Hogyan viselkedjünk másokkal keresztényként ?




"Hogyan lehet tisztán szeretni?
Ne akarjam a másikat önző módon birtokolni, ne akarjam magamnak kisajátítani. Ne akarjam a másik kizárólagos szeretetét birtokolni, ne akarjam, hogy kizárólag csak velem foglalkozzék. Segíteni a másikat növekedni, szabaddá válni, segíteni a szeretet kibontakozását mások között is. Szabaddá tenni a másikat, akár arra is, hogy engem elutasítson. Elfogadni a másik szeretetét akkor is, ha az nekem terhes vagy megnyilvánulási formája fárasztó és idegesítő. 
Ezen a területen sok tanulni valóm van. Mindig vágytam arra, hogy legyen valakim, aki számára egyetlen vagyok, aki számára a legfontosabb vagyok, s akit én is így tudok szeretni, teljes kölcsönösségben. Ilyen földi érzelem nem adatott meg nekem. Istenben találtam meg az egészen tiszta, mély, személyes szeretetet."

                              * * *

A testvéri szeretetről eszembe jut Jézus mondása: "...amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek"(Mt 25, 40). Werner József atya erről azt mondta egy alkalommal: legkisebb az, akit a legkevésbé szeretünk. Ez jó lecke. Megvizsgálni a lelkiismeretemet: ki az, akit most a nővérek közül legkevésbé szeretek, aki a legtöbb nehézséget okozza nekem? Ahogy őt szeretem, úgy szeretem Jézust. Oda tudok- e hozzá menni őszinte kedvességgel, jóakarattal, észreveszem- e gondját, baját vagy örömét, fel tudom- e ajánlani segítségemet, tudok- e időt ajándékozni neki a szabadidőmből? Érdekel- e, mi van vele,benne, a szeretteivel? Vagy igyekszem elkerülni, lehetőleg rá sem pillantani, napokig egy mosollyal sem megakadályozni? A szeretetet mindig újra kell kezdeni. Mindannyian követünk el hibákat, megsértjük egymást egy- egy tapintatlan gesztussal, szóval, mulasztással, figyelmetlenséggel."

"Ha azt látom, ez a nővér nem mondott igazat, már megint csúsztatott, féligazságot mondott- és mégis, újra bízni, remélni, hogy megváltozhat, mentséget keresni számára, jó tulajdonságaira figyelni, ismét őszinte szeretettel és jóakarattal fordulni felé. Ez bizony nem könnyű."
(Urunk Színeváltozásáról nevezett Kinga nővér OCD naplója, Nem hátráltam meg
Sarutlan Kármelita Nővérek)

"Az, aki komoly sérelmeket, igazságtalanságokat kellett elszenvedjen - mondjuk gyermekkorában-, de meg tud bocsátani a bántalmazóinak, a megbocsátás miatt a szentség egy gyönyörűséges fokára juthat. Pont ezért engedi meg ezeket Isten."
(Chad Ripperger exorcista atya)

"Tudod mikor viselkedsz úgy, mint Én?
Ha csupa jóság vagy és elragadóan kedves,
ha jó hatással vagy másokra, megindítva szíveiket,
ha barátságosan válaszolsz a keserű megjegyzésekre,
ha mentegetsz mást, ha adsz, ha szolgálsz másnak, 
ha kibékítesz egy haragost, ha vigasztalsz,

ha változatlanul őrzöd jó kedélyed, 
ha alázatos vagy, ha nem akarsz felülkerekedni másokon, ha hálás vagy mások szeretetéért, 
ha nagylelkű vagy.
Csak akkor tudunk így élni, ha a Lélek segít."
(Dr Nehéz Márta Mirjam: Szűzanyám, Tiéd akarok lenni- Máriával Jézushoz-, Az öröm imakönyve)

Hogyan tudunk tenni a gonosz ármánykodása ellen. (Egy jó példa.):

"-Az engesztelő szentségimádás, látogatás alatt a Sátán hatalmát veszti az egyházközségben, mint világtalan, megszűnik a lelkek feletti uralma."- Szűzanya.

(Szeplőtelen Szív Szeretetláng Mozgalom, Kindelmann Károlyné, született Szántó Erzsébetnek tett magánkinyilatkoztatásaiból- 
Dr Nehéz Márta Mirjam: Szűzanyám, Tiéd akarok lenni- Máriával Jézushoz-, Az öröm imakönyve)


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2019. 07. 03., szerda: Most fény derül a modernizmus szerzőire!: Annaliese Michel ördögűzése során elmondott dolgok egyenesen a démonoktól

Lelkiségi mozgalmak, amelyek rombolják az Egyházat

Ripperger atya: Hogyan áll most a gonosz helyzete?