Szórakozottság nélküli ima

Nem lehet kételkedni abban, hogy az Isten világosságának gyakori befogadása által

megérett értelem éleslátó lesz saját világosságának magas fokával. 

Ez a szellemnek a szenvedélyek fölötti uralmából adódik. Ami pedig érzékelhető fényként vagy tüzes alakként mutatkozik, mindig az ördög szemfényvesztéseiből származik.

 Találóan tanít bennünket az Istennel eltelt szent Pál, amikor ezt mondja: „A sátán is a világosság angyalának tetteti magát.” (2Kor 11,14). 

Senki se kezdje ilyen reményekkel a lelki életet. Ennek az életnek egyetlen célja, hogy az Istent a legbensőbb barátságban és egész szívünkkel szeressük.

A látás, az ízlelés és az összes többi érzékek megörvendeztetik a szív emlékezéseit, ha

megkülönböztetés nélkül átadjuk magunkat nekik. Éva ősanyánk példája mutatja ezt. Ha nem nézett volna jóleső érzéssel a tiltott fára, emlékezett volna az Isten parancsára. 

Ha az Isten- szeretet szárnyai fedték volna be őt, sohasem vette volna észre ruhátlanságát. Amint azonban jóleső érzéssel tekintett rá, nagy vágy ragadta el, és végül élénk örömmel megízlelte a gyümölcsöt. Abban a pillanatban, amikor a testi egyesülés utáni vágy megragadta, rádöbbent ruhátlanságának szerencsétlenségére.

Amikor nem uralkodott a jelenvaló dolgok élvezete utáni kívánság fölött, a gyümölcs külsőleg látszó édességével Ádámot is belerántotta saját bűnébe.

Ha izgalom zavarja a lelket, akkor örömmámor felhője takarja el, vagy ha egészségtelen szomorúság kínját érzi, akkor az értelem képtelen arra, hogy az Úr Jézus jelenlétére

gondoljon, bármennyire is készteti rá az ember. Ha a szenvedélyek hatalma egészen elsötétítette, eltávolodik saját értelmétől.

Nem keverjük majd saját szavainkat a kegyelem szavaiba, s nem engedjük,

hogy a lélek kövesse a szóáradat hiú dicsőségét. Ellenkezőleg: elmélkedés közben megőrizzük minden csalárd képtől, s majdnem minden gondolatunkat fájdalom nélküli könnyek fogják kizárni.

Attól a naptól fogva, amelyen az értelem e kettős ismeret birtokába jutott, egyszerre jó és rossz gondolatokat kell elviselnie. Így arra kényszerül, hogy egy rendkívül pontos megkülönböztetést tegyen. Ha arra törekszünk, hogy mindig jó gondolataink legyenek, akkor a felötlő rossz gondolat figyelmeztetés arra, hogy Ádám engedetlensége által emlékezetünk kétféle gondolatkörre szakadt. Ha szívvel-lélekkel ügyelünk az Isten parancsaira, akkor a kegyelem mély érzéssel járja át lelki képességeinket, saját gondolatainkat – úgyszólván – fel fogja szívni, és

érzelmeinket az Istennel való barátság kimondhatatlan békéjében meg fogja szilárdítani.

Képessé tesz bennünket, hogy lelki, és ne testi dolgokra gondoljunk. Ha közeledünk a

tökéletességhez, érzelemvilágunkat meg fogjuk őrizni állhatatos összeszedettségben, és Jézus jelenlétére való emlékezésben.

A béke a gyötrelmek mértéke szerint növekszik.

Mialatt így elmerül imájában, egyszerre feltör szívéből az öröm forrása, és felfrissíti minden képességét. Szeme ragyog, fejét lehajtja, térdei már alig találnak támaszt a földön a kegyelem örömétől, és ujjongásától, amely egész testét elárasztja.

Aki ezt a határt átlépi, elragadtatásba esik és az

ima megszűnik. Ez a szemlélődés. A lélek már nem imádkozik, hanem néz.

Tízezer ember között alig lehet egyet találni, aki Isten törvényeit és parancsait megfelelő

módon teljesíti, és ezáltal méltó arra, hogy a léleknek az Istenben való tökéletes elmerülését

elérje. Épp oly ritka az, hogy sok ember közt egy olyat találjunk, aki állandó ébersége miatt a

tiszta imára van hivatva. De a titokzatos ország számára, amely ezen felül terül el, nyilván

nehéz lesz egy egész nemzedékben egy olyan embert találni, aki Isten dicsőségének erre az

ismeretére eljut. Itt eltűnik az ima tárgya. A lélek működése elmerül az öröm tengerében, és

ez az ember nem ismeri többé a világot. Ezt a szent tudatlanságot Evagriosz apát jól ismeri,

mert ő mondja erről: „Boldog, aki eljut az imádságban ehhez a nem-tudáshoz, amit senki nem tud átlépni.”

Ha a szeretet teljes erővel rászáll a lélekre, akkor az megittasodik. A szív, amely azt élénken érzékeli, nem tudja sem érezni, sem elviselni anélkül, hogy szokatlan és erős változások ne mennének végbe. És a jelek láthatóvá lesznek. Hirtelen kipirul az arc, ragyog, a test mozgásba jön, a félelem és kishitűség eltűnik. Az önuralom hatalma visszalép, lelkesedés és féktelenség következik.

A második lépés az állandó imádság, a harmadik pedig a belső világ makulátlan (bűntelen) tevékenysége.

Az imádság első foka a gonosz sugallatok leküzdése egy egyszerű és sokszor ismételt gondolat útján. A második fok a gondolkodás koncentrálása egyedül csak a gondolatunk, a bennünk lévő szó tárgyára. A közösségben élő szerzeteseknél egy újabb fok: a léleknek imádságban való felsóhajtása. A remete-szerzeteseknek ezen a fokon más imádság-élményeik vannak. Az első fokot könnyen befolyásolhatják a képzelődések, a másodikat betölti az alázat.

A magasabb rendű és tökéletesebb imádság nagy mestere mondja: „Inkább mondok öt

szót a lélekben.” (1Kor 14, 19). A kiskorú gyermekek nem értik még ezt.

Ha lelkét megragadják a szenvedély csábításai, akkor olyan állapotban van, amely a

részegséghez hasonlít. A szenvedélyek feletti uralom a parancsok megtartása adta értelmes élet, a tiszta értelmi

belátással együtt, a szerzetesatyák szerint a lélek tiszta égboltjának előfeltétele, amelyet egyetlen kis felhő sem

homályosít el. Ezen a tiszta lelki égbolton jelenik meg a lelki imádságban az Úr Krisztus, az Igazságosság

Napja. Szent Péter apostol szava: „Testvérek, józanok legyetek és virrasszatok!” – volt a keleti kolostorok számára a mértékadó.

figyelmesség az érzelmek tartós nyugalma, amely nem ismer más gondolatot, mint

hogy mindig azt mondja: „Jézus Krisztus, Isten fia”, és ahhoz kiáltson, aki bátran harcol

oldalán, s megvallja azt, akinek hatalma van a bűnök megbocsátására.

Arra kell törekednie,

hogy örömeit és belső harcait egészen eltitkolja az emberek elől. Így az ördög nem talál ajtót, amelyen át gonoszságát a lélekbe csempészhetné, hogy e minden másnál tökéletesebb művet megsemmisítse.

S minél kevésbé ügyeltek gondolataitokra, annál inkább eltávolodtok Jézustól is.

Az állandó Jézus-ima a tevékeny éberséggel megakadályozza a lélek szétszórtságát. Az imádsághoz úgy kell ugyanis az éberség, mint a mécseshez a kanóc.

Először az ellenség gonosz gondolatait kell elűznünk haragunk átkot szóró sugarával. A Jézus-imában megerősödve elátkozzuk az ördögöt. Csalárdságai elillannak, s a lélek nem fut többé a sátáni gonoszság képzelet-játékai után, mint gyermek a szemfényvesztő után.

zsoltárok tartalma pedig felüdíti lelkünket, és gazdag termést hoz. Aki lélekben imádkozik, az a zsoltárok éneklésekor figyelemmel kíséri a szent írások értelmét. Ezek az

istenes gondolatok lelkében ugyanannyi isteni visszhangot teremtenek. A lélek ekkor

elragadtatik a fény világába, s ez egészen átjárja és megtisztítja.

Védekezésének egyetlen eszköze Isten állandó jelenléte: Istenre gondol, ezt a kereszt ereje véste lelkébe, és ez rendíthetetlenné teszi lelkét.

(Forrás: A Kis Filokalia, a szívbéli imádság könyve, A Keleti Egyház szerzetesatyák tanításai az imádságról )

A könyv innen letölthető:

https://ppek.hu/konyvek/Kis_Filokalia_1.pdf?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAc3J0YwZhcHBfaWQPNDA5OTYyNjIzMDg1NjA5AAEesABbCqHdj4jNGT742uC5R5TRXiOWcunXNL2v5IcrJkNtPO7K6aXTq6_h86k_aem_aAqzIdRet4wd8NhF61z1Ow