Szentségi Házasság

Olyan ember volt, aki koldult a szeretetért. Olyan, aki igényelte, hogy hallgassák és segítsenek rajta. Olyan, akit csak önző önérdek kapcsolt össze másokkal. Nem érdekelte igazán a másik. Nem tanulta meg, milyen az igazi barátság. Kapcsolatok, amik abban merültek ki, hogy sopánkodó, panaszos hangját mások meghallgassák.  Aztán rájött, hogy sokan örülnek sopánkodásának. Örülnek félelmeinek, sérelmeinek, veszteségeinek. Még rá is erősítenek ezekre. Ezekkel az emberekkel társalogva, még mélyebbre zuhant. A "normális" emberek nem mondták el, hogy mi a bajuk vele, csak faképnél hagyták egy idő után. Nem értette, miért történik mindez. Görcsösen barátokat akart, mert ma ez a trendi. Kapcsolatok, melyek eltávolítanak Istentől. Barátságok, ahol a másik bálvány és az Úr helyén trónol. Ma mindenki kapcsolatokat épít. Mert ha van kapcsolatod, akkor tudsz hatni másokra, akkor tudsz érvényesülni a világban. Viszont a mennybejutást bizonyos -kapcsolat függőségre hajlamos- embe...

Olyan helyre kerültünk, ahol úgy néz ki, hogy még divat a bicikliről kalimpálva, széles vigyorral az arcon üdvözölni a másikat. Ahol vetnek egy pillantást egymásra, mosolyognak és köszönnek egymásnak az emberek, ha elhaladnak egymás mellett. Ahol néhány alkalmas találkozás és kölcsönös szimpátia esetén, segítségnyújtást felajánlva megadják egymásnak a szomszédok a telefonszámukat. Észre kellett vegyem, hogy ez mekkora érték ma.  Ma, amikor csak használjuk a másik embert, akár egy tárgyat. Használjuk, amikor magányosak vagyunk, hogy jobb kedvre derítsen. Használjuk, amikor bizonytalanok vagyunk, hogy megerősítsen. Használjuk, mert azt akarjuk, hogy ő szolgáljon ki minket és ne mi őt. Nem tudunk és nem is akarunk szolgálni. Kényelmesen ülünk a magunk formálta komfortban. Szívjuk egymás életerejét. Energiavámpírok vagyunk. Képtelenek arra, hogy másokat szolgáljunk. Arra vágyunk, hogy egyszerre többen is a mi óhajainkat, panaszainkat, mondvacsinált problémáinkat lessék. Kir...