2022. július 2., szombat: Több, mint hatvan éve hanyatlik az Egyház

Részlet Malachi Martin, Az elhagyott szőlőskert című művéből

A szentek imái és a mise imái 1965-ig ezt mondták:
 „Uram, taníts meg minket a földi dolgok megvetésére, és az égiek utáni vágyakozásra!” 
Mennyei dolgok utáni vágyakozásra! 

Egyáltalán nem volt szó arról, hogy földi paradicsomot kell építenünk. 
De ez volt a II. vatikáni zsinat üzenete, és ezt a gondolatot tették magukévá a püspökök. Így aztán határt lehet szabni a családok méretének. A püspökök legalábbis sejtetik, hogy lehet fogamzásgátlást használni, mert nem szólnak egyértelműen ellene. Manapság az a nézet, hogy korlátozni kell a népességet. A püspökök ezt elfogadják, mert ez az idők szava.

Nem hiszik, hogy fontos lenne a sok pap. Ezért nem bánják, ha lányok ministrálnak, ha nők a plébániai adminisztrátorok, vagy nők áldoztatnak.
Vegyük például az áldoztatókat. A Vatikán törvénye szerint csak akkor lehet áldoztatókat alkalmazni, ha nincs pap. Nos, nézzük meg a dublini templomot, ahová én jártam misére. Hatalmas egyházközség, St. Agátáról van elnevezve. Van öt papja, mégis harminchét áldoztató dolgozik a templomban, többnyire nők. Ez törvényellenes! Illegális, mégis ez 
történik a szent Írországban, a szentek és tudósok földjén. Egyáltalán nem kellene áldoztató laikusokat használni, hacsak nem muszáj azért, mert nincs pap. Az áldoztatók alkalmazása támadás a papok ellen, a katolicizmus ellen és a templom szentsége ellen. 

Ez a sátánista gondolkodás szabálya. Ez 
pontosan az Egyház jövőjére vonatkozó luciferi vagy sátánista terv. Világiasítani akarják az Egyházat, csak mint társadalmi szervezetet akarják megtartani. Paptalanítani, rómátlanítani, dekatolizálni akarják az Egyházat, csak társadalmi szervezetként, stabilizáló tényezőként 
használni a társadalmi és kultúrális felszín megőrzése érdekében. Ez a terv. Azt akarják, hogy az Egyház alkalmazkodjon az új szekuláris világrendhez. Ahhoz, hogy az Egyház megfeleljen eme követelménynek, tönkre kell tenni a papi hivatást. Le kell fokozni a papot. A pap szerepét jelentéktelenné alacsonyítják. Ezt teszik. A módszer világossá válik, ha feltérképezzük a történteket. Akkor lehet látni, mi történik. Látjuk az Egyházban a Júdás 
komplexust, amint azon dolgozik, hogy tönkretegye az Egyházat. Az Egyház 
megsemmisítése a végső cél.
Vannak vidékek Franciaországban, ahol több órán keresztül vezethet az ember anélkül, 
hogy egyetlen templomot is látna. Még templom romokat se látni. 
Nincsenek zárdák. 
Nincsenek papok. 
Semmi nyoma a hitnek! 
Ha a helyieket kérdezzük, miért nincsenek 
templomok, azt válaszolják: 
„Nous ne sommes pas croyants,” azaz 
„Mi nem hiszünk.” Ez a katolikus Franciaország. És ugyanez történik a saját országunkban is.

Ez a Júdás-komplexus lényege. Ilyen értelemben Júdás nem volt rossz ember. Az evangéliumokból világosan kiderül, hogy nem akarta Urunkat elveszejteni. Nem akarta, hogy megöljék! Azt akarta, hogy Jézus a zsidók királya legyen, ő pedig az egyik minisztere. Be akarta hízelegni magát a jeruzsálemi egyházi és világi hatóságoknál. Ez volt a célja. Júdás akart lenni a nagy közvetítő. Megpróbált Jézus és a hatóságok közé helyezkedni. Azt akarta, hogy Jézus földi király legyen, és ő legyen a miniszterelnöke. Az új államban ő lett volna a mi Urunk mindenese. 

Mármost, a püspökeinkkel való párhuzam félelmetes. A Júdás-komplexus ott van a 
püspökökben. A párhuzam a következőkben áll: Kétségtelen, hogy az amerikai püspökök 
azért nem képesek, vagy nem hajlandók megoldani az abortusz, a pornográfia, a 
homoszexualitás problémáját, mert nem akarják elveszíteni a jó kapcsolatot a világi kormány embereivel. Jó magaviseletű állampolgárok akarnak lenni. Meg akarnak felelni a liberális gondolkodásmódnak, ami az Egyesült Államokban és Kanadában uralkodik. A püspökök tehát azt hiszik, hogy ez jobb megközelítése a problémának, mint felállni és azt mondani: „Az abortusz rossz dolog. Harcolni fogunk ellene. Kivonulunk az utcákra. Harcolni fogunk a törvényhozásban, harcolni fogunk az iskolákban.” A püspökök ezt nem teszik meg. Úgy döntöttek, hogy ők okosabbak az Egyház tanításánál, amely azt mondja, hogy az iskolai szexuális oktatás, az abortusz, a homoszexualitás rossz.

Az arian eretnekség (52.) idején a hívek 
tiltakoztak. Évszázadokon keresztül az emberek harcoltak a vezetőik hibái ellen. Aquinói Szent Tamás (53.) megmondta, hogy tiltakozni kell a püspöknél vagy éppen a pápánál –nyilvánosan is, ha kell –, hogy ne ártsanak az Egyháznak. És Szent Tamás itt nem is olyan súlyos dologra gondolt, mint az eretnekség. Tulajdonképpen kötelességünk ellenállni a vezetőinknek, ha azok hibába esnek. Persze nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy püspöknek ellenszegüljünk. Csak egy nagyon bátor pap, egy nagyon bátor egyházi tisztségviselő, egy nagyon bátor teológus merné azt mondani a püspökének: 
„Nincs igaza, méltóságos uram. Ez 
nem egyezik a katolikus hittel. Eretnekség, amit mond. Nagy hibát követ el. Téves úton jár.”
Szeretnék látni egy teológust, aki ezt meg meri mondani.

Szent Péter gyakran gyengének bizonyult. Rettentő hibát követett el 
Antiochiában (54.), ahol -- mint Szent Pál felfedezte -- félrevezette az embereket. A zsidóknak megjátszotta a zsidót, pedig keresztény volt, és amikor nem-zsidókkal találkozott, ő sem volt zsidó. Szent Pál ezt mondta neki: „Ezt nem csinálhatod! Ez nem fér össze a hitünkkel.” Szent Pál szemrehányást tett Szent Péternek. Szegény Szent Péter! Tudja, hogy az egyik levelében 
mit írt Szent Pálról? Ezt írta: „Sok kemény vonás van Pálban.” És így is volt. Szent Pétert
nyilvánosan megszégyenítették. Szent Pál mindenki előtt felállt és megfeddte. És pontosan ez az, amit nekünk ma tennünk kell a papjainkkal, a püspökeinkkel és a pápánkkal. Azt kell mondanunk: „Nem, atyám.” „Nem, méltóságos uram.” „Nem, Szentatyám.” „Ezt nem fogadjuk el. Ebbe nem egyezünk bele. Ez nem felel meg a hitünknek. Nem fogunk adakozni, nem megyünk a templomába, nem fogjuk támogatni addig, amíg a hit parancsai szerint nem 
kezd cselekedni.” Mostantól kezdve meg kell ezt mondanunk nekik, hogy felelősségre vonjuk őket. Attól tartok, hogy ez a kötelességünk.


A könyv ingyenesen letölthető innen: 
http://www.ppek.hu/k1087.htm

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2019. 07. 03., szerda: Most fény derül a modernizmus szerzőire!: Annaliese Michel ördögűzése során elmondott dolgok egyenesen a démonoktól

Lelkiségi mozgalmak, amelyek rombolják az Egyházat

Ripperger atya: Hogyan áll most a gonosz helyzete?