Megnyilatkozások a szentmise értékeiről



Forrás: 

https://szentkelemenbuk.hu/tanitas/megnyilatkozasok-a-szentmise-ertekeirol-2-resz/

Megnyilatkozások a szentmise értékeiről 

„A szentmise nem egy pusztán formális szóáradat, hanem egy nagy cselekmény, a legnagyobb cselekmény, ami a földön létezhet.” – Egyházunk nagyjainak gondolatai a szentmise értékéről.


✞ Szent Ágoston:
Az angyalok körül veszik és segítik a papot miközben misézik.” „Mindaz, aki áhítatosan hallgat misét, nagy erőt kap a halálos bűnök elkerüléséhez és az addig elkövetett bocsánatos bűnei megbocsátást nyernek.” „Az, aki a szentmisén a legtökéletesebb imádattal vesz részt, megmenekülhet a hirtelen haláltól, ami bizony a legsúlyosabb csapás lenne a bűnösre. Élj ezzel a csodálatos védelemmel a hirtelen halállal szemben.”

✞ Vianney Szent János:
„Amikor Szentáldozásban részesülünk, valami különlegeset tapasztalunk – egy örömet, egy illatot, egy jóérzést, amely megborzongatja az egész testet és imádásra sarkall.” „Ha tökéletesen megértenénk a misét, meghalnánk az örömtől.” „Mikor szentáldozáshoz járulunk, a szeretet balzsama úgy takarja be a lelket, mint a virág a méhet.” „Semmi sem olyan nagy, mint az Eucharisztia. Ha Istennek volna bármi ennél értékesebb, azt adta volna nekünk.

✞ Szent Pio atya:
„Könnyebb volna a világnak Nap nélkül fönnmaradnia, mint szentmise nélkül.” „Minden egyes áhítattal hallgatott miséért az Úr egy szentet küld mellénk halálunk idején vigaszul.” „Minden szentmise bemutatásánál az oltár mellett áll az Istenanya, angyalok seregével!” „Az egész kozmoszt a Mise Szentáldozata tartja fenn!”

✞ Porto Mauriziói Szent Leonárd:
„Igen, igen a szentmisében szeretett drága Jézusunk, mint a legfőbb főpap az Atyának ajánl minket, imádkozik értünk és párfogónkká lesz. Hogyan kételkedhetsz abban, hogy Ő meg akarja adni neked mindazt az erényt és tökéletességet, ami ahhoz szükséges, hogy szent, nagy szent lehess a mennyben?”
„Micsoda kegyelmeket, ajándékokat, erényeket hív le számunkra a szentmise: bűnbocsánatot, erőt a kísértések legyőzéséhez, szent sugallatokat nyerünk általa, és micsoda lehetőségeket, hogy lerázzuk magunkról a tétlenséget, hogy állhatatosak legyünk, amitől az üdvösségünk függ, és olyan időszakos áldásokat is kapunk benne, mint a béke, jólét és egészség.”
„Ó, áldott szentmise, amelyben Isten Fiát nem karjainkba, hanem szívünkbe fogadhatjuk! Semmi kétség, hogy Vele, csakis Vele fogjuk tudni leróni hálatartozásunkat Istennek.”

✞ Krisztus kinyilatkoztatása Szent Mechtildnek:
„Aki rendszeresen áhítatosan hallgat szentmisét, azt halálakor angyalok és szentek fogják körülvenni, hogy bátran megvédelmezzék a pokol gonosz lelkeinek minden cselvetésétől.”

✞ A Szűzanya megnyilatkozása Boldog Alánnak:
„A Fiam annyira szereti azokat, akik a Mise Szentáldozatánál segédkeznek, hogy ha szükséges volna, meghalna értük annyiszor, ahány szentmisén részt vettek már.”

✞ Avilai Szent Teréz: 
Szent Teréz egy alkalommal, mikor Isten elhalmozta jótéteményeivel, megkérdezte az Úrtól: „Hogyan köszönhetem meg mindezt?”
Az Úr így válaszolt: 

„Vegyél részt egy szentmisén.”


Forrás: https://szeretetlang.blog.hu/2019/06/20/nagyok_a_legnagyobb_csodarol

Olvassuk el, hogy egyházunk nagyjai miként nyilatkoztak a Szentmiséről, erről a felfoghatatlan Nagy Csodáról: 

Nagy Szent Gergely

Nem tudjátok, de megnyílnak az egek és angyalok sokasága asszisztál a Szentmisén. Bizony, számos gonosz lélektől, számtalan látható és láthatatlan veszedelemtől szabadít meg a krisztusi Szent Áldozat!”

Aquinói Szent Tamás

„A szentmise bemutatása éppen olyan értékes, mint Jézus halála a kereszten.” „A Szent Eucharisztával kapcsolatban az öt érzék csődöt mond. Csak a hit lebbentheti fel a fátylat és fogadhatja be Krisztus jelenlétének és áldozatának valóságát.

Szent Jeromos

„Kétségkívül az Úr megadja mindazt, amit a szentmisében kérünk tőle, feltéve, ha az javunkra szolgál, és – ami nagy csoda – gyakran még azt is, amit nem kérünk, hacsak mi meg nem akadályozzuk.”

Aranyszájú Szent János

Amikor az Eucharisztiát ünnepeljük, a szentély megtelik számtalan angyallal, akik az isteni áldozatot imádják az oltáron. A Szentmise hatása olyan csodálatos, hogy Isten kegyelme és bőkezűsége olyankor határtalan, kérést előhozni nincs még annál megfelelőbb pillanat, mint mikor Jézus megszületik az oltáron. Amit akkor kérünk, majdnem biztos, hogy megkapjuk, és amit a misében nem kapunk meg, aligha fogjuk megkapni más imában, vezeklésben vagy zarándoklat útján. Az angyalok tudják ezt, és seregekben jönnek imádni Istent, hogy a kegyelemnek ebben az órájában hozzák elő kérésüket.”

Szent Bonaventura OFM

„Jézus az a Virág, amely Jesse fájának tiszta szent ágán virágzik. Ha ehhez a szentséges virághoz akarsz közelíteni, imádkozva hajlítsd meg az ágat, amely Szűz Mária, és megtalálod az Eucharisztikus Jézust.”

Szent Anzelm

Egyetlen, életünkben értünk mondott mise ezer, halálunk után mondatott misével ér föl.”

Boldog Alánnak mondta a Szent Szűz

„A Fiam annyira szereti azokat, akik a Mise Szentáldozatánál segédkeznek, hogy ha szükséges volna, meghalna értük annyiszor, ahány Misén voltak már."

XV. Benedek pápa

Sokkal inkább részesülne az ember a szentmise értékéből, ha még életében, és nem halála utáni engesztelésül mondanák érte.”

Szent Brigitta

Egy nap a szentmisén nagyszámú angyalt láttam leszállni és az oltár köré gyűlni, ahogy a papot figyelték. Az énekük olyan volt, hogy majd meghasadt a szívem a hallatán, a Menny is olyannak tűnt, mintha a szent áldozatot hallgatná. És mi szerencsétlen, vak teremtmények mennyire kevés szeretettel, kedvvel és tisztelettel veszünk részt a misén. Ó, ha Isten megnyitná a szemünket, milyen csodákat láthatnánk!”

Szent X. Piusz pápa

A liturgikus élet kulcsszava, az actuosa participatio, a Szentmisén való tevékeny részvétel. „A hívek a szentmisét imádkozzák, és ne mise közben imádkozzanak”.

Prohászka Ottokár püspök

„A hitből kifolyólag értjük meg csakis, hogy miképp járuljunk a szentmiséhez? Mély érzetével annak, hogyha kegyelmet keresünk, itt keressük, ahol velünk és értünk imádkozik Krisztus. Helyezzük rá a paténára lelkünket és a kehelybe zárjuk szívünket! A legtökéletesebb imádság az áhítatos misehallgatás.”

XVI. Benedek pápa

„Meg vagyok róla győződve, hogy szükség van rá, hogy a szentostyát direkt a nyelvre adjuk, anélkül, hogy a hívek az Úr Testét a kezükkel érintenék … a térdelve áldozáshoz való visszatérés a tisztelet egyik jele!”


„Számomra semmi sem annyira vigasztaló, annyira átható, annyira megindító, olyan lenyűgöző, mint a szentmise, melyet ünneplünk. Képes lennék állandóan részt venni a szentmisén anélkül, hogy elfáradnék. A szentmise nem egy pusztán formális szóáradat, hanem egy nagy cselekmény, a legnagyobb cselekmény, ami a földön létezhet. Nemcsak egy segítségül hívás, hanem, ha így mondhatom, az örökkévalóság lehívása. Az előtt, aki itt az oltáron testében és vérében jelenvalóvá válik, leborulnak az angyalok és retteg az ördög. Ez az a lenyűgöző esemény, amely a szentmise minden egyes részének célját és értelmét képezi... ". (John Henry Cardinal Newman, Loss and Gain. Tlze stoy: of a Ionvert, London 1906, p. 327-329, Mr. Willis szavai Newman bíboros első regényében).


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2019. 07. 03., szerda: Most fény derül a modernizmus szerzőire!: Annaliese Michel ördögűzése során elmondott dolgok egyenesen a démonoktól

Lelkiségi mozgalmak, amelyek rombolják az Egyházat

Ripperger atya: Hogyan áll most a gonosz helyzete?