A démonok pszichológiája

Egy kedves ismerősöm megkért, hogy fordítsak minél többet Chad Ripperger atyától és mivel úgy látom, hogy van még bőven a munkásságáról megosztandó kincs, ezért engedtem ennek a felkérésnek és folytatom a blogot!
Lehet, hogy most már több időm is lesz, mivel kezdődik az óvoda, iskola. Elsősorban a minőségre, nem a mennyiségre összpontosítok ezentúl, úgyhogy lehet, hogy ritkábban lesz új bejegyzés, de az ütősebb lesz.

Ez például ilyen: https://osmm.org/healing/fr-ripperger-healing-spiritual-and-psychological-wounds.
De, amit most szeretnék lefordítani, az ez a videó (nem mindent osztok meg, arra kevés ez a felület).: https://youtu.be/TjvDjJCruQU .

Chad Ripperger atya itt arról beszél, hogy az hogy mi hogyan látjuk a világot, az nagyrészt attól függ, hogy halálos bűnben vagyunk- e, bűnös életet élünk, vagy pedig erényesek, és hogy mennyire törekszünk a menny felé. Így lehet számunkra ez a világ pokol is, de egy kis ízelítő a mennyből is. 

Egy megszállottnál úgy működnek a démonok, hogy negatív gondolatokkal bombáznak, aztán teljesen nyomott állapotba hozzák és negatívvá teszik az illetőt. 
Ha folyton a rossz, bűnös, negatív dolgokkal foglalkozunk, akkor ebből kialakul egy szokás és gyengíthet minket.
Ha Istenre fókuszálunk, jó, erényes dolgokra akkor ez erősít minket, segít megküzdeni a nehézségekkel.

Ha elkezdesz valami jóra, pozitívra (Istenre, erényekre, stb.) gondolni, akkor a démon, aki megtámadta az elmédet -negatív gondolatokra ösztönzött-, el fog hagyni téged. Ezért a legfontosabb a lelki életben és a szellemi harcban, hogy ne ragadj bele a negatívitásba, pesszimizmusba. Ha Istenre, jó dolgokra koncentrálunk akkor a démonoknak kevesebb esélyük lesz lehúzni bennünket.

Ha van valami problémád, ne kezdj el gondolkodni rajta, hogy hogyan oldhatnád meg magad. Ez gőg. Vannak helyzetek, amiket nem tudunk megoldani Isten nélkül. Démoni zaklatásokat nem tudsz leküzdeni magad! 

Ha valaki Istenre és a jó, erényes dolgokra koncentrál, azokon gondolkodik, akkor képes lesz szeretni felebarátait és önmagát is, Isten kedvéért és örömet és békét fog megtapasztalni az életében. 

Amikor negatív és világias gondolkodású valaki, akkor jellemző, hogy folyton ő maga akarja megoldani a problémáit, illetve mások bűneire fókuszál. 

A mennyben mindenki Istenre fókuszál, a pokolban minden másra, csak Istenre nem. 

Van olyan is, amikor valaki folyamatosan a saját lelki életét analizálja, azon aggódik, hogy mi rosszat követett el, mindeközben áthelyezi a figyelmét önmagára, Isten helyett.
Nem arról van szó, hogy nem kellene rendszeresen lelkiismeret vizsgálatot tartani, nem! Ez nagyon fontos! De a túlzásba vitt boncolgatása a lelki életünknek már nem Istenre összpontosít, hanem saját magunkra. 

Sokan a politikai vezetőkre és más világi dolgokra gondolnak túl sokat, ami szintén világias, pogány dolog. Ezzel ismét elérik a démonok, hogy ne Istenre figyeljünk, hanem bármire, csak Rá ne!
Azokkal a dolgokkal foglalkozzunk, ami szükséges az élet állapotbeli feladatainkhoz és ezek után Istenre fókuszáljunk. 

A démonok pszichológiája ugyanúgy működik, mint a kommunista politika. 

(Amit Ripperger elkezdett egy nagyböjtben az az, hogy napi húsz percet nézi a híreket, nem többet. Ezt média böjtnek nevezi, amit azóta beiktatott a napi életvitelébe. Ő azt mondja, hogy már azzal tettünk a lelki életben való növekedésünkért, ha nem nyomkodjuk folyton a telefonunkat, nem olvassuk folyton a híreket.) 

Ismert egy embert, aki napi több órát videókat nézett és megkérdezte tőle, hogy tudod- e, hogy évente több ezer órát videókat nézel, amik lehúznak és gyengítenek téged? 
"Inkább olvassunk!"- mondja Ripperger.

Amikor valaki nagyon negatív amellett, hogy vallásos életet él, imádkozik, vitázik az Egyház dolgairól, az annak a jele, hogy nem foglalkozik a saját spirituális életével, nem tud kedves lenni az emberekhez, nem tud másokat támogatni, segíteni. 

A mai ember büszke arra, ha nem kedves (nem jóságos) és nem segítőkész mások felé. Ezzel szemben az igazság az, hogy ez a fajta hozzáállás gyengít minket. 
A Szentlélek gyümölcse a kedvesség, nem gyengeség!

(Szerkesztő megjegyzése: A Szentlélek gyümölcsei: tökéletességek, amelyeket a Szentlélek formál ki bennünk mint az örök dicsőség zsengéit. Az Egyház hagyománya tizenkettőt sorol föl: „szeretet, öröm, békesség, türelem, béketűrés, jóság, kedvesség, szelídség, hűség, szerénység, önmegtartóztatás, tisztaság” (Gal 5,22-23; . Ef 5,9; Jak 3,18 ). Schütz 1993:227. - KEK 1832.)

A démonok a negatívan gondolkodó embert magukhoz hasonlóvá igyekszenek tenni, bűnökre hajlamosítani, kialakítva náluk egy olyan gondolkodási mechanizmust, amely éppen olyan, mint az övéké. Így könnyebb nekik úgy manipulálniuk, hogy azt tegyék, amit valójában ők, a démonok akarnak.

Amikor valaki elkezdi gyakorolni az erényeket, jókat tesz, Isten nevében akkor ez eleinte nehéz (pl.: a böjt), de a későbbiekben mindez változik és örömöt, élvezetet fog okozni.

"Ha valakinek kényelmes a lelki élete, nem küzdelmes, az egy nem jó jel."- mondja az atya.

 A hét főbün közül az egyik a lustaság, jóra való restség. 

Négyféle fő negativitás van. Az első önmagunkra irányul, amikor nem szeretjük magunkat, Istenért. Ez bűn. 
Ha nem akarjuk elvégezni a feladatainkat -amik konkrétan jelzik, hogy mi kik vagyunk- az egy egyértelmű jele az öngyűlöletnek. 
Úgy kell szeressük felebarátainkat - Isten miatt-, mint önmagunkat. Ha szeretjük magunkat az nem önzést jelent, hanem mindig Istenre kell irányuljon, Ő érte tegyük. 
A démonok is gyűlölik önmagukat, ne legyünk hozzájuk hasonlóak!
Ha a démonok megsejtik, hogy gyűlölöd magad, el fognak tántorítani Istentől, a fő Jótól. 

A második negativitás az Egyházra irányul. Sokszor az emberek felemlegetik a rossz dolgokat, amik az Egyházban előfordulnak (pl.: püspöki megnyilvánulasok), de ez nem jelenti azt, hogy tudjuk a rossz mellett, hogy mi a jó. Ha valaki nagyon kritikus az Egyházzal kapcsolatban, akkor az azt is jelenti, hogy elszakadt tőle tulajdonképpen. Pedig az Egyház ma is Krisztus mennyasszonya, egyetlen, szent, egyetemes, apostoli. Szentségre vezeti az embereket! Akkor is, ha sok eretnekség, hitehagyásra utaló jel történik ma.
A démonok pont azt akarják, hogy gyűlöljük az Egyházat, a papságot. Ha utáljuk az Egyházat, nem fogunk tudni hathatósan imádkozni érte, nem lesz a szívügyünk. 
Az Egyház Krisztus misztikus teste, ne felejtsük el! Ha csak mindig a rosszra fókuszálunk, az bűn. Így nem fogjuk észrevenni másokban a jót! 
Ha neked megvan a hosszantűrésre, szenvedésre való képesség erénye, akkor neked örömöt fog okozni, ha Krisztusért, másokért szenvedhetsz. Ilyenek voltak a szentek is! Azért tudtak ilyenek lenni, mert a szenvedéseik egy jó, magasztos célért történtek és kegyelmeket kaptak. 
Ha állandóan negatívok vagyunk, nem tudunk "jól" szenvedni, és pont ezt akarják a démonok elérni. 
A harmadik és a negyedik negativitás a világi dolgokkal és a hírekkel kapcsolatos események. 

A lelki harc nem a férj és a feleség között történik, hanem közted és a démon között, aki támadja a házasságotokat!
Jegyezd meg! 

A negatívitás ellen egyetlen megoldás van: Isten legyen fókuszban! Imádkozz! Meditálj, szemlélődj! Olvasd az Evangéliumokat! 





Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2019. 07. 03., szerda: Most fény derül a modernizmus szerzőire!: Annaliese Michel ördögűzése során elmondott dolgok egyenesen a démonoktól

Lelkiségi mozgalmak, amelyek rombolják az Egyházat

Ripperger atya: Hogyan áll most a gonosz helyzete?