2018. 12. 10., hétfő: Terveztek még több gyereket?


Kép: Carl Heinrich Bloch



Előre is köszönöm, ha megosztjátok a blog bejegyzéseimet!
Az a helyzet, hogy erősen megcsappant az olvasóim létszáma. Nyílván valamin változtatnom kell, de ez nem igen befolyásol, továbbra is szeretném magamból kiírni azokat a dolgokat, amelyekre úgy érzem elhívást kaptam. Mindezt nem a népszerűség iránti vágyból teszem (megcsapott ennek a szele is anno egy rövid ideig), hanem azért hogy minél többekhez eljusson az Örömhír és a családot magát ne csak támadás érje, hanem védelem is. Mindezt önzetlenül, teljesen ingyen, a szabadidőmben teszem, Isten nagyobb dicsőségére.
Őszintén, elég nehéz terjeszteni a blogomat, hiszen nem vagyok fenn a legnépszerűbb közösségi hálón már jó ideje. Egyszerűen meguntam, nem éreztem hogy jó hatással lenne az életemre és időrabló is. Szabadságot érzek nélküle. De tudom, hogy sokan ott élik a szociális életüket. Szóval, ha úgy gondolod, hogy érdemes megosztanod a blogomat, akkor kérlek tedd meg. Köszönöm!

Bevallom, évek óta nem értem a címben szereplő kérdést és tudom, hogy a válaszomat sem szokták érteni a kérdezők. Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy bibliai idézet. Így hangzik:

"Ha evangéliumunk mégsem érthető világosan, csak azoknak nem érthető, akik elvesztek."
(2Kor 4: 3)

Próbálom őket megérteni, a motivációikat és ők is próbálnak engem. De a vége mindig az, hogy félreértenek.
Akik nem hisznek, nyilván bolondnak tartanak, hogy ellenben velük, én hiszek. Nem egy szakállas öreg úrban hiszek, aki csücsül a felhők fölött és csak kívülről szemléli az eseményeket, hanem nekem -hála a kegyelemnek-  egy személyes kapcsolatom van Vele. Tudom és érzem, hogy szeretve vagyok tudom, hogy támogatva vagyok és tudom, hogy kiválasztott vagyok, épp erre a feladatra.

 A négy gyermekünket elnézve (az ötödikkel a pocakban) azt gondolom, hogy Isten hihetetlen módon bízik bennünk! Felfoghatatlan a bizalma irántunk. Ezt szeretném Neki meghálálni és elfogadni mindazt, amit kigondolt az életemre vonatkozóan.

Nyílván azt a kérdést sem értettem soha, hogy mi akarok lenni (?).  Egyértelmű volt, hogy családot szeretnék. Annyi volt bennem mindig, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Aztán persze lett egy felsőfokú végzettségem, "szülői indíttatásra", amit igazán sosem szerettem. De hála az égnek sikerült visszataláljak arra az útra, amit nekem szánt a Teremtőm és amit a szívembe vésett már kislány koromban is. Nem vagyok a türelem mintaszobra -bár fejlődöm lassan-, nem vagyok egy napi 24 órát a gyerekekkel együtt játszani képes anyatigris és nem vagyok örökké jó társaság és hallgatóság sem, de Isten sosem tökéletes embereket választ ki. Ő mindig a mások szemében lenézett, elesett, meg nem értett, más és/vagy tökéletleneket választja ki. Pont így tudja megmutatni, hogy számára nincs lehetetlen, bárkit meg tud változtatni (ha hagyja). Mekkora bölcsesség! Így akarja megalázni azt, aki a világ szemében értékesnek titulált, felmagasztalt és szegletkővé teszik mindazokat, akiket mások elvetettek. 

Sokan megkérdezik, hogy "hány gyereket tervezünk még". Erről az jut eszembe, hogy láttam egy nőnek a történetét, aki hat sikertelen lombikbeültetés után spontán teherbe esett. Most az ő szavait idézném. "Istent játszottam." -mondja.
Úgy gondolom -és a hitünk is ez-, hogy élet és halál felett nem nekem, nem egy tökéletlen teremtménynek kell döntenie. Ez nem a felelősség elhárítása! A felelősség elhárítása az, amikor nem vállalom a tetteim következményét, amikor tudatosan gátolom a fogantatást akármilyen módon, úgy hogy az én akaratom legyen meg, nem a felettem álló, egy, igaz, örök és hatalmas Istennek.

Egy teremtmény nem tudja a jövőt, nem látja tisztán a saját képességeit, nem tudja felmérni a valós teherbíróképességét sem egyáltalán, nem látja összefüggéseiben a világ dolgait, eseményeit úgy, mint a tökéletes, örök, mindenható, mindentudó Isten. Ehhez alázat kell, hogy ezt valaki felismerje. A mai ember kizárólag önmagában bízik, elvesztette a kapcsolatát az Igazsággal (nem csak Nyugaton). 


A valóság letagadása, ha teszünk az élet kialakulása ellen. 

Ide sorolom a természetes családtervezést is. Ki az, aki fel tudja mérni, hogy mi az a helyzet, amely esetén ez a módszer alkalmazható? Az orvos, aki azt mondja, hogy az anya életére veszélyt jelent egy esetleges újabb terhesség? Tulajdonképpen minden nap ki vagyunk téve veszélyeknek. Az orvosnak hiszünk (egy teremtménynek) vagy Istennek?

Neki sem lenne hat gyermeke, ha hitt volna az orvosnak. 

Az anyagiak. Nem szolgálhatunk egyszerre két úrnak, vagy az egyiket a gyűlöljük, a másikat szolgáljuk, vagy fordítva. Igen, szükségesek az anyagiak a megélhetéshez, de nem mindegy, hogy hozzátapadunk- e ezekhez a dolgokhoz és hagyjuk, hogy ők irányítsanak (használjanak!) minket, tehát tőlük függjenek a cselekedeteink, vagy az anyagiak szolgálnak ki minket, mint csupán eszköz a megélhetéshez. Ha úgy döntünk (mert ma Istent játszunk), hogy az anyagiak döntenek az életünkben és nem Isten, akkor a mammonnak szolgálunk. Ez jelentheti azt, hogy nem nevelek olimpiai bajnokokat valószínűleg (nincs időm naponta edzésre hordani őket ennyi testvérrel) és nem lesz meg mindenük (márkás, felesleges dolgok, külön szoba és -fürdőszoba). De ez nem is baj, mert nem arra szeretném őket nevelni, hogy a földi dicsőség elérése legyen a céljuk csupán. Nincs azzal sem baj, ha önerőből érik el a céljaikat és nem mi, szülők toljuk a feneke alá az autót vagy a házat. Egyébként engem sem vittek soha edzésekre, mégis 33 évesen lefutottam a maratont.

Egyből arra szoktak gondolni sokan, hogy nem is akar dolgozni az, aki "sok" gyereket vállal. Jelentem, az életben nem láttam még olyan szorgalmas, keményen dolgozó embert, mint a férjem. Ez nem elfogultság, külső visszajelzések is vannak erről. Nem kevés. 
Pont annak nincs meg a motivációja a munkához, akinek nincs felelőssége, családja és csak a mának illetve önmagának él.

A másik dolog az, hogy mi, anyák erőnkön felül dolgozunk, éjszakázunk, házimunkát végzünk (ami kis gyerekek mellett folyamatos), tanítunk, nevelünk, ezer dolgot csinálunk.

A férjem mondja, hogy mennyi irodában van az országszerte (és le merem írni, hogy világszerte), hogy az emberek csak ülnek a számítógép fölött, nem csinálnak igazán semmi érdemlegeset sem, csak várják, hogy leteljen a "munkaidő", kávézgatnak, fészbukoznak, csetelnek, stb. 

Az az állam, amelyik támogatja az új életek elfogadását, magában hordoz keresztény elemeket, életszemléletet, függetlenül attól, hogy hány, más vallású állampolgár van az adott országban. Igazából annak adnék támogatást, aki dolgozik és annak, aki közoktatásba viszi, taníttatja a gyerekét. Talán így jobbá válhatna a roma kérdés is. 

Szóval, hogy hány gyerek a terv.
Én nem tudom. 
Isten tudja. 
Az én felelősségem az, hogy engedem-e Neki, hogy teremtsen általam. Hogy engedem-e neki a szabad akaratom által, hogy a testem a Szentlélek temploma legyen és ne egy olyan hely, ahol pusztulás, lelki- és testi rombolás folyik. Ez majdnem mindig egy nehéz döntés. Igen, tulajdonképpen mi is döntünk, nem csak úgy megtörténik velünk a dolog. Persze van az a pont, amikor ki tudjuk mondani, hogy "legyen meg a te akaratod", de ez idő. A második, a negyedik és most az ötödik várandósságom előtt is volt ilyen megtorpanásom, nem szégyellem. Ember vagyok, aki egyáltalán nem tökéletes, de talán a szentség felé jó úton haladok, Istennek hála érte! A szentek nem voltak mindig tökéletesek, hanem normálisak voltak. A normalitás az, ehhez a témához kapcsolódva, hogy nem tagadom le az igazságot. Az igazság az, hogy a szexuális cselekedet esetleges vége a gyermek megfoganása. Az élet kialakulását megakadályozhatjuk önmegtartóztatással (erre van ma a legkevesebb példa) és fogamzásgátló eszközökkel, -szerekkel. A házasságot nem éljük meg jól, nem a valós rendeltetése szerint, ha önmegtartóztatunk, mert a házasság elsődleges célja a gyermekek elfogadása. Időlegesen lehet így élni, egészségügyi okokból vagy, hogy jobban a lelki életre, imára tudjunk öszpontosítani, de tartósan ez nem Isten akarata és sérülhet ezúton a házastársak közötti öszhang, összetartozás. 

A fogamzásgátló szerekről egyébként egyre több igazság kiderül. Nagy örömömre, azok számára is, akiknek közük sincs a valláshoz. A youtube- n nem kevés fiatal lány számol be arról, hogy milyen károkat tett az életükbe a tabletta. Sokan rendszertelen menstruációról -azaz rendszertelen peteérésről- panaszkodnak, depresszióról, szőrösödésről, ingerlékenységről, megnövekedett étvágyról, hízásról. Lassan az egész világ látni fogja ahogy a hazugságokra fény derül. A bűn zsoldja a halál. Ilyenkor jó látni, hogy amit Isten megenged, azt okkal teszi, hogy még bővebben áradjon a kegyelem. Persze sajnos ennek ára van és sok nő a termékenységével fizet. A tudatlanság kora lejárt. Mindenki kap lehetőséget a megtérésre az életében. Ha mást választ, vállalnia kell az ezzel járó következményeket, mondjuk a meddőséget vagy a méhnyakrákot. 
Miért nem tüntetnek fel a méhnyakrákról egy fotót a fogamzásgátlószerek dobozán?
A cigarettás dobozokon is lehet rákos tüdőket látni! 

Nem értik, hogy miért nem védekezünk, hiszen mindenki ezt teszi ma. Ha nagyanyáink vagy ükanyáink közül néhányan visszatérhetnének egy kicsit, biztos vagyok benne, hogy azt mondanák, teljes az őrület ma a világban. Néhány évtizede az volt a szégyen, ha valaki vénlány maradt és nem szült gyereket. A gyerek ajándék, az anyaméh gyümölcse, a keresztény értékrendet adhatjuk tovább ezúton, szerethetünk, szolgálhatunk, védelmezhetünk és kiteljesedhet a női mivoltunk általa. Isten eredeti terve az volt, hogy sokasodjunk. Érdekes, hogy a túlnépesedés problémájáról nem olvashatunk a Szentírásban. Miért is nem? Mert a világ Teremtője nálunk sokkal, de sokkal jobban tudja, hogy hova teremt, mikor és hány csemetét. Mert a túlnépesedés nem létezik világszerte (csak Afrikában és Kínában például). 
Hogyan hisz szinte mindenki a médiának ebben a témában is, amikor pont az a probléma, hogy alig születik gyerek? Miért felejtünk el gondolkodni és miért fogadunk el mindent, amit a sajtó megír? Egy csomó hazugságot közvetítenek.

Az, hogy mit tesznek a legtöbben ma a világban, sajnos nem az abszolút igazság mércéje szerint történik, tehát attól, hogy a legtöbb nő elveteti a gyerekeit, vagy megakadályozza a fogantatást, attól én nem fogom. Értem őket. Elszakadtak az igazságtól és elhitetik magukkal, hogy nem gond, ha ilyet tesznek, nem jár következményekkel, stb. Érdekes, hogy újraélesztésnél a szívhang az életet jelzi, a 6- 8 hetes magzat szívhangját pedig nem igazán értelmezik életjelnek manapság...
Még vitatkoznak azon, hogy mikortól élet az élet...

Elég baj az, hogy nem a keresztény értékrend szerint hoznak döntéseket, törvényeket ma, hanem a többség véleményére alapozva. De hiszem, hogy ez is egy lehetőség arra, hogy még bővebben áradjon a kegyelem. 

Úgy gondolják, hogy mi keresztények őrültek vagyunk, mert amíg a világ szórakozik, addig mi majd megszakadunk a feladatokban. Erre is csak azt tudom mondani, hogy kapunk erőt a nehézségek közepette és örömteliek a hétköznapjaink javarészt. Persze vannak kihívások, de attól lehet fejlődni. A mai ember tart a nehézségektől és kerüli őket. Azonnal segítségért kiált, illetve a saját kényelmét hajszolja, ez van a középpontban. Ez megkísért mindannyiunkat. Biztos fordítva működöm, mint sokak, de én szeretem, ha valami nehéz, kihívás, mert az erősít és ami kezdetben nehéz volt, később már meg se kottyan. Aztán mindig jön újabb feladat. Vannak könnyebb és nehezebb időszakok, váltakozva. Szerintem sokkal nehezebb azoknak az élete, akik kiszolgáltatják magukat a gonosznak, a "szabadosságuk" kiélésének a zászlaja alatt, tehát azt teszik, amit akarnak. Az igazság az, hogy egyáltalán nem azt teszik, csak a bűn rabszolgái és a szenvedélyeik rabjai. Plussz egyáltalán nem kívánom senkinek sem, hogy halálos bűn állapotában éljen. Az első dolog, amit a Szűz Anya megmutatott Fatimában a három gyermeknek az a pokol volt. Nem egy cuki, kedves dolog volt, hanem az örök kárhozat valósága. Miért nem vesszük komolyan ezeket a jeleket?

Örömmel tölt el, ha azt teszem, amire teremtve lettem. Ezért sem értem, hogy miért kérdezik, hogy meddig akarod még húzni az igát (?). Ameddig Isten úgy gondolja, hogy mások és magam javára van. Amíg ez a szabad akaratomból meghozott, Isten akaratával összehangolt döntés segít az üdvösség felé vezető úton. 

Nem 3- 4- 5 csecsemője van egyszerre egy anyának, hanem vannak nagyobb gyerekek is, akiket már nem kell annyira kiszolgálni, akiket lehet engedelmességre nevelni, akik segíteni tudnak, akiktől tanulni tudnak a kisebbek. Például nálunk a 22 hónapos viszi a szemetet a szemetesbe, úgy fogja a ceruzát, mint egy felnőtt és előveszi a cipőmet indulás előtt, mert ezt látja tőlünk. Csak az első gyerekkel kell sokat foglalkozni, én úgy gondolom. A legidősebb elég jó eszű, szorgalmas, viszont a második kicsit lusti néha, de egymást ösztönzik (ezt most szépen írtam, igazából van egy egészséges versengés köztük), így nem sokat kell e téren sem foglalkozni velük. Ha egy gyereknek jók az adottságai, jók a génjei, akkor éppen csak terelgetni kell, úgy tapasztalom. Olyan öt éves kortól már sokkal könnyebb egy gyerekkel, gondolom tinédzserkorig... :-)

Hiszem, hogy áldás van a nagy családokon. Hiszem, hogy ez kívülről is látszik. Szó nélkül evangelizálhatunk, ez is nagyon jó. 

Zárásul, nem hiszem, hogy szán még több gyereket nekünk Isten. Közeledem a negyedik x felé. Így is nagyon áldottnak érzem magamat, magunkat, főleg akkor ha körülnézek a világban és látom, hogy hány nő nem élheti át ezt a csodát, az anyaságot, amely minden nehézségével együtt is egy CSODA és egyébként pont nekem való. A szülést is mindig egy óriási ajándéknak éltem meg. Örülök, hogy soha nem kellett császárral szüljek és mindig tudtam táplálni a gyerekeimet. Nagyon sokat formáltak rajtam lelkileg, a személyiségemet nézve. Rengeteget! Mi lett volna, ha megálltunk volna a második után? Biztos egy iszonyat arrogáns, feszült, folyamatosan elégedetlenkedő, békétlen házi sárkány lennék, valami jó titulusú állással. És? Boldogabb lennék? Ki van zárva!
Isten mindig a legjobbat akarja nekünk! Nem ad olyan keresztet, ami erőnkön felüli és Ő mindig velünk van! 
Mi lesz ha megszületik az ötödik babánk? Bolondok háza! Igen, vannak napszakok, időszakok, amikor őrület van. Egy újabb kicsi lelket fog rám bízni a Mindenható vagyis már rám is bízta! Dolgunk van egymással. Ő akarta így. Gátoltam volna meg? Nem. 
Nem akarok Istent játszani. 
Emellett persze igyekszem lecsendesíteni vagy meg sem hallani a világ zaját, ami arról szól, hogy egy gyerek az önmegvalósítás gátja, hogy nem hagy élni és iszonyat fárasztó.
Nem akarok kényelmes keresztény lenni. Akarom a nehézségeket is, mert ez a szentség útja. A gyermekvállalás pedig maga az önmegvalósítás egy nő életében. Akkor is, ha ezt tagadják ma. (Ezt úgy mondom, hogy anno középvezetői állásom volt és soha nem éreztem azt, hogy ez az útja az önmegvalósításnak, hiszen mérföldekre volt attól, amire teremtve lettem.)

Rengetegen emlegetik Nyugatot (főleg olyanok, akik még sosem jártak külföldön és a magyar híradóból "értesültek"), hogy itt még annyi gyereket sem vállalnak, mint Kelet- Európában. Ezt megcáfolom, mivel több családot is ismerek és látok a környezetemben, akik nem muszlimok, nem keresztények, egyáltalán nem vallásosak vagy "csak a maguk módján" és mégis vállalnak 6- 8 gyereket, mert ők még érzik, hogy ez az élet rendje. 

A plébániánkon pedig olyan dolgok történnek folyamatosan, amiben nekem nem volt részem eddig máshol (ez nem azt jelenti, hogy máshol nincs ilyen, csak én nem tapasztaltam). Gondolok itt az egész november hónapban történő közös imákra a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, a Szent Mihály arkangyal elimádkozására minden egyes mise után, a napi Rózsafüzér imádságra, a heti egy napos Szentségimádásra, a közös 33 napos imára, amely a Szűz Anya Szeplőtelen Szívéhez végeztünk, a pap pedig felajánlotta a közösséget, az engesztelő alkalmakra, a szent órákra, amelyeket az Egyházunkban végbemenő eretnekségek, bűnök miatt ajánlottunk fel, engeszteltünk, a rengetek kurzusra, amelyen bárki részt vehet, ha tanulni szeretne a hitünkről, a közös zarándoklatokra, a gyerek liturgiákra, stb. 
Van remény! Ne ítéljünk el olyasmit, amit nem teljesen ismerünk. 
Az a véleményem, hogy világszerte baj van az Egyházban, de nyavékolás helyett most engesztelnünk kellene, bűnbánatot tartsunk az eretnekségek miatt. Imádkoznunk kell a papokért, a püspökökért és a Pápáért. A Szűz Anya kéri, hogy minden nap imádkozzuk a Rózsafűzért engesztelésül a világ bűneiért, a papokért, az abortuszok- és életellenes cselekedetek ellen, havonta gyónjunk, böjtöljünk. Csak ezúton érhetjük el közösen azt, hogy az ítélet enyhüljön és sokan térjenek meg. 

Ezzel a bejegyzéssel az volt a célom, hogy ösztönözzek néhányakat arra, hogy fogadják el az életet, hogy legyenek szentek, engedelmesek az Atyának, hogy merjék megmutatni ebben a világban is, hogy érték a család. Viszont nem ítélek el senkit sem, aki nem ezt az útat választja, hiszen nem az enyém az ítélet. Szabad akarata van mindenkinek. Amit választ, annak majd a következményeit is viselnie kell. Isten ítélőszéke előtt nem lesz helye a magyarázkodásnak. Ott majd mindenki világosan fogja látni a valódi motivációit, a letagadott, elrejtett dolgokat is, és totálisan egyet fog érteni az ítélettel. 
Még van időnk addig, de sosem tudhatjuk meddig tart az életünk. Jobb felkészülten élni, mint csak a mának. 

A Szűz Anya az egyik medjugorje-i jelenés során elmondta, hogy ne féljünk sok gyereket vállalni. Kell ennél több megerősítés?




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2018. 11. 25., vasárnap: Lelki küzdelem fokozatai, Chad Ripperger atya nyomán

2020. december 25.., péntek: Chad Ripperger atyától a házasságról. Különösen feministáknak nevelt lányoknak, feleségeknek ajánlom szeretettel.

2020. november 2., hétfő: Egyre nagyobb házak, egyre kisebb családok