Joseph Ratzinger bíboros: A föld sója
Peter Seewald:
Az Ön figyelmeztetéseit és felhívásait nyilvánvalóan sokan nem igen veszik figyelembe. A kor áramlataival szembeszálló nagy mozgalmat és a széleskörű gondolkodásváltozást nem tudott indítani. Vigasztalhatja magát azzal, hogy Isten titokzatos utakon vezeti az Egyházat.
Ennek ellenére nem nyomasztó, hogy a megbeszélések egy helyben topognak, hogy a tágyalások színvonala csökken? S mindeközben úgy tűnik, hogy a hit tartalma még inkább háttérbe kerül, s hogy minden
kérdés tekintetében egyre növekszik a közömbösség?
"Soha nem képzeltem azt, hogy vissza tudom forgatni a történelem kormánykerekét. És ha maga a mi Urunk a kereszten végezte, az ember belátja, hogy Isten útjai nem vezetnek gyorsan látható sikerhez. Úgy hiszem, ez általában nagyon fontos. A tanítványok kérdeztek néhány dolgot: mi történt tulajdonképpen?
Hogyhogy nem folytatódik? És Ő a mustármag, a kovász és más hasonló példázatokkal válaszolt, és mondta nekik, hogy a statisz-
tika nem Isten mértéke. Ennek ellenére a mustármaggal, a kovásszal történik valami egészen lényeges és döntő, amit ők most
nem láthatnak.
Ezért, úgy hiszem, el kell tekintenünk a mennyiségileg mért sikertől. Nem vagyunk üzleti vállalkozás, amit számokkal mérni lehet, hogy most sikeres politikát folytatt unk és egyre többet adtunk el. Mi szolgálatot végzünk, amit végső soron az Úr kezébe
adunk. Másrészt azonban nem igaz, hogy az egész a semmibe vész. Az összes kontinensen épp a fiatalok körében erősödik
a hit. Lehet, hogy el kell búcsúznunk a népegyház eszméjétől. Valószínűleg egy másfajta új egyháztörténeti korszak áll előttünk, melyben a kereszténység újra mustármag-jellé válik, látszólag jelentéktelen kis csoportokban, de határozottabban fordulnak szembe a rosszal és valósítják meg a jót a világban; teret adnak Istennek. Látom, hogy nagyon sok ilyen mozgalom már létezik.
Most azonban nem szeretnék konkrét példákat mondani, Kétségtelen, nem térnek meg tömegek a kereszténységhez, nincs törté-
nelmi fordulat, hátraarc. De a hit határozott jelenléte mutatkozik, ami az embereket újra lelkesíti, erőt és örömöt ad nekik, azaz
tapasztalható a hit olyan jelenléte, ami jelent valamit a világnak."
(Joseph Ratzinger bíboros)