2020. január 31. péntek: Az igazság
Az igazság az, hogy legtöbbször utálom az életem. (Miközben ma mindenki arról enyeleg, milyen csodálatos az anyaság.) Utálom azt, hogy sokat kiabálok a gyerekekkel és nem szeretek velük lenni. Amikor nagynéha elszabadulhatok egy órára, feltöltôdve érkezem haza és tudok nekik örülni. De mivel a környezetem nincs tekintettel arra, hogy nem egy háztartási robotgép vagyok az év 365 napján -immáron tíz éve-, ezért a feltöltôdéssel töltött idôm legtöbbször abban merül ki, hogy elmegyek misére vagy várok egy órát az orvosnál, mire sorra kerülök. Nagy ritkán. Nincs állandó segítségem. Nincsennek barátaim. Tartok az emberektôl, minden egyes (a negyediktôl) várandósságom alatt, hogy amikor majd meglátják az állapotomat, miket mondanak. Fáradt vagyok attól es szomorú, hogy el kell örökösen magyarázzam azt, hogy amilyen nehézséggel jár a sok gyerek nevelése, annál sokkal de sokkal rosszabb lenne halálos bûnben élni. Néha irigylem azokat, akik nem látják a bûneiket, akik sötétségben jár...