Scupoli Lőrinc: Lelki harc, részlet
A gyakorlatról, és pedig mindenekelőtt az értelem gyakorlatáról, melyet óvnunk kell a tudatlanságtól és a kíváncsiságtól.
Bármilyen szükséges is ebben a lelki
harcban a bizalmatlanság önmagunkkal szemben és a bizalom Isten iránt,
mégis, ha csak ezzel a két eszközzel rendelkeznénk, nemcsak győzelmet nem aratnánk önmagunk felett, hanem még sok veszedelembe is zuhannánk. Ezért szükséges kívülük a föntemlített harmadik eszköz: a gyakorlat is, melyet kiváltképpen az értelemnél és az akaratnál kell igénybe vennünk.
Az értelmet két olyan rossztól kell óvnunk, mely világosságát elsötétíti.
Egyik a tudatlanság, amely úgy sötétíti el, hogy megakadályozza tulajdonképpeni anyagának, az igazságnak a fölismerésében.
Az értelmet állandó gyakorlattal meg kell világítani és fel kell világosítani, hogy lássa és jól megkülönböztesse mindazt, amire a léleknek szüksége van ahhoz, hogy magát
a rendetlen indulatoktól megtisztítsa és szent erényekkel ékesítse.
Ezt a világosságot kétféle módon szerezhetjük meg.
Először és kiváltképpen azáltal, hogy
kérjük a Szentlelket, világosítsa meg szívünket. Ezt ő meg is teszi mindig, ha valóban és egyedül csak Istent keressük, ha igyekszünk teljesíteni szent akaratát és ítéletünket mindenben alávetjük lelkivezetőnk ítéletének.
Másodszor azáltal, hogy állandóan gyakoroljuk magunkat az alapos és őszinte elmélkedésben, melyből felismerhetjük, mennyiben jók, vagy rosszak -e a világ dolgai, s megtanuljuk, hogy ne a külső, vagy az érzékek értékelése, sem pedig a világ véleménye szerint, hanem a Szentlélektől kapott beállításban ítéljük meg azokat.
Ez az elmélkedés, ha helyesen végezzük, rávezet bennünket annak a felismerésére, hogy mindazok a dolgok, melyeket az elvakult és romlott világ szeret, hajszol, s a legkülönbözőbb módok és eszközök igénybevételével megszerezni iparkodik, csak hiúságnak és megtévesztésnek tekintendők; hogy
a föld minden dicsősége és élvezete elmúlik, mint az álom, s csak lelki gyötrelmet hagy maga után; hogy a megbántások és szidalmak, melyekkel a világ üldöz bennünket, jelentik számunkra az igazi dicsőséget, és a szorongattatások, melyeket el kell viselnünk, hoznak igazi megelégedést; hogy semmi sincs, ami jobban megnemesítene és Istenhez hasonlóbbá tenne bennünket, mint az, ha megbocsátunk ellenségeinknek és jót teszünk velük; hogy többet ér a világot megvetni, mint bírni; hogy nemesebb cselekedet a teremtmények legkisebbikének Önként, szeretetből engedelmeskedni, mint
királyoknak és császároknak parancsolni; hogy sajátmagunk alázatos megismerése több elismerést érdemel, mint a legmagasabb tudományok, és hogy dicséretre méltóbb saját kívánságaink legcsekélyebbikét legyőzni és megtagadni, mint megerősített városokat bevenni, hatalmas seregeken győzedelmeskedni, csodákat művelni, sőt halottakat föltámasztani.
