2019. 04. 27., szombat: Szeretet önmegtagadás nélkül nem létezhet

Alacoque Szent Margit

Mi is gyakran elfutunk Istentől, aki minket a kudarc által nevelni akar, alázatossá és segítségre szorulóvá akar tenni, magához akar vonni, és a kis dolgokban tanúsított hűség által szentté akar tenni bennünket, és mi egyenesen énbálványunk karjaiba rohanunk. Nagymértékben élünk pótkielégülésből és lekicsinylésből, rendkívüli élethelyzetekbe és hősies elhatározásokba lovaljuk bele magunkat, nagy, feltűnést keltő tettekről, akár vértanúságról is álmodunk, a gyakorlati életben pedig kudarcot vallunk a legköznapibb dolgokban, mert Istennek tetsző, hősies vágyakat összetévesztünk veszélyes képzelgések önámításával, melyekben nagy restségben élvezzük jóllakatott öntudatunkat. 

A hétköznapok szentje megmenekül ezektől a veszélyektől, mert vágyainak világát megtisztította, nemes célokra irányította, és hivatása gyakorlása közben kipróbálta. Igen, nagy vágyait folyvást összeköti nagy, hősi tettekkel. Persze mindig csak a kis, szürke mindennapok nagy tetteiről van szó. Nem tartozik azok közé az emberek közé, akikről Szalézi Szent Ferenc így szól: 

„A szeretet ragyogó tetteit szeretnék végrehajtani és mégis mennyire menekülnek a sokkal könnyebb keresztektől, melyeket a jelen tesz a vállukra.” 

Ellenkezőleg. Ismeri és szereti az agere contrát: kívánsága és hajlama ellen cselekedni, szeretetből, hogy mindig képes és kész tudjon lenni arra, hogy elfogadja Isten kívánságait. 

Teszi, amit nem szívesen tesz.

Elhagyja, amit nem szívesen hagy el. 

Elszenvedi, amit nem szívesen szenved el. 

Ez megvédi az önbecsapástól, kiüresedik önmagától és gazdag Istenelőtt. Lépcsőről lépcsőre halad fölfelé. 

Az ilyen mindennapi hősies küzdelem és törekvés hajtóereje és fokmérője csak az Isten iránti nagy szeretet lehet. Hogy ez az agere contra hogyan nézhet ki, mutatja a Schönstatt-mozgalom egy ifjú hősének az élete. Engling Józsefnek hívják. Mindazok, akik ismerik őt, a hétköznapok modern szentjeként tisztelik, anélkül, hogyaz egyház ítéletének elébe akarnának vágni. Különösen erős volt benne a hősiességre való hajlam. Csodálatra méltó a folyamatos, erőteljes agerecontrája, céltudatos cselekvése minden rendetlen hajlamával szemben a közönséges, szürke hétköznapokon és a világháború kimerítő csatái közepette. Csak két apró példát ragadok ki. József ezt írja egyszer:

 „E héten feszes gyeplőre fogtam magam. Gyakran fogott el az ijedtség, amikor arra gondoltam, hogy állandóan ilyen áldozatos életet kell folytatnom, ha szentté akarok válni. Csak pénteken éreztem igazi megelégedést, amikor Anyácskámnak engesztelésül a csütörtöki hibákért néhány önmegtagadó tettet tudtam odaajándékozni. Csak csütörtökön és szombaton voltak súlyos vereségeim, mégpedig azért, mert rosszul végeztem a részleges lelkiismeretvizsgálatot. Csak felületesen gondoltam Isten jelenlétére. Csütörtökön volt újra méz. Kezdetben le akartam róla mondani. De előbb ingadoztam, majd gyenge lettem. Vezeklésként a cukrot, amit kapunk, csak a kávéban fogom fogyasztani; másodszor a mézről legközelebb lefogok mondani, s hogy tényleg megtegyem, naponta emlékeztetem rá magam. Lelki olvasmányként naponta a Krisztus követéséből olvasok egy fejezetet, ha lehet reggelenként, és naponta többször elgondolkozom rajta.” 

 Ugyanebben a levélben így számol be: 

„A legutóbbi levélben kiszabott vezeklést eléggé betartottam. Csak egyszer tartottam a lelki napirendemet, reggeli imát stb. nagyon rosszul és mindig csak kétóra ébrenlét után. A kedvezőtlen körülményeknek is van bizonyos részük ebben. Most már beleéltem magam az új körülményekbe, és már nem fogok ebben sem lazítani. Ilyen hanyagságok nem fordulhatnak elő többé. Lelki életemet illetően semmi különös nem volt ebben a fél hónapban. A katonaság szidalmazásával egy idő óta teljesen szakítottam, ellenkezőleg, ahol csak tudom, igyekszem kedvező megvilágításba helyezni és küzdeni a háborús fáradtság ellen, természetesen, amennyiben össze tudom egyeztetni az igazsággal. Amiről írtam Önnek, közelálló altisztek bírálgatása volt, a hátuk mögött. A hanyagság három utolsó napján úgy igazából érzem gyengeségemet és kedves Anyánktól való függőségemet, és fokoztam ragaszkodásomat hozzá. Eddig két beosztottam volt, most három van. Így megtapasztaltam, hogy mit jelent jó elöljárónak lenni. Ha már ilyen kevés ember elégedettségét is nehéz elérni, milyen nehéz ez egy egész századnál.” 

Tudjuk a világháború egy másik szentéletű katonájáról, a jezsuita atya W.Doyle-ról, hogy ő a lemondás iránti szeretetében még tovább ment, egészen az önkínzásig. Ha mi azt, amire őt Isten kegyelme indította, és amit nemes, magasra lángoló Istenszeretetből tett, nem is utánozhatjuk, mert hiányzik hozzá a kegyelem és a szeretet, mégis ösztönözve kellene magunkat éreznünk általa, hogy az Isten által a számunkra kijelölt úton hűségesen, bátran és következetesen végigmenjünk. 

 A következő elveket fogalmazta meg magának: 

„Sose tedd, amit szívesen tennél; tagadj meg magadtól minden érzéki örömöt; tagadj meg magadtól minden szórakozást; azért tegyél valamit, mert az nehéz; mindenben agere contra.” 

Ezért elhatározza, hogy „minden kigondolható módon keresztre feszíti magát,hogy lehetőleg soha ne legyen fájdalom és kellemetlenség nélkül; sohasem kísérli meg, hogy elkerülje a szenvedést, pl. hőséget, hideget, kellemetlen embereket; ha két dolog között választ, a kényelmetlenebbet választja; nem mulaszt el alkalmat az önmegtagadásra; folyton felteszi magának a kérdést: Milyen más áldozatot hoz-hatok még?” 

 Végül kinyilvánítja: „Annyi fájdalmat kell magamnak okoznom, amennyit csak lehet, ezért több testi vezeklést kell végeznem. Ezeket igyekeznem kell akkor is folytatni, ha beteg vagyok. Ha fáradt és kimerült vagyok, ne keressek felüdülést és pihenést, ahogy szoktam... Mert a szüntelen munka annyira fáradságos, arra kell törekednem, hogy egy pillanatra se legyek tétlen. Egyszóval, mivel Jézus életében minden pillanat fájdalom- és szenvedésteli volt, ezért folyton folyvást arra kell törekednem, hogy életemet az övéhez tegyem hasonlóvá.” 

Egyébként sok szentről tudjuk, hogy hasonlóképpen gondolkodott és cselekedett. Alacoque Szent Margit a következőt fogadta meg: 

„Más vigaszt, örömet vagy kielégülést ne keressek s ne szerezzek magamnak mint azt, hogy nincs ilyen az életemben... Más könnyebbségre nem akarok szert tenni, mint arra, amely felől a szükség elhiteti velem, hogy nem nélkülözhetem.” 

Nem szabad hagynunk, hogy a szentek e kemény, majdhogynem embertelenül hangzó szavai elriasszanak bennünket. Aki tudja, hogy önmegtagadás szeretet nélkül és szeretet önmegtagadás nélkül nem létezhet, annak fülébe cseng mindenütt, ahol az agere contrával élnek, az idetartozó másik szó is: de mindezt szeretetből, és a kegyelem segítségével!

Mi nem akarunk ezekbe a szédítő magasságokba merészkedni, amíg nem kapunk hozzá hivatást és kegyelmet. De azért így is van alkalmunk,hogy már most is gyakoroljuk az agere contrát: Az egyik vagy másik munka nehezemre esik: Deo gratias!  

Most bizonyíthatom Istennek a szere-tetemet azzal, hogy különösen jól végzem el. — Ellenemre van, hogy egyellenszenves emberrel kell együtt lennem és dolgoznom; vagy másokat jobban megbecsülnek és elismernek, tehetségesebbek és sikeresebbek nálam; vagy sztrájkolnak az idegeim és a gyomrom, vagy rágalmaznak és megvetnek: ki tudná egy lélegzettel felsorolni mindazokat az alkalmakat,melyek nap mint nap kihívják hősiességünket! A hétköznapok szentje erre felettébb fogékony, és mindenekelőtt a napi szentmise kegyelmeit hasznosítja, hogy minden, még a legkisebb tettére is rányomja a tökéletesség bélyegét. 

Ez jelenti számára: a napi misét az élet miséjévé tenni!

Forrás: M. A. Nailis – Szentseg a hétköznapokban 61- 64. oldal (Szent István Társulat, 1941) 

Új fordításban a könyv letölthető innen.