Élet
"Minél tovább élt Marja hercegnő, minél jobban megfigyelte és kitapasztalta az életet, annál jobban csodálkozott azon, mily rövidlátók az emberek: itt a földön hajhásszák a gyönyört meg a boldogságot, dolgoznak, szenvednek, harcolnak, és rosszat cselekszenek egymásnak, csakhogy elérjék azt a nem is létező lidérces, bűnös boldogságot. Andrej herceg szerette a feleségét , az meghalt, de ő csak nem nyugszik, most másik nőhöz akarja kötni boldogságát. Apám meg nem akarja, de csak mert előkelőbb és gazdagabb hitvest szán neki. És a többiek is mind viaskodnak, szenvednek, kínozzák, kárhozatba döntik lelküket, az örökkévaló lelküket, hogy olyan javakra tegyenek szert, amelyek csak pillanatokig tartanak. Magunktól is tudhatnánk ezt, de Krisztus, az Isten fia földre szállt, és megmondotta nekünk, hogy ez az élet pillanatnyi élet, csupán próbatétel- és mi mégis kapaszkodunk belé, és azt hisszük, hogy benne találjuk meg a boldogságunkat. Hogy lehet, hogy senki sem érti meg ezt?- gondolta Marja hercegnő. - Senki, ezeken a lenézett istenes embereken kívül, akik tarisznyát vetnek a vállukra, és idejönnek hozzám, de csak a hátsó tornácon át, mert nem mernek a herceg szeme elé kerülni- nem azért, hogy ki ne kapjanak tőle, hanem azért, hogy ő bűnt ne követhessen el. Elhagyni családot, hazát, nem törődni a világi javakkal, semmihez hozzá nem tapadva, kendervászon gúnyában, idegen névvel egyik helyről a másikra vándorolni, nem ártani az embereknek, sőt imádkozni értük, imádkozni az üldözőkért is, az oltalmazókért is- ennél az igazságnál, ennél az életnél nincs magasztosabb igazság, nincs magasztosabb élet!"
(Tolsztoj: Háború és béke)
