Szentségi Házasság

Ripperger atya szerint jelzésként kellene értelmezzük a lelki sebeinket ahhoz, hogy a realitásukat lássuk. Ha megbocsájtunk másoknak akkor képesek vagyunk értük -a bántalmazóinkért is- imádkozni. Nem szabad hagynunk, hogy a lelki sérülések az érzelmeinken keresztül eluralkodjanak, mert így eltéríthetnek minket attól, hogy tisztán lássuk a realitást az adott helyzetben. Ez a KULCS A GYÓGYULÁSBAN! Az nem kereszt, ha valaki folyton depressziós! Az egy jel,  amely arra mutat rá, hogy valami javításra, korrigálásra szorul. Ripperger atya beszél arról itt , ami főleg a konzervatívok táborát súlytja, hogy képesek órákat mérgelődni, napi szinten például az Egyház helyzetén - elhanyagolva a teendőiket, életállapotuk szerinti feladataikat- (Tisztelet a kivételnek!) és ez a megbocsátásra való képtelenséghez vezet, amivel magukat sebzik meg. Ő is konzervatív, elég radikális, de nem hallottam soha, hogy bántotta volna a modernistákat, a relativizmus híveit, (akik azt szajkózzák, hogy mind

Amikor a Teremtő egy gyermekkel ajándékoz meg minket, az a bizalom jele. Ő sokkal jobban bízik bennünk, mint mi saját magunkban (jobb esetben). Ma elég sokan túlértékelik saját képességeiket. Legtöbbször feladatot érzek velük kapcsolatban, kihívást, de mindig figyelmeztetem magam, higy keresztényként illő lenne már ezektől a földies, világi gondolkodástól elvonatkoztassak. Igen, hangos a világ és kevesen szólnak, a hívők közül. Sosem gondoltam, higy a többségnél van a megoldás, az igazság. Nekünk a föld sóivá kell váljunk és abból nem kell sok, hogy ízesíteni tudjon. Amit látok még a gyermekeim szemében, az az, hogy ők tiszták. Nem tudnak a világ romlottságáról, nem tudnak a kilátástalanságról. Csak játszanak, nevetnek, futkároznak és én boldog vagyok, hogy velük lehetek egy darabig, hogy ölelhetem őket, hogy mesélhetek nekik, hogy beszélgethetünk. Mennyivel értelmesebb élet ez annál, mint amikor ültem egy irodában és "hála" a kollegáknak, harcolnom kellett a rosszindulatu

Épp tegnap néztem egy vlogot, amiben egy harmincas éveinek a közepén járó nő, trambulin parkba (én a gyerekeimet viszem ilyen helyekre...és egy korosztály vagyunk...jújj!) látogatott a barátnőjével. Elgondolkodtatott, hogy mondjuk pár évtizede hogyan éltek a nők a harmincas éveikben, illetve hogyan élnek most. Szépítkezős videók ezrei vannak fent a világhálón, de olyanok amik mondjuk hozzásegítenének minket ahhoz, hogy hogyan válhatunk jobb feleséggé és anyává, az elenyésző. Itt van például Heather . Nekem nagyon szimpatikus, egyszerű, tiszta, érezni rajta, hogy emberhez méltó életet él, nem az élvezeteket hajszolja, hanem teszi a dolgát a családjáért. Igazán példaértékű! Tulajdonképpen kétféle út van. Nincs több. Élhetünk magunknak (sokszor magunkban is ennek "köszönhetően") és élhetünk másoknak, másokért, közösségben is. Ha folyamatosan az élvezeteket hajszoljuk, úgy élünk, ahogy nekünk kényelmes, mindent a mi csekély (a Mindenhatóhoz képest) értelmünkre bízva, akkor e

A katolicizmus egy olyan vallás, amit nem az emberek találnak meg maguktól, hanem amire Isten hív meg minket. Ő tudja, amikor megteremt minket, hogy mire szán. Biztos vagyok benne, hogy mindenki megkapja azt a kegyelmet, ami elég lenne a megtéréséhez, de mivel szabad akaratunk van dönteni jó és rossz között, ezért dönthetünk úgy is, hogy elutasítjuk Isten feltétel nélküli szeretetét és irgalmát es a bűnbánat megtisztító kegyelmét. Ekkor esélytelen megtérni. Mennyire szomorú pillanat lesz az ítélet napján, hogy emberek millióinak fog leesni a tantusz, hogy egyedül önmaguknak köszönhetik, hogy elkárhoznak. Egyedül önmaguknak köszönhetik, hogy nem az életet választották, hanem az abortuszt, a fogamzásgátlást (előabortuszt okoznak a tabletták azáltal, hogy a megtermékenyített petesejtet nem engedik beágyazódni), a paráznaságot, a második házasságot, a tudatmódosító szereket, a szenvedélyeket, a lopást, a kevélységet, a lustaságot, a bujaságot, a falánkságot stb... Hiszem, hogy Isten min