A legmagasztosabb ima

A tevékenységeinknek már nem lehet semmi közük az evilág mulandó javaihoz. Ezek
eltérítik lelkünket egy jobb világtól, és csalóka képek fátylát vetik ránk. 

Isten ellenségeivel semmi közös
ügyünk nem lehet, hiszen szent Jakab ezt mondja: „A világ barátsága ellenségeskedés az
Istennel.” (Jak 4, 4). Aki pedig Isten ellensége lett, azon senki sem segíthet.
Utánozzuk ezért Atyáinkat, kövessük őket, és keressük a bensőnkben elrejtett kincset; és
ha megtaláltuk, akkor minden erőnkkel tartsuk is meg.

 Először tökéletes gondtalanságra törekedj a
megengedett és meg nem engedett dolgok miatt. Éppen ezek számára kell halottnak lenned.
Másodszor szerezz magadnak tiszta lelkiismeretet, miközben védekezel szemrehányásaival szemben. Végül, szabadulj meg mindattól a szenvedélytől, amely e jelen világhoz vagy saját
testedhez húz. Aztán nincs gondolati kép, képzet, amelyet nem száműz vagy nem semmisít
meg Jézus segítségül hívása. A lélek az ördög iránti gyűlöletében haraggal és nagy akaraterővel űzi el lelki ellenségeit. Te Isten segítségével a lélek éberségét fogod megtanulni,
mert Jézust őrzöd bensődben.

Tedd azt, amit az egyik atya mond: „Ülj le csendesen a celládban, és ez mindenre meg fog tanítani.”

A lelkiélet fiatalsága a szenvedélyek fölötti uralkodás. Ez a kezdők feladata. A lelkiélet
növekedésében a második lépés a kitartó zsoltározás. Ha egyszer a szenvedélyek legyőzettek és megnyugodtak, akkor a zsoltározás és minden szóbeli imádság édességgel árasztja el a nyelvet, és értékes lesz Isten előtt. A növekedés lépcsőjén a harmadik lépés, amely az ifjút férfiúvá érleli, a lélek imádsága. Ez az előrehaladás jele. A negyedik lépés következik a lelki növekedésben. Ez az öregség, a fehér haj díszében lévő kor. A céltudatos és rendületlen Istenben való elmerülés a tökéletesek tápláléka. 

Az éberség és az imádság kétségtelenül a
következőkben áll: az imádságban elmerült lélek őrködik érzelemvilága fölött, és benne
kimeríthetetlen pihenőhelyet talál. Belső kamráiból irányítja kérését Istenhez.

„Örülj, ifjú ember, ifjúságod idején, …menj, ahová húz a szíved.” (Préd 11, 9). Mi pedig szemrehányás nélkül és nem
ítélve el szíved hajlamaitól, mondjuk: „Ha az uralkodó haragja fölgerjed ellened, ne hagyd el helyedet.” (Préd 10, 4). A „hely” szóval a szívre gondol. 

Urunk mondja: „Ne nyugtalankodjatok.” (Lk 12, 29). Nem kell nekünk, mint egy hulló meteornak, lelkünkkel majd ide, majd oda csapódnunk. Egy másik ige így hangzik: „Boldogok a lélekben
szegények.” (Mt 5, 3). Azaz: boldogok azok, akiknek semmiféle kapcsolatuk nincs ezzel a
világgal, akik szegények földi gondolatokban.

Csak aki hivatásához híven él, az üdvözül.

Érzéki vagy lelki képet, jöjjön az belülről vagy kívülről, legyen az akár Jézus, egy angyal, egy szent képe vagy valamilyen fény-képződmény, ne engedj lelkedbe nyomulni vagy benne kirajzolódni. 

A képzelőerő természettől fogva megvan a lélekben és könnyen hagyja magát befolyásolni kívánságának tárgyai által, mindenkinél, aki nem figyel, és így saját romlásába jut. Még a jó vagy rossz dolgokra való emlékezés is megérinti a lélek érzéki részét és a fantázia birodalmába viszi őt.

Az Isten jelenlétére való emlékezés és a lelki ima minden tevékenység közül a legmagasztosabb.

...ahol a Szentlélek vigasztalja
a lelket, ott nincs gyöngeség és nincs kedvetlenség.

Ennek megnemesítésére úgy igyekszünk, hogy mindentől eltávolodunk, ami megakadályozza az értelem Istenhez emelkedését.



.....
(A teológia és a szentatyák tanítása szerint a lelki ima az imádság legmagasabb fokozata, amikor az ember már nem szavakat mond, hanem a Szentlélek közvetlenül imádkozik a szívében, teljes csendben és Istenben való elmerülésben.)
.....
Forrás: A Kis Filokalia, a szívbéli imádság könyve, A Keleti Egyház szerzetesatyák tanításai az imádságról )

A könyv innen letölthető:
https://ppek.hu/konyvek/Kis_Filokalia_1.pdf?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAc3J0YwZhcHBfaWQPNDA5OTYyNjIzMDg1NjA5AAEesABbCqHdj4jNGT742uC5R5TRXiOWcunXNL2v5IcrJkNtPO7K6aXTq6_h86k_aem_aAqzIdRet4wd8NhF61z1Ow




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Új evangelizáció

A szentek közbenjárása vagy a "Lábunk együtt járjon"...

2019. 07. 03., szerda: Most fény derül a modernizmus szerzőire!: Annaliese Michel ördögűzése során elmondott dolgok egyenesen a démonoktól