2018. 08. 15. szerda: Jézus lábának megkenése

A minap Lukács evangéliumának 7. fejezetéből a 36- 50. során elmélkedtem. Minden nap fordítok időt (legalább 15 percet) a második imafajta gyakorlására. Tanulságos volt, így megosztom röviden. Ez a történet Jézus lábának megkenéséről szól, itt tudjátok elolvasni.

Nem titok, hogy az egyik kedvenc történetem a Bibliából, azért mert annyira szimpatikus a nő imádata Jézus felé és döbbenetes az a háromszög, amit felfedezhetünk a leírásban. Kétféle nézőpont feszül élesen szembe.

Az egyik az, ahogy a farizeus bizalmatlanul, kétkedően, kritikusan, ellenségesen viselkedik Jézussal és a nő is ellenszenves számára, mert csak a bűneit tartja számon, nem értékeli a szeretet cselekedeteit, amit mutat Jézus felé.

"Ha próféta volna, tudná, hogy ki és miféle az, aki érinti, hogy bűnös nő."

A nő totálisan minden figyelmét Jézusra fordítja. Nem mások bűneire fókuszál, mint a farizeus, nem retteg attól, hogy mit gondolnak majd róla az emberek, hogy betért a farizeus házába. Látszik, hogy neki személyes kapcsolata van az Úrral, ismeri, szereti, a közelében akar lenni, hálát akar Neki adni.

A farizeusnál ez nincs így. Ő fel sem fogja, hogy kivel ül egy asztalnál. Teljesen arra figyel, hogy mások mit követtek el, miközben önmagát nem vizsgálja meg.

Jézus megjegyzi, hogy Őt azok szeretik jobban, akiknek több bűnük megbocsájtatott és azok kevésbé, akiknek kevés bűnük bocsájtatott meg. 

Ez a bűnös asszony annyira szerette volna kimutatni a szeretetét Jézus felé, hogy NEM FÉLT A TETTEK MEZEJÉRE LÉPNI és követni Őt bárhová, még egy olyan ellenséges ember házába is, mint ez a farizeus.
Amivel megkente Jézust, az az olaj nagyon drága dolog lehetett egy ilyen nőnek. Gazdagabbak sem fecsérelték el bármire, mint ahogy láthatjuk a történetből.
A nő könnyeivel áztatta Jézus lábát, hajával törölte le, és olajjal kente meg.

Jézus kifakad és elmondja az igazságot arról, ami történt, mert a farizeus folyamatosan ítélkezik a nő felett.
Jézus nem cuki, nem kedves, nem akar mindkét félnek tetszeni, hanem valóságos, tényszerű és az igazságot ragadja meg, mindig. Nem ítél, hanem rávilágít a realitásra.

Elmondja a farizeusnak, hogy amikor betért a házába, akkor ő nem adott vizet a lábára, csókot sem adott neki, ellenben a nővel, aki elhalmozta a lábát a csókjaival. A farizeusról tovább sorolja az   ELMULASZTOTT CSELEKEDETEIT. Például, hogy nem kente be a fejét olajjal, míg a nő a lábát kenegeti illatos olajjal.

Azért nyert sok bűne bocsánatot, mert nagyon szeret.

"Akinek kevés bűnét bocsátják meg, az csak kevéssé szeret."

Jézus végül így szólt az asszonyhoz:

"Bűneid bocsánatot nyernek.
A hited megmentett.
Menj békével!"

A farizeus vendégei eközben összesúgnak, nem értik, hogy kicsoda Jézus, hogy még a bűnöket is megbocsátja.
Nekik nincs személyes kapcsolatuk vele, mert aki nem ismer, nem szeret és aki nem szeret, az nem is vágyik közelebbi ismeretségre Jézussal. Azért vannak távol tőle, mert nem látják önmagukat jól, lelki sötétségben élnek, Krisztustól-, az igazságtól távol. Félnek a világosságra menni, mert ott kiderülnek a bűneik.
Önmagukat felmagasztalják, miközben másokat lenéznek, kritizálnak. Így próbálnak jobb színben feltünni. Ahelyett, hogy ők próbálnának valami különlegeset elérni, valamiben jobbakká válni, azáltal próbálnak feltünni, hogy lenézik, bírálják azt, aki különlegeset mer tenni és aki jobb náluk.

Jézus nem beszél itt a bűneikről, nem az a történet lényege, hogy őket erőszakkal megváltoztassa.
Tényszerűen kőzli, hogy mik azok a cselekedetek, amelyeket ők elmulasztottak, mert mások bűneivel voltak elfoglalva.
Előfordul, hogy ilyenek vagyunk mi is.

Az asszony ellenben totálisan belefeledkezik a szeretet cselekedeteibe. Egy folyamatos imádatot, dicsőítést mutat be. Az egész lényével az Úrat áldja. Nekem ez olyan, mint amikor valaki (bár tudja) nem vesz részt a körülötte tomboló gyűlölet hullámban. Nem figyel a külső zajokra, amik próbálják az Úrtól eltávolítani, kibillenteni a harmóniából, amit Istennel lehet a legtökéletesebben megélni.
Ezt felfoghatjuk a "jók zaklatásának" is, ahogy a farizeusok kritizálják. Ez megy ma a világban is. Igyekeznek a jókat kritizálni, elfordítani a helyes útról, kihozni őket a sodrukból, megfosztani őket a békéjüktől.
Ha rájuk figyelünk, elveszítjük a békét és a kapcsolatot a Teremtőnkkel. Ha ilyen emberekkel vesdzük magunkat körül, mi is ilyenekké válunk. Ha belemegyünk az olcsó játékaikba azzal, csak azt érjük el, hogy úgy érzik majd magukat, hogy ők kerültek ki győztesen, nem mi.
Jézus nem ítéli el őket, de nem is menti fel őket. Leül velük egy asztalhoz, lehetőséget ad nekik is a megtérésre, de igazából ennyi. Ha valaki nem fogadja el Őt, nem erőszakoskodik, hanem tovább áll. Nem megy bele értelmetlen vitákba. Nem hősködik, nem rágalmaz, de nyiltan kimondja hogyan mulasztottak. Ő a jóra koncentrál, ez esetben arra, hogy a bűnös nő mennyire figyelmes volt az irányába.
Ma kevesen figyelnek a jóra, az igazságra.
Egy esedezésnek, bocsánat kérésnek is felfogható az asszony cselekedete ebben a történetben. Számomra mindenképpen roppant tanulságos.

Arra hív, hogy folyamatosan hálávál teli legyek és ne a világ bűneire figyeljek.
Arra hív, hogy értsem meg, hogy Isten hatalmas, és az irgalma nagyobb minden bűnnél. (bűnbánat nélkül nincs bűnbocsánat)
Arra hív, hogy tartsam a személyes kapcsolatomat Vele és a cselekedeteim által sugározzam a jót, ezzel is evangelizálva, pusztán a létezésemmel.
Arra hív, hogy dicsőítsem meg a Királyok Királyát.

Ha elmélkedsz ezen az igerészen, Téged mire hív Isten?