2018. 11. 19., hétfő: Advent (Úrjövet), mint a bűnbánat ideje

Habár még van idő Advent első vasárnapjáig, azért talán nem árt készülődni lélekben erre az áldott időszakra, hálát adva mindazért, ami a 2018-as évben történtek velünk.
Ezt a bejegyzést is -mint az összes többit-, önmagamnak is írom, hiszen ugyanolyan gyarló ember vagyok, mint bárki ezen a Földön. Egyedül Isten kegyelmének köszönhetem, ha valamely bölcsességre rávilágít és azt meg is tudom érteni. De az mindenképpen igaz, hogy azok a bűnök zavarnak minket a másik emberben, amik bennünk is megvannak, mélyen elrejtve, még önmagunk elől is. 

Az Advent tulajdonképpen egy böjti időszak, amit ma már kevesen tartanak. A Szenteste napja is egy böjti nap, ezért eszünk halat és mákos beiglit este, illetve nappal böjtölünk, keveset eszünk vagy egyáltalán nem eszünk. 

Ha megnézzük ezt a gyönyörű ünnepet is, a Karácsonyt -amely Krisztusról kellene, hogy szóljon-, teljesen a feje tetejére állította a világ és sajnos mi is kicsit, keresztények. A nagy evészetekről, dözsölésről, az ajándékokról, a vásárlásról, a felebarátaink iránti szeretetünkről szól ez az ünnep inkább és nem arról, hogy megemlékezünk arról, hogy Isten annyira szerette a világot, hogy emberré lett értünk. A hatalmas, mindenható, öröktől fogva minket szerető Isten közénk jött, elhagyta a mennyei dicsőséget, magára vette a szenvedéseinket, a bűneinket és megváltott minket. Nem akármilyen földi élete volt. Megvetett volt, a fájdalmak férfija. Kigúnyolt, megvert, lenézett. A hatalmas Isten, a mindenség teremtője egy jászolban született, barmok között. Nem ünnepelte meg az egész világ a születését. Az áldott szülei, mindössze három király, a pásztorok és angyalok serege fogadta örömmel csak a születését. 

Ha belegondolunk, mi, keresztények (szinte kivétel nélkül) ma mindent megteszünk annak érdekében, hogy kialakítsuk a kényelmes, öszkomfortos, lemondásoktól és nehezebb feladatoktól mentes keresztény életünket, miközben Jézust kellene kövessük engedelmességben, szegénységben, lemondásokban, egyszerűségben, erényességben, másokat szolgálva, önmagunkról megfeledkezve. A mennyben az lesz a legnagyobb, aki a földi életében szolgált, magát megalázta, azaz Istennek engedelmeskedett, és nem a saját öncélú vágyait, akaratát követte. Ez nagyon nehéz és csak kegyelmek segítségével valósítható meg. 

Az önmegtagadás végeredménye: egyesülés, egység Istennel. 

Természetes, hogy aki Istennel egységben akar élni már itt, a földi élete során is, az igyekszik lemondani önző vágyairól, azokról a szokásairól, amik távol tartják a Megváltótól.

Mitől kell megszabaduljunk az önmegtagadás során? A régi embertől és különösképpen három halálos bűntől. A dözsöléstől, a haragtól és a restségtől.

Ha tökéletes egységet szeretnénk Istennel, akkor mindentől meg kell szabaduljunk, ami ellentmond az Ő akaratának és az Ő jellemének.
Ő nem öl, nem irígy, nem akadályozza meg az új élet kialakulását, nem rosszakaratú, nem gyűlölködő, nem büszke, nem gerjed haragra, nem bosszúálló, soha nem fárad bele minket hívni, szolgálni. 

A Szűz Anya mindenben, a végsőkig engedelmes volt Istennek. Ő igazán tökéletes példaképe lehet mindannyiunknak az önmegtagadás útján. Neki is sokat kellett szenvednie, mégis készségesen elfogadta azokat, mert a végsőkig bízott az Úr akaratában és tudta, hogy minden, másokért vállalt áldozat gyümölcsöző. Mi lett volna akkor, ha az Istentől eleve elrendelt családi hierarchiát megtagadta volna (azokban a családokban, ahol a családfő elhalálozott, az idősebb,  már felnőtt fiú vált családfővé és döntéshozóvá), és utasította volna Jézust, hogy a keresztre feszítéstől elmeneküljön. Meggátolhatta volna az üdvösségterv kimenetelét. Akkor most máshogy néznénk rá. Persze nem ez történt, mert Jézus és a Szűz Anya is totálisan engedelmesek voltak az Atya akaratának, illetve mentesek voltak minden bűntől. De mi gyarlók vagyunk és az eredendő bűn miatt hajlunk a rosszra. Szükségünk van Jézusra ahhoz, hogy üdvözüljünk. 

Az Adventi időszak egyrészt bűnbánati idő, az imádság ideje, másrészt az Úr eljövetelére való várakozás, harmadrészt a Mária- tisztelet ideje. Ez az időszak a jócselekedetek gyakorlására is lehetőséget ad. Ilyenkor jobban odafigyelünk a körülöttünk élő elesettekre, mindazokra, akiknek alapvető hiányosságaik vannak, akiknek nincs mit enniük, nincs fedél a fejük fölött, akik magányosak és akiknek nincsen meleg ruhájuk vagy fűtésük. Egész évben kellene őket támogassuk, de ilyenkor különösen. 

Böjtölhetünk nem csupán étel megvonással, de élvezeteinket csökkentve (internet használat leredukálása, öncélú tevékenységek csökkentése) is. Az önmegtagadás is lehet böjt, ha mondjuk elfogadjuk, hogy másnak más a véleménye egy adott témában és nem erőszakoskodunk, a saját véleményünket a másikra ráeröltetve. Böjt, önmegtagadás az is, ha a haragunkat leküzdjük vagy ha nem megyünk bele értelmetlen vitákba, illetve kiengesztelődünk. Ha megbocsátunk az nem azt jelenti, hogy elfedjük mások bűneit, nem -a bűn az bűn-, hanem azt, hogy önmegtagadást gyakorlunk, elfeledkezünk a sérelmeinkről és másokat feltétel nélkül elfogadunk, az üdvösségük útján segítjük őket.

"A szeretet nem rója fel a rosszat."
(1Korintusiaknak 13:4)

"A szeretet nem tagadja le a bűnt, nem is huny szemet felette, nem, a szeretet úgy dönt, hogy önmegtagadást gyakorol."
(részlet Elisabeth Leseur Titkos naplójából)

A lecsendesedés is lehet az önmegtagadás része, amikor nem beszélünk, nem pletykálunk, nem panaszkodunk, nem csetelünk, nem email -ezünk, nem használjuk a közösségi oldalakat, nem kezdeményezünk telefon hívásokat, ha magányosnak érezzük magunkat nem egy teremtményhez fordulunk rögtön, hanem Jézussal beszélgetünk. Beszélgetéseink zöme -még ha a hit, a lelki élet is a téma- tele van önszeretettel. Kapcsolatainkban meg akarunk felelni másoknak, ki akarjuk vívni a szimpátiájukat és ez ahhoz is vezethet, hogy olyanokká válunk, mint a környezetünkben élők, akik nem éppen mindig hívők manapság. Jobb, ha Jézushoz fordulunk és Tőle várjuk a segítséget, mert Ő ismer minket a legjobban, így tud segíteni a földi életünk során, vezetve minket az Atyához. Jézus az egyetlen Út Hozzá.

A böjt megtisztítja a gondolatainkat, lelkileg erősebbé tesz, mivel ilyenkor a test vágyai felett győzedelmeskedik a Lélek. Istennel lehetetlen szoros kapcsolatban élni úgy, hogy közben van számunkra nála fontosabb. Ez lehet egy másik ember (általában férj, feleség vagy például egy szülő vagy egy tanár, egy lelki vezető stb.), egy kedvtelés (bármi, ami több időt vesz el tőlünk, mint amennyi időt Istennel töltünk), tanulás, olvasás, természet iránti rajongás, sportszenvedély, függőségek, önimádat (szelfizés, túlzott önkifejezési vágy).

Készüljünk erre az Adventre úgy ahogy eddig még nem tettük talán, lecsendesedve, Istennel egyesülve, az Ő akarata szerint, végigelmélkedve azt, hogy a mindenség Teremtője köztünk élt, mint ember és értünk hozott áldozatot. Nekünk is hasonlóvá kell válnunk Hozzá.

Imádkozzunk a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, hiszen ez az időszak róluk kell hogy szóljon! Nálunk a november arról szól a templomban, hogy minden misét értük ajánlunk fel, adományozunk értük és felírjuk majd továbbítjuk az elhunyt hozzátartozóink neveit egy borítékban, amelyet az oltár alatti kis ládába helyezünk el. Minden mise után külön is imádkozunk értük. A papunk nagyon hangsúlyozza, hogy nem szabad engedjük, hogy ez a katolikus hagyomány kihaljon. Tovább kell adjuk a gyerekeinknek. Gondoljuk el, mennyit segíthetünk ezeknek a lelkeknek abban, hogy minél hamarabb Isten színe elé kerülhessenek és élvezhessék az örök boldogságot. Nekünk is valószínű szükségünk lesz imákra, miután elhagyjuk a földi létet. Nagyon keveseknek adatik meg, hogy egyből a mennybe kerülnek. Ha nem tisztulunk meg ebben az életünkben, akkor a tisztítótűzbe kerülünk és habár a földi életünk során soha nem kerülhetünk olyan közel Istenhez, mint a tisztitótűzben, azért ők összehasonlíthatatlanul többet szenvednek ott, mint mi valaha fogunk a Földön.
Imádkozzunk értük!


Ajánlom:

Advent: a Time to Mortify by Sensus Fidelium channel

Barsi Balázs: Úrjövet c. könyve