Nagylelkű szenvedés
A legmagasabb rendű önmegtagadások egyike a nagylelkű szenvedés. Erre nem kell keresni az alkalmat: csak fel kell használni. Kellemetlenségek, balsikerek, fájdalmak, szenvedések, sőt szerencsétlenségek nélkül senki sen élhet.
Szenvedni mindenkinek kell.
Ahogyan szenvedni tudsz- itt válik el, mennyit érsz! Kislelkűen viseled- e a megpróbáltatást, elveszted- e életkedvedet és jóra való buzgóságodat? Vagy pedig Krisztus követőjeként szenvedsz: megrendülve és fájdalmaktól marcangolva ugyan, de megnyugodva az Úr akaratában, akarva, amit ő akar, engesztelésnek, tisztítótűznek, erőpróbának tekintve a szenvedést?
Meg kell értened, hogy a szenvedés nagy áldás.
A siker gyakran elbízottá, könnyelművé tesz és megnehezíti az önismeretet.
A szenvedés magadbaszállásra nevel, megmutatja mennyit érsz, alázatosságra és Isten felé fordulásra sürget.
A jólét nem fontos: a lelki haladás a fontos.
Szienai Szent Katalin szerint a deréknak a jó és balsors olyan, mint a jobb és balkeze: mindkettőt használja. A hasznosabb pedig a kettő közül a balsors: tűzben edződik az arany; a szenvedések tüzében edződik a jellem.
A szenvedést el nem kerülheted: szenvedj nagylelkűen.
