"Az én testem, az én döntésem!" vagy "Ez az én testem, mely értetek adatik."

A békéről szeretnék előljáróban írni, arról a békéről, ami vonzó, magával ragadó, látható, érzékelhető szavak nélkül is, nem lehet mellette csak úgy elmenni. A Nagymamám jut eszembe. Látom ma is magam előtt, ahogy ül a nagy almafa alatt egy széken, a délutáni pihenőjét töltve. Mély szomorúságot éreztem mindig rajta, talán már maga sem tudta, mi bántja. Mégis béke, megbékélés volt ebben a szomorúságban. Amikor nevetett, kacagott, felpezsdült körülötte a levegő. Meg tudtam nevettetni. Jó volt látni, ahogy kacag, nekem is örömöt okozott vele. Csak körülbelül tudom, miken ment keresztül az élete során. Soha nem beszélt például a háborúról. Keveset beszélt amúgy is. Régen az embereknek nem volt ekkora közlési vágya, mint ma. Telefonálunk, blogolunk, like- olunk, megosztunk, levelet írunk...egyszerűen folyamatosan nyüzsgünk. Ha egy perc kimarad, megállunk, az a perc értéktelen- gondoljuk. Pedig a béke megvan bennünk is, csak meg kell álljunk, ha fel akarjuk újra fedezni. Leülni egy nagy almafa alá. Visszatérni ahhoz, hogy a természet rendje szerint éljünk.

Aquinoi Szent Tamás sokat írt erről és az általam örökké emlegetett Ripperger atya is sokat beszél erről. A természet rendje például az, hogy lelkiismeret furdalásunk van, ha rosszat teszünk. Ez belénk van kódolva. Még az ateista is érzi, tudja hogy rosszat tett, max elrejti, elfedi, nem vesz róla tudomást, hiszen neki szubjektív a rossz és  jó is. Így lesznek a pici bűnökből égbekiálltó, hatalmasok. Kalkuttai Szent Teréz szerint addig nem lesz béke a világban, amíg abortusz van. Már 50 éve...50 millió ártatlan lélek válik áldozattá világszerte évente. Ilyen népirtás ( nem tudok rá enyhébb kifejezést) a két világháborúban összesen nem történt. Ma jólét van Európában. Akit megölnek, azok helyett jönnek a menekültek...és Európa szórakozik, a nagy Babilon...miközben a saját vérét ontja ki. Az abortusz felváltotta a  fogamzásgátló szereket. Az ördögnek mindegy, hogy mi lesz az embriókkal, a lényeg, hogy egy öntudatos, felelősségteljes hamis maszkot tegyen a nőkre, és gyilkossá tegye őket. Egyébként az abortált embrió testrészekkel való kereskedés is az ördög biznisze, de ne kanyarodjunk el a békétől.

A rossz nem szubjektív, ahogy a jó sem. Létezik abszolult jó. Ami nekem jó, az a másik embernek rossz is lehet. Például ha valaki a nem kívánt terhességtől "megszabadul", mert terhére van, az neki jó, de az embrió életének a végét jelenti. A  Holdon az élet egy parányi, szemmel nem látható baktériummal, sejtcsoporttal kezdődik. Egy megtermékenyített petesejt nem élet? Dehogyisnem! A Földön még vitatkoznak rajta, hogy mikortól élet...
Namármost, ha a természet rendjéhez szervesen hozzátartozik a fajfenntartás, miért mennek sokan szembe vele? Nem tudják elfogadni az identitásukat? Egy nő anyává tud válni, nem az ő döntése, egyszerűen erre lett teremtve. (most nem beszélnék az önként vállalt szüzességről)
Ha ő úgy dönt, hogy nem él ezzel a csodával, szíve joga, de ne buzdítson másokat, hogy ők is hasonlóan a nemük megtagadására, az erősebbik nemmel való értelmetlen versengésre és önközpontú, mások életét semmibevevő és -kioltó lépésekre vetemedjenek. Hasonló  a szituáció az azonos neműek kapcsolatával is. Buzdítás folyik mellette, miközben az anyaság és egyáltalán a normális, férfi- nő kapcsolat, a házasság, a család le van járatva.
Ki állhat e mögött? Nem kérdés.

50 éve börtönbüntetés járt a meleg hajlamért. Ez elég drasztikus, de a törvényhozók tudták, hogy életellenes, nem építi-, hanem rombolja a társadalmat, hiszen a természet rendjének ellentmond, nem születik belőle új élet. A fekete miséken (sátánistáknál) a meleg pár "házassága" a szentség.
Segíteni kellene őket a visszatalálásban, nem ösztönözni, hogy maradjanak távol attól, amire lettek teremtve.
"Az én testem, én döntésem" - azért hibázik, mert általa elveszünk ártatlan, leendő feministák életét is. Mi van, ha ők is így gondolkoznának? Azokat a feministákat eltesszük láb alól? Akkor valóban csak önmagunk a fontos. Senki más! Se Isten, se ember. Végtelen magányra van ítélve, aki így gondolkozik. Sosem fog békét találni, hiszen elpusztította azt, aki belőle fejlődött ki. Tulajdonképpen önmagát pusztítja ezáltal, mert minden bűnnel saját magát sebzi meg. Az, hogy az "ő teste" , nem igaz! A tudomány elég jól be tudja bizonyítani, hogy az embrió más genetikai állományú, mint az anyukája, tehát EGY MÁSIK TEST!!! Hahóóó!!!
A testét önmagának kisajátító, korunk divatos női ideálja, amely fittyet hány minden felelősségre. Miért nem gyakorol önmegtartóztatást? Akkor jogos lenne "Az én testem"- szlogen.
Kellenek az élvezetek, persze felelősségvállalás nélkül, mert ilyen ma a "felelősségteljes nő".

Mennyire más, amit Jézus mondott. :
"Ez az én testem, mely értetek adatik."

Érzitek, értitek a különbséget?

"Az én testem, az én döntésem."

Az önzetlen, másokért élni és meghalni képes és az önző, a legkissebbeket, a legártatlanabbakat, a legvédtelenebbeket elpusztító.
Ilyen világot élünk.
Adhatunk életet, de el is vehetünk.
Két oldal van. Te melyiket választod? És  barátaid, családtagjaid? Ők hova húznak inkább? Nincs arany középút!
Vagy Istennel vagy, vagy ellene...

Válaszd az életet! Minden körülmények között! Aki adta, tudja, hogy képes vagy rá! Meg tudod csinálni! Tudja a jővőt, mindent. Tudja azt is, hogy fel tudod nevelni. Nem kér sokat, csak hogy fogadd el és gondoskodj róla. Ajándék ő.

"Az anyaméh gyümölcse jutalom."
Erőt is kapsz hozzá, és angyalok is segítenek az utadon.

 "Aki elveszti életét, megszerzi."

A jutalmad pedig egy kacagó gyermek, egy boldog, értelmes, emberhez méltó élet és az örök boldogság az égi hazánkban a Te szerető Atyáddal.
.
.
.
.


Ideje beletörődnünk, hogy egyre többen a halált választják, nem az életet...

"Jobb dolog a gyermektelenség, mint az istentelen utódok."
(Bölcsességek könyve 3, 12)

Köszönöm, hogy végigolvastad!
Isten áldjon!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2019. 07. 03., szerda: Most fény derül a modernizmus szerzőire!: Annaliese Michel ördögűzése során elmondott dolgok egyenesen a démonoktól

Lelkiségi mozgalmak, amelyek rombolják az Egyházat

Ripperger atya: Hogyan áll most a gonosz helyzete?