2021. december 30., csütörtök: Szent Gertrúd, Az isteni szeretet követe


Minden lélek abban a mértékben közeledik hozzá, amint előrehaladt a szeretetben.

AZÁLTAL, HOGY EGYEDÜL MARADT, MEGTISZTUL ATTÓL A LEÁNYOS KÖNNYELMŰSÉGTŐL, HOGY OLYKOR NAGYON SZIVESEN IDŐZÖTT AZ EMBEREK TÁRSASÁGÁBAN.

Közben Gertrúd érezte az isteni jóság édességét, amellyel fogadta az Úr azt, ha készséggel elhisszük, hogy az isteni kegyelem bőségét nem az emberek érdemei, hanem az isteni Szív határtalan szeretete szerint osztogatja a választottainak.

Igyekezzél ne magadnak élni, hanem vágyakozásod szerint az én dicsőségemet keresd mindenben.

Halála után a lélek érdeme nem gyarapszik.

A szeretet hármas erejét jelképezte, mellyel a lélekben létrehoz, mikor megsebesíti. Először, mikor átjárja a lelket, olymódon sebzi meg, hogy minden múlandó dolgot ízetlenné tesz számára, mintha csak beteg volna, úgy hogy többé ilyesmiben sem örömet, sem vígasztalást lelni nem tud.

Óhajtom tehát, hogy barátaim ebben utánozzanak engem.
Irántam való tiszteletből és saját üdvösségükért nagyobb szereletet tanusítsanak ellenségeik, mint jótevőik iránt, mert ebből hasonlíthatatlanul nagyobb hasznot meríthetnek. De ha talán emberi gyarlóságból elmulasztanák is, hogy a szenvedett sérelmeket azonnal jótéteményekkel fizessék vissza, azért mégis kellemes áldozat lenne nekem az, ha legalább kissé váratva törekednének a méltatlanságokat jótéteményekkel viszonozni. Éppen úgy, mint ahogy kínszenvedésem keresztje egyideig a földben volt elrejtve és azután érte a fölmagasztalás.

Hasonlóképpen : ha választottaim ké-
résére kegyelmet öntök valakibe, ez úgy
fog működni benne, amint az illetőnek inkább hasznára válik. Például : némelyeknek jobb, ha ebben az életben különféle nyomorúság nehezedik rájuk, mintha vigasztalások édességét élveznék. Ha tehát kegyelmet árasztok lelkükbe, az a nehézségek és
megpróbáltatások keserűségévé válik bennük s így egyre jobban és jobban alkalmassá
válnak az én kegyelmemre. Ha ez a jelenben el is van rejtve előttük, annál boldogabban tapasztalják majd a jövőben, minél hűségesebben fáradoztak azon, hogy irántam való szeretetből türelemmel viseljenek el minden viszontagságot.

Ha valaki üdvösség után vágyódva keresi kegyelmemet, jótéteményekben nyilvánvalóan megtalál engem. És aki hűségesen keresi szeretetemet, bensejében boldogítóbban fog megérezni.
E szavakból megértette Gertrúd, hogy nagy
különbség van azok között, akik testi-lelki
üdvösségüket saját akaratuk szerint keresik
és azok között, akik nagy bizodalommal egészen az isteni szeretet gondviselésére hagyatkoznak. 

Óhajtom tehát, hogy barátaim ebben utánozzanak engem.
Irántam való tiszteletből és saját üdvösségükért nagyobb szereletet tanusítsanak ellenségeik, mint jótevőik iránt, mert ebből hasonlíthatatlanul nagyobb hasznot meríthetnek. De ha talán emberi gyarlóságból elmulasztanák is, hogy a szenvedett sérelmeket azonnal jótéteményekkel fizessék vissza, azért mégis kellemes áldozat lenne nekem az, ha legalább kissé váratva törekednének a méltatlanságokat jótéteményekkel viszonozni. Éppen úgy, mint ahogy kínszenvedésem keresztje egyideig a földben volt elrejtve és azután érte a fölmagasztalás.


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2019. 07. 03., szerda: Most fény derül a modernizmus szerzőire!: Annaliese Michel ördögűzése során elmondott dolgok egyenesen a démonoktól

Lelkiségi mozgalmak, amelyek rombolják az Egyházat

Ripperger atya: Hogyan áll most a gonosz helyzete?