2018. 08. 09. csütörtök: Miért volt a nagyszüleink generációja erényesebb?

Valamiféle vágyódás volt mindig is bennem a régmúlt idők iránt. Érdekelt, hogy hogyan tudtak az emberek olyan tiszták maradni, becsületesek, hogy hogyan volt annyi erejük dolgozni és annyi gyermeket felnevelni. Lehet, hogy idealistának tűnök, de nem tartom magam annak. Nyilván akkoriban is voltak erkölcstelenségek, csalások, rablások, lusta emberek, de például nem voltak olyanok, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy ne szülessen meg egy gyermek. Nem volt legális az abortusz és a fogamzásgátlás sem. Az emberek még közel voltak a természethez és elfogadták és együttműködtek azzal, hogy a teremtésben aktívan részt tudnak venni a gyermeknemzés által. Ekkor még nem választották szét az élvezetet a gyermek fogantatástól. Valahogy elveszőben van az emberség ma, a média azt kívánja elérni, hogy lesüllyedjünk egy állatias, ösztönös szintre, ahol már minden az élvezetekről, az igényeink folyamatos kielégítéséről szól, amely közel sem a felelősségvállalásról szól, hanem az egyén jólétéről mindenek felett, akár mások kárára is. 

Tudom, hogy ma nagyon divatos a felelősség szóval dobálózni, de szerintem pont az értelmének az ellenkezőjét súlykolják a tudatunkba a médián keresztül és már egyházi személyek megnyílvánulásai által is. 

Ők azt javasolják, hogy például háríthatjuk a tetteink (pl.: szexuális aktus) következményeit (pl.: nem kívánt terhesség) egy mesterséges gátlószer, nevezetesen a szintetikus hormonok, a fogamzásgátlószerek használatával, bizonyos esetekben. 

Tehát bizonyos esetekben jelezhetjük a Teremtőnknek, hogy most nem bízunk benne 100%- an? Hogy jobban bízunk egy egyházi személyben, aki már rég elhagyta a hitét és egy másik hajóban evez? (Vannak ilyenek sajnos.)

Miután megkerültük a Teremtőnk adta új élet kialakulásának lehetőségét, a cselekedetünk következményét, hívhatjuk magunkat "felelősség teljesnek" (ezt diktálja a világ), hiszen...(itt sorolhatnánk fel a kifogásainkat, amivel próbáljuk magunkat felmenteni). 
A"bizonyos esetekben" odáig vezet, hogy évszázadok tanítását döntik meg épp most, tehát egy új, katolikusnak sosem vallott tanítást terjesztenek, azzal a céllal, hogy az embereket bűnbe taszítsák illetve elérjék, hogy a gonosz hatalma növekedjen a Földön. Már hallottam olyan (igazából) felelősség elhárító megnyílvánulást, amely azt állította, hogy ő felelősségteljes, még pedig azért, mert ő dönt az életéről és nem hárítja a felelősséget egy isteni személyre. Ez akkor lenne valóban felelősségvállalás szerintem, ha nem egy mesterséges gátlószer segítségével -a természet rendjét szándékosan megkerülve- hárítanánk el a tetteink következményeit, hanem mondjuk önmegtartóztatásban élnénk addig, amíg nem tudunk gyereket vállalni. Ezt a mai ember már el sem tudja képzelni, annyira szexfüggő és ez szinte az egyetlen útja fiatal pároknál annak, hogy kimutassák a vonzalmukat egymás felé. Pedig nagy bajban lesz az, aki ezzel az egy szeretetnyelvvel megy bele egy házasságba...
A fogamzásgátlással megélt szexualitás nem felelősségteljes! Miért? Mert nem vállaljuk (pontosabban szándékosan, drasztikus módon lehetetlenné tesszük) a szexuális cselekedet esetleges következményét, nevezetesen a gyermek megfoganását!
Lassan szobrot kell azoknak emelni, akik "felelősségteljesen" gondolkoznak és nem hoznak világra több utódot kettőnél. Azt is kevesen teszik, így alakul a terv, mégpedig az, hogy a gonosz elérje, hogy családok ezrei halnak ki. (Ő ugyanis gyűlöli az embert, ő nem szolgál minket, mint az angyalok, hanem mindent megtesz azért, hogy széthúzás, viszálykodás, pusztulás legyen az osztályrészünk.) Nem háborúkban, nem betegségekben, nem és nem. Abban, hogy egyszerűen nem vállalnak utódot! Meg lettek győzve arról, hogy a család egy gátló tényező, ha karriert akarnak, ha pénzt akarnak, ha elismerést akarnak a világtól, ha önmegvalósítani akarnak és ha önmagukra szeretnék az idéjük javát fordítani!

A felelősségvállalás valódi jelentése, hogy képes vagyok felelősséget vállalni a tetteim következményeivel. Ez azt is jelenti, hogy magas az énhatékonyság érzetem, vagyis hiszek abban, hogy az események alakulása inkább tőlem függ, nem másoktól vagy a külső körülményektől. Ha valaki felelősség teljes akkor képes a saját értékrendje alapján döntést hozni és cselekedni, ahhelyett hogy folyamatosan másokat vagy a körülményeket okolná az őt érő nehézségekért. Ha nem hiszünk abban, hogy felelősek vagyunk a saját sorsunkért és a velünk összefüggésbe hozható dolgokért, akkor kiadjuk az életünk irányítását a kezünkből. Ezért gyakran áldozatnak tekintjük magunkat.
Az, hogy vállaljuk a felelősséget tetteinkért azt is jelenti, hogy mi magunk hozunk döntéseket az életünk során, így tőlünk függ, hogy milyen emberekké válunk, illetve hogy életünk milyen irányba halad. Ez együtt jár annak elfogadásával is, hogy nem hibáztathatunk másokat a saját döntéseink, tetteink következményeiért.

Egy keresztény ember számára a gyermekek elfogadása felelősség. Ma a kultúránk azt próbálja belénk kódolni, hogy nem felelősségteljes gyermekvállalás az, ha kettőnél- háromnál több gyereket vállalunk. Pedig ez egyénfüggő, hogy ki mennyit tud vállalni (lelkileg, fizikailag, anyagilag, egészségügyi állapotát tekintve) és Isten mindenhatóságát figyelembe véve; Ő az, aki a legjobban tudja erre a választ; nem mi, gyarló teremtmények. Akik ennek a nyomásnak engedve, nem merik elkezdeni az életet, félnek. Félnek a jövőtől, a nehézségektől attól, hogy lemaradnak valamiről attól, hogy mit gondolnak róluk majd mások attól, hogy nem lesz idejük önmagukra a gyerekeik miatt.
A félelem nem más, mint a szeretet hiánya, az isteni gondviselésbe vetett bizalom hiánya. Keresztény emberek is szoktak félni, aggodalmaskodni, de ezek kísértések szintjén jelentkeznek inkább, amelyek ideig- óráig zavarnak meg minket és még kamatoztathatunk is belőlük, hiszen általuk alázatosabbakká válhatunk, ekkor tudatosul bennünk Isten hatalmassága, a mi teremtményi mivoltunkkal szemben. 
Élet és halál feletti döntés Istené, nem dobálózhatunk a felelősséggel ebben a témában. 

Valahogy a régebbi korok embereiben kevesebb volt a félelem. Mertek nagyot álmodni és tudtak érte keményen dolgozni. Személyes véleményem, hogy nem lenne ennyi depressziós ember, ha több feladatuk lenne. Ma gombnyomásra kimos a mosógép, az élelmiszert nem nekünk kell megtermeljük, az állatokat nem nekünk kell levágjuk, járhatunk autóval, élvezhetjük a technika vívmányait. De vajon ez előnyünkre válik? Nem az lett inkább az eredménye ennek, hogy van feles időnk, amit értelmetlen szörfözéssel tudunk tölteni a neten, mások életének a követésével a közösségi médiáknak "hála"? Régen nem nagyon volt nyári szabadság, hosszú hétvége, torkos csütörtök, wellnesz napok, "feeling good Friday", stb. Egyszerűen ezek luxus kategóriának számítottak és egyáltalán nem voltak általánosak, mint ma. Az emberek mégis bírták, pedig jóval többet kellett dolgozniuk, mert volt földjük és állataik is. Nem lehet, hogy a sok szórakozás, kikapcsolódás, pihenés lehetőséget ad az élvezetek korlátlan kiélésére? Szerintem de! Nyílván több esély van például egy félrelépésre annál az embernél, aki nem dolgozik annyit, akinek nincs családja, akit eltartson és akiért felelősséget vállaljon. 

Miért voltak bátrabbak régen az emberek (mondjuk a gyerekvállalás tekintetében)? 
Mert erényesebbek voltak. Pont.
Mondjuk a 98%-uk keresztény volt. 
A bátorság egy erény. 
Sokan nem tudják, de összesen 64 erény van. A hit, remény, szeretet közismertek. De mondjuk ott van még a mértékletesség, az óvatosság, az igazságosság és a bátorság is. Miért voltak erényesebbek általánosságban régen? Mert nem volt annyi bűnük? Biztos volt, de elképzelhetetlen (szégyen) volt a válás, a homoszexualitás, a fogamzásgátlás és egyéb életellenes, rossz dolgok. Miért rossz egy válás?  Egy életen át sérül az, akinek elváltak a szülei. Többek között azokból lesznek a homoszexuálisok, akik nem kaptak apai és/vagy anyai gondoskodást.  Meg lehet nézni, hány homoszexuális férfi életében nem volt jelen az édesapa a pubertás kor körül. Mivel nem látott férfi- példát így nem is tudott igazán azzá válni. Ezek tények, nem ítélkezés. Szívemből kívánom, hogy visszataláljanak a természet adta identitásukhoz.
Szóval, mitől lehettek erényesebbek a régiek? Gyakorolták a hitüket, volt szégyenérzetük, amikor elbuktak, jók akartak lenni, tudtak különbséget tenni jó és rossz között, nem követtek el (általánosságban) halálos bűnöket (ma a nők 98%-a fogamzásgátlószert használ, ami korai abortuszt okoz vagy leállítja az ovulációt! Mindkét feltevésnek realitása van a kutatók szerint.), volt feladatuk bőven így nem volt esélyük sem a kicsapongásra, csak a legszükségesebb használati eszközeik voltak, nem voltak nagyravágyóak, nem hitelből vásároltak, talán nem voltak ennyire irigyek másokra, mert nem volt ekkora anyagi különbség az osztályok között, valószínűleg több kegyelmet kaptak Istentől, hogy megláthasság bűneiket és korrigálhassák azokat. 
Isten azoknak ad kegyelmeket, akikről tudja, hogy jóra fogják azokat használni és nem élnek vissza velük. Ő mindenható, mindent tud mindenkiről, a legbelsőbb gondolatait, ambícióit is és a jövőt is, hiszen Ő írja/írta a történelmet. Ha belegondolunk, mekkora szeretetre vall, hogy tudta, hogy milyen borzasztó halállal súlytjuk a Fiát, mégis elküldte nekünk, hogy az idők végezetéig magunkhoz vehessük Őt, a szentáldozás során.
Minden embernek ad annyi kegyelmet, ami az üdvösségükhöz szükséges, de a legtöbben ma el akarnak kárhozni, anélkül, hogy tudnák ezt. A bűn annyira lelki sötétségbe taszítja őket, hogy már nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, illetve már nem akarnak jót másoknak. Belül mindenki érzi, mi a helyes út, valahol mélyen, elrejtve.

A nagyszüleim, dédszüleim generációja szeretettel végezte a munkáját, nem panaszkodtak, elfogadták a nehézségeket, nem annyira az érzelmeik irányították őket, nem ijedtek meg a nehéz, fizikai munkától, szinte naplopásnak számított, ha valaki nem dolgozott annyit, a kikapcsolódást családi-, baráti körben töltötték, nem egy virtuális közösségi hálón vagy magányos hobbijaiknak hódolva, másokat abból kizárva. Segítették egymást. Például a fiatal házasoknak a család közös erőből épített egy házat, hogy el tudják kezdeni a közös életüket. Van ma is ilyen, biztos (a gazdagabb csemetéknek), de ritka, mint a fehér holló, mert az emberek ma már a saját gyerekeiktől is sajnálják a segítségnyújtást. Ami szintén bűn, hiszen ez a jóra való restség egyértelmű jele. 

Afrikai falvakban, ha gyermek születik, az egész falu népünnepélyt rendez. Mindenki örül az új jövevénynek és segítik az újdonsült édesanyát. Európai kultúránkban egyre népszerűbb, hogy nagyszülők (ez az egyik fajta nagyszülő) inkább az élvezeteket hajszolják, önmaguk körül forognak ahelyett, hogy egyáltalán kiváncsiak lennének a vérszerinti unokáikra. A koma tálat (szülés után régen -a normális családokban ma is- az ujdonsült anyukának főztek a gyermekágy ideje alatt) csak hírből ismeri már az én generációm, mivel annyira önző a társadalmunk, képtelen segítséget nyújtani, hogy csak magunkra számíthatunk és a férjeinkre persze. Ami nem feltétlenül baj, hiszen fejlődni csakis a nehézségektől, feladatoktól lehet -én ezt tapasztalom- , attól nem lehet, ha valaki folyamatosan elvégzi helyettünk a feladatainkat. Gondolok itt arra, amikor - az itteni helyzetet látva- teljesen a nagyszülők nyakába nyomják a gyerekeket (ez a másik fajta nagyszülő), olyan szinten, hogy a szülőknek már nincs is dolguk a háztartással és a gyerekkel sem. Ezek a nagyszülők jószándékból veszik le a "terhet" a gyermekeik válláról, biztos vagyok benne, de amit elérnek vele az az, hogy megfosztják őket attól, hogy a saját keresztjeiket vigyék és ezáltal a menyhez közelebb kerülhessenek. Kereszt szükséges a feltámadáshoz. Nem lehet megkerülni. A feladatok elvégzése, nehézségek leküzdése, mások szolgálata, amikor áldozatokat hozunk, ezek mind mind szükségesek ahhoz, hogy örök életet nyerhessünk. 
Mit tesz ma sok szülő? Minden feladatot elvégeznek a gyerekeik helyett (kis kamaszokra és tínédzserekre gondolok). Itt  van például ez a tíz gyermekes, katolikus család. Náluk egy 7 (!) éves gyerek már tud minden házimunkát, komplett menüt képes megfőzni, teljesen egyedül. Annyira tetszik! Az életre nevelik, arra hogy legyen önálló, képes legyen egy családot ellátni és ne mások segítségét várja folyton, még akkor is, amikor már van saját családja. A mi generációnk és a nálunk fiatalabbak megtapasztalhatták, hogy tulajdonképpen semmi házimunkát sem kell végezniük a huszas éveikig. Akkor csodálkoztam rá erre még inkább, amikor megnéztem az Amishok életéről néhány részt. Összehasonlítva egy fiatal, angol gyereket és egy amish kisfiút, rájöttem, hogy egy európai fiatalt arra nevelnek, hogy minden segítséget másoktól várjon el. Hogyan lehetne így családfenntartó egy fiú, férfi 20- 25 évesen? Sehogy! Hiszen még ő maga is egy nagy gyerek. Így nevelünk ma...
Régen hogy neveltek?
A fiúknak is és a lányoknak is voltak feladataik. Nem nyomorította meg őket pszichésen a munka, sőt! 
Elgondolkodtató.



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2018. 11. 25., vasárnap: Lelki küzdelem fokozatai, Chad Ripperger atya nyomán

2020. december 25.., péntek: Chad Ripperger atyától a házasságról. Különösen feministáknak nevelt lányoknak, feleségeknek ajánlom szeretettel.

2020. november 2., hétfő: Egyre nagyobb házak, egyre kisebb családok