2022. június 22., szerda: Jézus követése


Manapsag is előszeretettel ismételgeti a pap, hogy kövessük Jézust, de vajon hányan értik ezt, hogy ez nem egyenlő azzal, hogy beülünk vasárnaponként egy érzelgős, gitáros misére és meghallgatjuk a homíliát, ami javában arról szól, hogy a pogányok hogyan élnek, bezzeg mi keresztények, így elaltatva az anúgy is halk lelkiismeretet. Miért? Mi hogyan élünk? A legtöbb keresztényről sajnos ma elmondható, hogy az élete olyan, mint az istenteleneké. Csak abban mások, hogy vasárnap egy órát a misén töltenek, de mondjuk gyónni vagy szentségimádásra már nem járnak, nem imádkoznak, nem olvasnak lelki olvasmányokat, a gyerekeiket jó, ha első áldozásig kísérik, aztán már nem is bérmálkoznak és fogalmuk sincs arról sem, hogy mi a paráznaság, a házasság előtti tisztaság, mert nem tanulnak a hitükről és erről senki sem prédikál nekik a liberális, modern szellemiségű plébániákon. 
Ilyen világban szerintem még nehezebb is Jézust követni, mert szilárd táplálékra vágyik az ember, útmutatásra, azért pedig ma erősen kapálózni kell, mert hiánycikk. A szűk ösvényen is alig mennek és azok közül, akik a kegyelemnek hála megtalálták ezt az ösvényt, szóval azokra is ugyanúgy hat korunk kényelemszeretete, kevélysége, izolációra való hajlama, gőgössége, makacssága és még ezernyi bűnre való hajlam, amely mindannyiunk szívében benne foglaltatik. 
Jézus követése nem egy cukorsziruppal leöntött, éneklős dicsőítgetés, nem csak vasárnapokon hív meg erre az útra, hanem egy életen át tartó feladat és nehéz. Csak Isten szeretete és a kegyelmek teszik könnyebbé és hitünk reménye, hogy egyszer majd az út végén Istennel egyesülhetünk örök boldogságban, ahol már nem lesz könny, szenvedés, elhagyatottság, meg nem értettség.


Liguori Szent Alfonz: Az üdvösség útja (részlet)

Ahhoz, hogy Istennek ajándékozhassuk magunkat három fő eszköz szükséges:
- kerülni kell minden hibát (le kell győzni a legjelentéktelenebb rendetlen hajlamokat)
- a jók közül mindig a legjobbat kell választania és azt, ami legjobban tetszik Istennek
- harmadszor, nyugodtan és hálával kell elfogadni mindent Isten kezéből, ami az önszeretetnek nem kedvez

Az önszeretet az, amikor saját dicsőségünket vagy saját örömünket tartjuk szem előtt. 

"Aki az élet bajaiban az Isten akaratán megnyugszik, az fölfelé siet az Istenhez."
(Alvarez atya)

A szentségnek két nagy eszköze van: a vágy és az elhatározás. 

A szentség abban áll, hogy Istent szeretjük. (szerk. megj.: "Aki szeret engem megtartja tanításomat." János 14, 23)

El kell határozzuk, hogy minden bocsánatos bűnt kerülünk, legyen az bármily csekély, másodszor hogy lemondunk a földi dolgokhoz való ragaszkodásunkról, harmadszor hogy soha nem mulasztjuk el az imádság és az önmegtagadás gyakorlatait, bármily unalmat és ellenszenvet is érezzünk, negyedszer szükséges, hogy Jézus Krisztus szenvedéséről naponta elmélkedjünk, mert a sgenvedésre való emlékezés szeretetre gyullaszt minket, ötödször minden viszontagságok közt türelemmel nyugodjunk meg Isten szent akaratán, hatodszor szükséges az Isten szent szeretetét kérnünk folyton. 

Ha valaki utánam akar jönni és nem azt mondja, hogy ha valaki hozzám akar jönni, vagyis azt akarja, hogy mi utána menjünk, más szóval: hogy mi is azon tövissel és szenvedéssel megrakott úton haladjunk, amelyen ő járt. De Jézus mindig előre megy és csak akkor állapodik meg, mikor már a Kálvária hegyére eljutott, ahol érettünk meghal, ha mi tehát valóban szeretjük őt, úgy egész halálunkig kell követnünk őt. Azért mindegyikőnknek meg kell tagadnia önmagát. 
Tagadja meg önmagát- úgymond vagyis meg kell magától mindent tagadni, amit az önszeretet kíván és, ami ezért Jézus Krisztusnak nem tetszik. 

"Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen.
Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti.
Mert mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, de maga elpusztul vagy súlyos kárt szenved?
Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga és az Atya, meg a szent angyalok dicsőségében."
(Lukács 9, 23-26)

Kereszt alatt értjük az élet minden szomorúságát, baját, melyet Jézus Krisztus keresztnrk nevez azért, hogy e név édességet adjon neki, megemlékezvén arról, hogy ő maga a kereszten meghalt értünk, irántunk való szeretetből. Békésen viseld azt a fájdalmat, lenézést, nehézséget, amelyet Jézus Krisztus reád bocsájt. 

A MI ÜDVÜNK ÉS A MI TÖKÉLETESSÉGÜNK TEHÁT EBBEN A HÁROM SZÓBAN FOGLALTATIK: 
TAGADJA MEG ÖNMAGÁT!
Vagyis tagadja meg önmagától, amit az önszeretet rendetlenül kíván. 
AZ ÖNSZERETET A SAJÁT DICSŐSÉGÜNKET VAGY/ ÉS SAJÁT ÖRÖMÜNKET TARTJA SZEM ELŐTT.

Az önmegtagadás: önmagunk teljes elvonása minden olyan dologtól, amire az üdvözítőnk oly sürgősen int minket, hogy egészen övéi legyünk, teljes elvonása magunknak minden dologtól és különösen rokonainktól és barátainktól. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2019. 07. 03., szerda: Most fény derül a modernizmus szerzőire!: Annaliese Michel ördögűzése során elmondott dolgok egyenesen a démonoktól

Lelkiségi mozgalmak, amelyek rombolják az Egyházat

Ripperger atya: Hogyan áll most a gonosz helyzete?