  25 Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte,  26 hogy a keresztségben szavával megtisztítva m...

Egy nagyon kedves ismerősöm felkeltette a figyelmemet a családfa kutatás iránt. Mindig is érdekelt a dolog, de sosem vettem rá magam, hogy elkezdjem.  (A kép csak illusztráció, nem az én felmenőim szerepelnek rajta. ) Egy könyvnek a segítségével 1725- ig visszamenőleg találtam meg a rokonság egyik felét. Apai ágon indultam el, mert sajnos csak a nagymamámról tudtam, hogy pontosan mikor és, hol született. Gyomai volt és ma is élnek a leszármazottai, másodunoka testvérei apámnak. Főleg mérnökök, tanárok. De mamám édesapja -az én dédpapám, Gyuricza Imre- sajnos fiatalon, 23 évesen meghalt -nem találtam róla információt, hogy hogyan-, fiú utódot nem hagyva maga után. A könyv a Gyuricza család több ágát is tárgyalja és nagy örömömre az én felmenőimnek az ága volt a leggyümölcsözőbb közülük. Itt volt a legtöbb utód és a legkevesebb csecsemőhalál. Olyan öröm fogott el, ahogy ezt megtudtam. Talán nekik köszönhetem a hitemet. Biztosan imádkoztak értem, az utódjaikért. Fel sem fo...

Barsi Balázs: Az Egyszülött Fiú, részlet Nem véletlen, hogy egy asszony volt, aki Jézus lábát megkente. Húsvét hajnalán is éppen ők  indulnak kenettel a sírjához. Meggyőződésem, hogy Isten gondolata, szándéka az, hogy  elsősorban a nők kezében legyen a nárduszolajjal telt alabástromedény, hiszen ők az élet  hordozói, a szeretet ingyenességének, abszolút voltának megjelenítői.  Az az ősi szokás, hogy az életet jelképező vízzel locsolják meg az asszonyokat, lányokat  Húsvét másnapján, mára egészen elveszítette eredeti jelentését, hiszen szinte mindenütt kölnit  használnak már locsolkodásra. Ez viszont adott egy jó ötletet: mint pap nyilván nem  locsolkodom, ellenben az idén Medjugoréből hozott illatos olajat szenteltem, az asszonyokat,  lányokat és szerzetesnővéreket Húsvéthétfőn kihívtam az oltár elé, és keresztet rajzoltam  homlokukra, e szavak kíséretében: „Tegyen téged az Atyaisten szent Fia feltámadásának  hírnökévé a Szen...

Néha azt érzem, hogy mekkora király vagyok, mert hat gyereket vállaltunk. Az igazság az, hogy közöm sincs ahhoz, hogy mit birok. Amikor fáradt vagyok, mérges és zsörtölődöm, mert nem könnyű a gyerekekkel, akkor mindig kapok egy idő után odafentről egy sugallatot, egy jó tanácsot, egy adag erőt. Na jó, nem mindig, de idővel. Szóval az én erőm arra elég, hogy időről- időre kiboruljak, mert az egóm nem engedi, hogy folyamatos szolgálatban legyek. Az egóm mindig azt súgja, hogy többre vagyok hivatott. Pedig ez a legtöbb, nevelni a következő generációt és Krisztust adni a világnak.  Mitől vagyunk mégis elégedetlenek, mi szülők, főleg főállású anyák?  Attól, hogy levesszük a tekintetünket Krisztusról. Attól, hogy másokkal hasonlítgatjuk össze az életünket.  Nem az számít, hogy hány gyereket nevelünk, hanem az, hogy mekkora szeretettel. Kis dolgokat kell megtegyünk, nagy szeretettel. Aki életét adja felebarátjáért, abban a legnagyobb a szeretet. Oda kell adjuk magunk...

A valóságos élet ilyen gyerekekkel.  Néha még ilyen is. Nem pedig folyamatosan ilyen.:  Főleg azoknak nem, akik a munkaerőpiacon is meg akarnak felelni, de egyébként bárkinek, aki valamennyire meg akar maradni gondolkodó, felnőtt embernek, nem csak egy háztartási robotgépnek. Mostanában több segítséget kaptam és rájöttem, hogy nem rossz anya vagyok azért, mert ingerültebb, türelmetlenebb vagyok újabban a gyerekekkel, hanem maximálisan leterhelt. Ma az van a köztudatban -amelyet a felénk zuduló média határoz meg elsősorban-, hogy ha nem a gyerekeddel foglalkozol örökké, ha nem ellenőrzöd az összes mozdulatát, ha nem sütsz édesburgonyás kacsasültet mangósaláta ágyon, ha nem viszed őket minél színesebb programokra és nem járatod őket ezer szakkörre, akkor sz@r anya vagy. Mi ezt elhittük és mindenki magán úton is a social médián keresztül azt sugallja, hogy fenékig tejfel az élet kisgyerekekkel. Csak azt elfelejtettük, hogy ez így ebben a formáb...

Úgy gondolom, hogy a mai hősök az egészségügyben és a kereskedelemben (élelmiszer üzletekben) dolgozók. Boldog lennék, ha ide sorolhatnám a papjainkat, de sajnos rettenetesen csalódtam bennük. Mutatniuk kellene, hogy nem félnek, hogy a földi életet semmire se tartják, hogy a mártírhalálig képesek lennének elmenni. Sajnos azt hangoztatják, hogy Téged védlek azzal, hogy nem megyek a közeledbe. A pestisjárvány idején vajon hogyan viselkedtek a papok? Hazavonultak és megvárták, amíg kitisztul a terep és lehet újra hangzatos, üres prédikációkat tartani a szeretetről és a közösség megtartó erejéről?  Nem. Nem így viselkedtek! Ott voltak az élvonalban és feladták a betegek kenetét, gyóntattak, ápolták a betegeket. Nem féltek attól, hogy elkapják a halálos kórt! Pedig sokuk elkapta. Életüket adták másokért, ahogy Jézus tette... Vajon hogyan viselkedtek a kommunizmus idején? Nem tartottak misét, nehogy elvegyék tőlük az otthonaikat, a hivatásukat? Katakombákban, titokban misézte...