2019. 06. 06., csütörtök: Folytonos zajban

,,Lack of respect for silence is a form of blasphemy against the Holy Spirit.,,
(,,A csend tiszteletének a hiánya az istenkáromlás egyik fajtája a Szentlélek ellen.,,)
 (Robert Sarah biboros: The Power of Silence)


Nincs facebook profilom, az insagrammot pedig csak a blog terjesztésére használom nagy ritkán, amikor véletlenül eszembejut. Itt sincs hozzászólásra lehetőség, mert az ima és az állapotbeli kötelességeim fontosabbak, mint a ,,hittérítő'', véget nem érő viták. Ez nem is fog változni.

Az emberek azt érzik biztonságos környezetnek, ahol a tömeg van. Biztonságos cselekedetnek, amit mindenki csinál. Ez a csordaszellem. Egymást követjük, mint a birkák. Azt hisszük, hogy hűde okosak vagyunk, közben pedig bennt állunk a sorban, a többi birka közt.
Isten egyéniségeket teremtett, nem birkákat!

,,Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak.
Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.,,
(Máté 7: 13) 


 Amikor elszakadtam a virtuális élettől, akkor nagyon üresnek éreztem az egészet első körben.
Rámnehezedett a csend, amivel nem tudtam mit kezdeni. A világ zajos, forrong, csörtet, pörög, zakatol, sosincs egy nyugodt, csendes pillanat, mert ha meg is teremtjük ennek az idejét, akkor is folyton a saját gondolataink, félelmeink, terveink, feladataink körül forgunk. Félünk az elcsendesedéstől, mert ott talán találkozhatnánk önmagunkkal, úgy ahogy vagyunk, nem úgy, ahogy mások kívülről látnak minket, vagy ahogy mi látjuk önmagunkat. Szerintem sokan félünk attól is, hogy kikapcsoljunk, hogy leállítsuk picit az életünk fogaskerekét, hogy kiszálljunk a mókuskerékből, az unos- untalan ismételt, igaznak hitt téziseinkből, mert félünk az igazságtól. Félünk attól, hogy kudarcot vallunk, hogy meg kell tagadni önmagunkat és elfogadni a Szentlélek vezetését.

Nem csak azzal van baja a nőknek ma, hogy nem tudják a férjükre bízni a család vezetését, hanem azzal is, hogy nehezen hallják meg Isten hangját, aki a lelkiismeretünkön keresztül szól. Nem erőszakos a szeretet, így nem fog minket ostromolni. Ha nem akarjuk Őt hallani, el fogja fogadni. Képtelenség Őt zajban meghallani! Sarah bíboros könyvét olvasom, a " The Power of Silence"- t és rájöttem, hogy jó ideje ösztönösen próbálom a csendet keresni és megteremteni. Nehéz. Mivel INFJ vagyok ezért sokmindenre csak utólag jövök rá, hogy miért csinálom, illetve sok dolgot fogalmam sincs, hogy honnan tudok. Tipikus. :-)
Ez elég vicces lehet egy realista típusnak, de így akarta az Úr.

A Szentlélek vezet, ha hagyom.
Nem hallottam a sugallatait sokáig, mert el voltam merülve világi dolgokban. Az ördög mindenkinek tud találni olyasmiket, amik elválasztják a belső világunktól. Széles a paletta, lehet választani. Személyiségünktől függően van, aki a folyamatos telefonálással teremt zajt maga körül, van aki a facebook- kal, a youtube- al, a mollyal, az e-mail- ezéssel, a folyamatos beszéddel, a szünet nélküli zenehallgatással, film nézéssel, pornográf tartalmak nézésével és még ezernyi dologgal. Amikor egy ismerősöm büszkén mesélte, hogy egyáltalán nem néz tévét (de emellett egyébként facebook- és instagram függő, a napi szelfizős fajtából),  akkor az a gondolat jött hirtelen, hogy milyen ravasz az ördög. Rendkívül intelligens. Mindenkinek talál zajforrást, bármilyen személyiségnek. Legyen szó extrovertáltról vagy introvertáltról. Teremthetünk folyamatos zajt például olvasással is, nem csupán folyamatos beszéddel, írással vagy bömbölő zenehallgatással. A lényeg mindig az, hogy Isten hangját ne halljuk meg, hogy el legyünk foglalva más gondolatokkal.

Nem vagyok semmi ellen, de a mértéket nem találja a mai ember. 
A legtöbb sugallatot nem csupán elmélkedés közben kaptam, hanem mondjuk a napi feladataim kellős közepén.
A csendtől félünk, mert nem tudjuk, hogy ott mi vár ránk.
Ismeretlen. Új. Elsőre nyomasztó.
Sokáig nem tudtam koncentrálni az ima közben. Jelenleg is küzdök, hogy ne csak ledaráljam a napi Rózsafüzért, hanem átelmélkedjem. Isten tesztel minket, hogy csak a magunk vígasztalására imádkozunk- e (hogy jobban érezzük magunkat, mint sok protestáns) vagy azért, hogy Őt megdícsőítsük. Akire többet bíztak, attól többet is kérnek majd számon. Aki elég kegyelmet kapott a megtérésre és a szentségi életre, annak több a felelőssége a rábízottak felé. Gondoljunk csak egy lámpásra, amelynek égnie kell a mai züllött, őrült, értékvesztett, pogány, hedonista világban. Ha mások nem veszik észre rajtunk, hogy itt van valami, ami merőben különbözik a mai ember mentalitásától, életvitelétől, akkor nem jól éljük meg a hitünket. Ha úgy élünk, mint a világ (amelyhez nekünk nem feladatunk hasonulni), akkor hogy várjuk el a környezetünktől, hogy Krisztus felé közeledjenek? Élnünk kell a hitünket, különben Jézus nem él köztünk többé.

Ha a világhoz hasonulunk, akkor pont úgy élünk, mint ők. Civakodunk, vetélkedünk, pusztítunk -szóval, tettel, gondolattal-, folyamatos figyelemre vágyunk, elismerésre, nem fogadjuk el az életeket, nem szeretünk (szeretni nem egy fröcsögős érzelemmámor, hanem egy szándék, akarat, arra vonatkozóan, hogy a felebarátomnak a legjobbat akarom, az üdvösségét), nem tisztelünk, nem szolgálunk.

Ha már teljesen kiégtünk és nem találunk örömöt, megnyugvást, kielégülést a teremtett dolgokban (emberekben, természetben, anyagiakban, kedvtelésekben, sikerekben, tanulmányokban), akkor  Isten arra hív minket valószínűleg, hogy építsünk vele egy mélyebb, személyesebb kapcsolatot. Nem feltétlenül kell ehhez egy lelki gyakorlat vagy egy zarándoklat, de aki ezt megteheti, annak nagyobb esélye van elcsendesedni. De hiszem, hogy Isten a sok gyerekes anyáknak is megadja az esélyt rá. Az erényes emberek a legnagyobb zajban is tudnak imádkozni. Annyira Istenre fókuszálnak minden idegszálukkal, hogy nem billenti őket ki semmi sem (sem öröm, sem bánat, sem sértés, sem dícséret, semmiféle felfokozott érzelem) a lelki békéjükből.
Ez a cél.


Önmegtagadás szükséges ahhoz, hogy imádkozzunk és böjtöljünk. Nehéz imádkozni, mert összeszedettséget igényel. Nehéz, mert zajos a világ és hangos a belső világunk is. Nem tudunk megnyugodni, megállás nélkül gondolkodunk, aggódunk, félünk, tervezünk, idegeskedünk. Nem tudunk a tétlenséggel sem megbarátkozni. Úgy érezzük, hogy ha nem csinálunk semmit, nem vagyunk hasznára másoknak és magunknak sem. Pedig ha nem térünk vissza időről- időre a bennünk élő Szentlélekhez, akkor ki fogunk égni. El tudjuk képzelni azt a lelket, aki csalódott a világban és nem ismeri Istent? Önmagát is meggyűlöli. Miért van ennyi öngyilkos ma? Sajnos azért, mert a zajra figyeltek, nem hallották meg Istent. Kiégtek. Nem volt mibe kapaszkodniuk és a gonosz elnyelte őket. A zajnak pont ez a célja!
Ha el szeretnénk ezt kerülni, akkor legyünk alázatosak és fogadjuk el a Szentlélek iránymutatásait. Menjünk ki a természetbe, sportoljunk, kertészkedjünk, olassuk a Szentírást, elmélkedjünk hogy ki tudjuk a káros gondolatokat takarítani az elménkből és meg tudjuk hallani a mi szerető Atyánkat a csendben. Napi fél- egy óra séta csodákra képes! Megtisztítja a gondolatainkat.

Nem arról van szó, hogy éljünk remeteként és ne érintkezzünk senkivel sem, hiszen a hivatásunk nem ez, nem vagyunk szerzetesek -nekünk a világban kell élnünk és a feltámadt Krisztust vinnünk az emberek közé-, de meg kell teremtsük a csend idejét is. Különben miből táplálkozunk lelkileg?
Imádkozni nagyon nehéz. Folyamatos önmegtagadást igényel. Többször előfordult velem, hogy semmiféle örömöt sem okozott, de nem azért imádkozunk, hogy jobban érezzük magunkat, hanem azért, hogy másoknak és magunknak üdvösséget nyerjünk, hogy megdicsőítsük Istent, hogy hasonlóvá váljunk Jézushoz, hogy hagyjuk, hogy Ő éljen bennünk és cselekedjen.
Az is nagyon gyakori, hogy nem tudok összeszedett lenni az ima során, folyton elkalandozok. Ez bocsánatos bűn. Ekkor szoktam azt mondani Jézusnak, hogy "kérlek gyere és szabadíts meg önmagamtól, szabadíts meg a mardosó, szünet nélküli gondolatoktól, az aggodalomtól, a megfelelési kényszertől, az egoizmustól, a büszkeségtől...tegyél engem alázatos szolgálóvá és Te szólj és cselekedj bennem....tisztíts meg a világ zajától, segíts, hogy Rád tudjak koncentrálni, tedd a gondolataimat olyanokká, mint amilyenek a Te gondolataid..."

Meg fog hallgatni minket! Amint elérjük ezt az alázatosság pontját, amint megvalljuk Istennek, hogy nélküle semmik vagyunk, haszontalan szolgák, akkor Ő jön és felemel minket. A lelki élet kezdetén lévő lelkeknek ad folyamatosan érzelmi löketet, úgynevezett jutalomfalatokat, érzelmi fröccsöket, hiszen nekik még kell a folytatáshoz a visszajelzés. A haladóknál van, hogy hónapokig nem kíséri az imát a feldobottság érzete. Vigaszt nyújt, mindig, de nem az a cél, hogy a felhők felett érezzük magunkat, hiszen akkor tulajdonképpen egy drogként "használnánk" az imát, mint a sok protestáns és karizmatikus a dicsőítő zenéjüket.
Isten csak arra vár, hogy beismerjük, nélküle nem tudunk még imádkozni sem, hogy nélküle nem tudjuk tenni a jót, semmit sem. Azért vár erre, mert ilyenkor elmúlik a kísértés, az ördög megfutamodik az alázatos lelkektől és megnyerjük Jézussal a lelki csatát, fejlődünk a spirituális életben, erényesebbekké válunk, tisztulunk. Földi életünk semmi másról nem kellene szóljon, mint a tisztulásról, a szentté válásról.
Igyekszem én is erre gondolni, amikor imádkozom és nem arra, hogy mennyi dolgom van még, hány megválaszolatlan e-mailem, stb. Ma azzal töltünk a legtöbb időt, hogy zajban vagyunk és ezt a zajt sokszor kikapcsolódásnak hívjuk. Meg kell tanuljunk újra nyugalomban, csendben lenni. Csak így fogjuk meghallani a bennünk élő Krisztus hangját. Ő a szeretet, nem erőszakos. Elfogadja, ha nem akarunk Rá figyelni. De nem adja fel, folyamatosan kopogtat a szívünk kapuján.

Van, hogy nem szól, de akkor is meg kell értsük. A szerelmespár is érti egymást, szavak nélkül, csupán gesztusokból. Ahhoz, hogy megismerjük Istent, szükségünk van együtt töltött, minőségi időre.


Ha el tudunk jutni azon is túl, hogy bevalljuk Istennek és önmagunknak, hogy képtelenek vagyunk az összeszedettségre ima közben (alázat szükségeltetik hozzá), azon a ponton Ő szinte rögtön felemel, megnyugvást, békét ad és újabb és újabb felismerésekhez vezet el bennünket.
Hát nem csodálatos és hatalmas a mi Urunk?
Mennyire megéri megvallani Neki a gyengeségeinket, mert valóban azokból fakad az erőnk, ahogy Szent Pál is mondta!
A csend megélése az is, ha szinte nem is tud rólunk a világ, ha nem vagyunk népszerűek, ha nincs igényünk arra, hogy áradozzanak rólunk, hogy észrevegyenek, hogy tanácsunkat kérjék, hogy a világ szemében sikeresek legyünk.
Ez az anyaság például. Csendben megélt hivatás. Odaszentelt élet.
Önmegtagadás, mely az üdvösségre vezet.
A gőg, a hiúság, az egoizmus, a teremtmények elismeréséért vívott folytonos küzdelem a pokolba vezet.


Uram!
Tégy engem a Te békéd eszközévé,
Hogy ahol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek,
Ahol sérelem, oda megbocsájtást,
Ahol széthúzás, oda egyetértést,
Ahol tévedés, oda igazságot,
Ahol kétség, oda hitet,
Ahol kétségbeesés, oda reményt,
Ahol sötétség, oda világosságot,
Ahol szomorúság, oda örömet.

Hogy ne vigaszt keressek,
Hanem vigasztaljak,
Hogy ne megértést keressek,
Hanem másokat értsek meg,
Hogy ne engem szeressenek,
Hanem szeretetet nyújtsak.

Mert amikor adunk, akkor kapunk,
mikor megbocsájtunk, nyerünk bocsánatot,
mikor meghalunk, születünk meg az örökkévalóságra! Ámen.

(Assisi Szent Ferenc)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2018. 11. 25., vasárnap: Lelki küzdelem fokozatai, Chad Ripperger atya nyomán

2020. december 25.., péntek: Chad Ripperger atyától a házasságról. Különösen feministáknak nevelt lányoknak, feleségeknek ajánlom szeretettel.

2020. november 2., hétfő: Egyre nagyobb házak, egyre kisebb családok