Elváltak, újraházasodottak áldoztatásáról

Valami miatt az Úr megengedi azt, hogy megtörténjen ma az az Egyházban az, amit a vak is lát. Valószínű azért, hogy így is méginkább nyilvánvalóvá váljon, ki az aki igazi Krisztus- követő. A dícsőség az Övé, így előre le szeretném szögezni, hogy minden felismerésem, békém Tőle ered. Nélküle semmi sem vagyok. Mást is a kegyelem vezet világosságra, nem lehet kiérdemelni. Sokan úgy gondolják, hogy a kegyelem valamiféle jó érzés, de több Szentünk tapasztalatát is megvizsgálva látható, hogy a kegyelem bölcsesség, ajándék, nem az érzelmeinkre hat, hanem a TUDATUNKRA. Egyszer csak hirtelen tisztán látunk egy bizonyos helyzetet, mondjuk egy Szentmisén- vagy Szentségimádáson való részvétel után. Ripperger atya szerint, aki egy amerikai, exorcista pap, -érdemes rákeresni- az érzelmeinken keresztül a legtöbbször a gonosz hat ránk. Vannak spirituális "cookie"-k, ahogy ő fogalmaz, de leginkább a spirituális út elején. Azt mondja, a gonosz hozzáfér a képzeletünkhöz, a memóriánkhoz, tudja a motivációinkat, a félelmeinket, egyedül a jővőt nem tudja. Szóval nagyon jól tudja ellenünk használni, ha mondjuk félünk a házasságtól vagy mástól. A félelem a szeretet (bizalom) hiánya. Ha bevezetik az újraházasodottak elváltak áldoztatását, már nem fognak az emberek a saját tisztaságukért küzdeni mondjuk áldozás előtt.

Ez egy nagyon személyes tapasztalat, de megosztom, még ha csak egy embert ment is meg a kárhozattól... A halálos bűnnel (= pl paráznaság, amelyet tudva és akarva teszünk) megszűnik a kegyelmi állapot, saját magunknak ártunk vele, amellett, hogy Istentől a felénk áradó önzetlen szeretetet már nem tudjuk megtapasztalni, hiszen  a bűn elválaszt minket Tőle. (Ha ebben az állapotban halunk meg- akármilyen búzgó "keresztények" is vagyunk- , a pokolra kerülünk a saját hibánkból.)

Ez egy gyógyulási folyamat. Először jön a   döbbenet, a bűn felismerése....és a kérdések, hogy miért nem beszélnek erről nyíltan a katolikusok. Miért rejtik el? Tisztelet a kivételnek!

Aztán jön a másokkal való megosztás, kétségek, hogy valyon így is el fog fogadni a másik, tisztaságra törekedve. A gyakori gyónások, gyötrődések, igen, a megtérés folyamata az egyik legszebb dolog a világon, de fájdalmas is, mert az Úr a teljes lényünket akarja, hálószobástúl, mindenestül és elég fájdalmas tud lenni valamint gyümölcsöző is egyben, amikor a tökéletes találkozik a tökéletlennel.
Ekkor megtapasztalható az a fajta mély, önzetlen szeretet, amit Isten mindenkinek adni akar, de a bűn miatt nem tud sokakhoz szólni, mert mi nem Őt választjuk.
Én Őt akartam választani.

Ez a döntés pillanata, kb így:
" Téged jobban szeretlek Uram, akkor is, ha ettől a férfitól most el kell szakadjak, de ha az a Te akaratod, tisztítsd meg ezt a kapcsolatot, hogy Téged megdícsőíthessünk együtt."
Ez kb az a pillanat, amikor Ábrahámtól az Úr a fia feláldozását kérte. Az engedelmesség példaképe ő ma is. Ez  a hit tesztje. Így tanít Ő!
Micsoda bölcsesség!

Hogyan fognak idáig eljutni azok, akik halálos bűn állapotában áldoz(hat)nak? Ez az Oltáriszentség ellen való bántalmazás, amivel a kárhozatba taszítják magukat. Van akinek ítélet, van akinek lelki táplálék. A mi állapotunktól függ.
Isten ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.

Az irgalom nem a bűn tolerálását jelenti, nem azt, hogy szemet hunyunk felette, sokkal inkább azt, hogy bűnbánatot követve Isten megbocsát.
Ha nincs bűnbánat, nincs találkozás Vele. Örökké elszakadunk így Tőle.
Nem ér annyit egyetlen teremtmény sem!
Az Úr adjon világosságot, minden döntés előtt mindannyiotoknak!
Imával: Testvéretek az Úrban
(csak egy 4 gyerekes anyuka)