Napjaim

Mártát a kötelezettségei tették zaklatottá, nem a bűnei.

"Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges."

(Lukács 10, 41- 42.)

Mi a szentség útja? Nem tudom a választ, csak tapogatózom.

 Azt tudom, hogy a kötelezettségek, a világi gondok, kapcsolatok túlzott keresése félre tud vinni.

Sok időt tölthetünk online, egy önmagunk számára megteremtett "valóságban", ez nagy veszélyforrás ma.

A kisgyerekes anyukákat is kísérti ez az állapot.

Amikor megtértem, tudtam, hogy ezt egyedül nem lehet csinálni, gyarló vagyok, kevés, tapasztalatlan a lelki életben és kicsi a tudádom is, de Isten a kegyelmével pótolja a hiányosságainkat és vezet. Jó könyvekkel, kapcsolatokkal, sugallatokkal, az Igével, munkával.

Mindig voltak időszakok az életemben, amikor börtönnek éltem meg az anyaságot, aztán Isten gyógyított és beláttam, hogy ez nem tőle származik, ez az érzés vagy unalom. Nem akarja, hogy végigszenvedjem az anyaságot. Igaz, hogy ez kereszt, ez segít az üdvösségre, de nem kell, hogy szenvedés legyen. Ma már adok időt magamnak pihenésre, kapcsolatokra, felnőttekkel töltött időre, sőt úgymond "karrierre" is.

Nem hiszem, hogy Isten azt szeretné, hogy itthon üljek és nézzem a falat vagy szörfözzek a neten, amikor a gyerekek egyre több időt töltenek az iskolában, illetve délutáni foglalkozásokon. Ez egy rigorista és kifordított szemlélete a keresztény anyaságnak.

Úgy gondolom Isten "használni" szeretne, miután kirepülnek majd a gyerekeim és erre fel kell készüljek.

Jelenleg egyetemista vagyok újra (másoddiploma), levelező szakon. Olyasmit tanulok, ami mindig is érdekelt. Nem gondolom, hogy lelkileg sérülnek a gyerekeim attól, hogy heti egy nap nem látnak. Inkább egy friss, kicserélődött anyát kapnak vissza, akinek vannak szellemi igényei is és azok kielégülésére is figyel. Sőt, büszkék is, hogy újra tanulok. (Egyébként ez példa, ők is többet tanulnak azóta.)

Sok, velem egy gondolkodású csoporttársat ismerhettem meg ezáltal, igazán támogató, összetartó, jó közösség vagyunk. 

Istennek hála közösséget is sikerült találjak. Néhány éve alakult egy helyi, Szentségimádást végző közösség. Nagyon jól érzem magam közöttük. Megoszthatjuk egymással tapasztalatainkat és tanulhatok tőlük. Ma már nem érzem magam egyedül, mint hívő katolikus. Van néhany barátnőm is, akikkel bármikor beszélgethetek hitről, munkáról, gyerekekről, bármiről. Kölcsönösen erősítjük egymást és ez jó nagyon. Nem akarunk egymás lelki vezetői lenni. 

Mindezek mellett nagyon figyelek, hogy Jézusra mindig jusson idő, és igazából vele a legjobb, de itt élek a földön még, dolgom van, nem rejtőzhetem el. Mindig kerestem másokkal a kapcsolatot, csak rossz helyen. Ma már elég gyorsan felismerem, ha egy kapcsolat nem építő, vagyis már nem is jönnek az utamba ilyen kapcsolatokat, ami áldás.

Ha közeledünk Istenhez, megmutatja nekünk a jó helyeket, kapcsolatokat, embereket, akikkel közösen építhetjük Isten országát. Vannak, akik nem ezt teszik, bár látszólag erről szól az életük. Ők a megszólok, az "okosak", a kritikusak, akiknek azt hiszem valójában nincs is Isten kapcsolatuk. Folyton kifelé figyelnek, mások fölött ítélkeznek, ők a nagy megmondók.

Isten szabadító, minden felesleges, romboló dologtól távol tart, ha őt választjuk. Jó érzés szabadnak lenni attól, hogy folyamatosan netezzek, hogy folyamatosan keressem a barátokat, hogy rögeszmés gondolataim legyenek, hogy oda vágyódjam, ahol nincs Isten jelen.

Munkám is lett, otthonról végezhető, nem túl megterhelő. Így már két ösztöndíjat kapok, ami pénzt is hoz a konyhára. Ez nem dicsekvés, Istennek köszönhetem, hogy kiszabadított az önsorsrontó énemből és erőt, hitet adott ahhoz, hogy másként éljek, mint feleség és  anya. Persze a hivatásbeli kötelezettségeim az elsők, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehetnek egyéni ambícióim, amire Isten egyébként hív is. Ezek mind működnek a család mellett is, nem erzem őket általában megterhelőnek. Mások vagyunk, van aki ezt nem bírná, úgy gondolom Isten ad erőt mindenhez, ez már nem csupán tőlem származik. Ő tart fenn minket.

Közben a férjem is megtért néhány éve. Istennek legyen hála. Rendszeresen gyón, áldoz. Tudom, hogy Isten köztünk van. Nagy megnyugvás  ez nekem, hogy egyformán gondolkodunk az élet nagy dolgairól. Lehet vele most már lelki dolgokról is beszélgetni, ez külön ajándék. Nem gondolom, hogy rajtam múlik az üdvössége, csak annyit, hogy Isten talán tudott használni egy picit, hogy visszatérjen az atyai házba. 

Nekem nagyon sokat segít az elmélkedés. Sajnos nem elég rendszeresen végzem, de igyekszem. Isten közelében jó lenni. Ő a legjobb tanácsadó.

Béke van a szívemben.

A helyemen vagyok és végtelen hálát érzek ezért Istennek, hogy utat mutatott és ide helyezett.

Nem haragszom senkire.

Minden rosszat jóra fortított Isten az életemben.

De még nincs vége...