2019. 10. 18., péntek: Nyugat nem a Kánaán többé


Nagy Hajnal Csilla: Kánaán

 Sokan, meglepően sokan kérdezték tőlem, hogy 8 év után mégis miért tértünk vissza Magyarországra. Ők nem értették a válaszaimat, én nem értettem a kérdésüket. Nem tudom az emberek miért gondolják azt, hogy a más, az új feltétlenül jobb is.  8- 10 éve, amikor mi elhagytuk az országot az nem egy egyszerű döntés volt. Nem nagyon volt más választásunk. 
Nem bántam meg, nem bántuk meg, mert megismerhettünk egy olyan kultúrát, amelytől bőven tanulhatunk és rengeteg tapasztalatot szereztünk. Nem fekete- fehéren látom a Nyugat- Kelet kérdést, mert éltem itt is, ott is. 


Az első szembetűnő dolog az volt Angliában, hogy mennyire illedelmesek, előzékenyek, figyelmesek és humorosak az angolok. Utóbbit nem tudják azok, akik nem jártak kinnt, de ezt tényleg így van, hogy hihetetlen humoruk van és lazák, nem görcsösek, egyáltalán nem! Míg nálunk, magyaroknál általános, hogy legtöbbször a legrosszabbra gondolunk egy olyan dolog kimenetelét illetően, amit még nem ismerünk, addig az angolok a végsőkig pozitívak. A túlzottan negatív, érzelgős embereket magukra is hagyják, hátha észhez térnek. De ha baj van, előzékenyek és segítőkészek. Nem nyúlkálnak a pénztálcánkban és egymáséban sem, egyszerűen az van a köztudatban, hogy iszonyatosan tapló az, aki mások fizetése felől direkt érdeklődik. A toleralizmus elterjedése miatt elfogadóak, túlzottan is. Nagyon benne van a mindennapos életben az, hogy nem követünk el mások ellen bántalmazást, sem szóval, sem tettel, sem például felesleges érintéssel, mert egyszerűen nem! Ezt mellesleg büntetik is. Bárki tehet feljelentést, ha atrocitás érte.


De a toleralizmusból mindig totalitarizmus lesz, ahogy az szépen látszik ma, amikor is Anglia ki fog lépni az EU- ból és egy szélső jobb oldali, nacionalista, fajgyűlölő képet kezd mutatni magáról. 
Amikor magyarokat kérdezek arról, hogy tudják- e azt, hogy mit jelent az, hogy "megegyezés nélkül" ("no deal"), akkor mindig látom a határozatlanságot. Egy biztos, ide nem sok jut el az igazságból. Az angol BBC hivatalos oldalát sem tudjuk Magyarországról megtekinteni. Nem engedik. Hihetetlenül védik Nagy- Britanniát. Máshol nem is volt határ egész Európán át, csak náluk. A Brexit azt fogja eredményezni számítások szerint, hogy ...senki sem tudja mi lesz...ezt jelenti a "no deal". Ők nem akarnak többé semmiféle áruforgalmat Európával és valószínű, hogy súlyos vízumot kell annak majd fizetnie, aki letelepedni szeretne. Tulajdonképpen lehetetlenné teszik a továbbiakban a bevándorlást. Egyre erősebb a szélső jobb oldali mentalitás. Amerika lesz. Amerikának kell egy Európához közeli szövetséges. Nem lesz többé ingyenes egészségügyi szolgáltatás sem.
Hihetetlen, de tényleg igaz, hogy a toleralizmus, liberalizmus totalitarizmust eredményez. Élő példa rá az Egyesült Királyság. 


Szerettünk ott élni, esküszöm, még mindig nagyon hiányzik. Az emberek mentalitása, nyugodtsága, a gyönyörű, hatalmas parkok, játszóterek, a gyerekek iskolája, a plébánia, minden. De ott sem könnyű, akkor sem, ha jó angollal az ember a szakmájában dolgozhat. A fiatalok nem tudnak szülői segítség nélkül házat venni, mert az ingatlanárak az egekben vannak és bérelni sem olcsó (konkrétan egy fizetés). A családtámogatási rendszer jó, de a magyar most egyedülállóan jó, világszinten! Sokkal, de sokkal jobb, ha hazai viszonyokban nézzük.

Az élelmiszer árak megegyeznek, sőt, van ami itt drágább, de rosszabb minőség. Az egyértelművé vált a számunkra, hogy jól át vagyunk vágva a multik által! Itt a sekélyebb minőséget (gondolok itt például a kisebb C vitamin tartalmú pezsgőtablettára) árusítják annyiért, mint a britteknek a magasabb C vitamin tartalmút. Ugyanarról a márkáról beszélek! A pelenka ára például duplája, amin teljesen ki vagyunk bukva! Jó kis játékot játszanak velünk, az biztos. Van, olyan termék, ami osztrák, és mégis Nagy- Brittaniában olcsóbb... ?

Mi nem nagyon tudtunk egyről a kettőre jutni Angliában, és ezt elég későn is vettük észre. Annyira a fejünkben volt, amit még ma is sokan előszeretettel harsognak, hogy Magyarországon nem lehet jól élni. Ma már lehet. 10 éve valóban nem lehetett. Munkaerőhiány van, így lehet válogatni az állások közül. Ezen teljesen meg voltunk lepődve! Ez hihetetlen, de igaz! Most nem csak a szakmai tapasztalatot igénylő munkákra gondolok. Akárhova megyek, postától a boltig mibdenhol állásajánlatokra bukkanok. Most több munkát talált itt a férjem, mint Angliában! Az a gyanum, hogy amíg Anglia gyengülni fog, addig Kelet- Európa meg fog erősödni. A mentalitásban lenne jó követni ezt a fejlődést. A hivatalokban, az orvosnál, az iskolában, a bankban, a boltokban az emberek soha nem lekezelőek és nem mutatnak felsőbbrendűséget. Egyszerűen csak segíteni akarnak. Itt is van ilyen, de nem ez az általános. 

Mindent megvizsgálva, igen, lehet, hogy egy látszatvilág volt Anglia, ahol mindenki csak megjátssza a kedvességet és azt, hogy emberszámba vesz, de nem hiszem és akkor is ez nagyon, de nagyon, de nagyon fog hiányozni.
Ha az ember vállal gyerekeket, akkor lehet olyan fizetése a juttatásokkal, mint egy külföldi fizetés. Meredeken hangzik? Még diploma sem kell hozzá! Ez a valóság! Az ingatlanárak nem úgy kezdődnek Magyarországon, hogy £ 250.000 (90millió Forint). Ez még csak egy három szobás, nem túl tágas, pici udvaros ház, ha szerencsénk van, jó helyen, nem egy gettóban.
Szerettem Angliát, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyen jöttem el vagy, hogy ujjongva léptem be az országba, amikor hazaértünk, de örültem, kétségtelen, hogy örültem. Komplikát az egész és teljesen vegyesek az érzelmeim, a tapasztalataim. 

Az első tapasztalatunk az volt, hogy mennyire nem tartja be senki sem a sebesség korlátozást. Ez furcsa még mindig, mert Angliában mindenhol kamera van. Új vezetési stílus az is (ezt már egész Európában tapasztaltuk), hogy két centire az autóra ráállnak, akár dudálva, ha lassan (szabályosan) haladunk. Hihetetlenül agresszívek és akár a kanyarban is beelőznek, tudomást sem véve arról, hogy egy frontális ütközéssel magát azt is elsodorják, akit éppen megelőztek, aki egyébként a kreszt betartva haladt. 

A gender és a többi meleghullám az itt is ugyanúgy jelen van, mert minden jön kelet felé, az internetnek és a szabad vándorlásnak (no meg a bűnnek) hála gyorsabban. Ez sem fekete és fehér. Nem úgy van, hogy Nyugat az totál liberalista és Magyarország a szentek lakóhelye. Az angliai (egyébként ír származású) plébánosunk nem volt modernista és nem támogatta a gendert sem. A fogamzásgátlás és az abortusz ellen is mindig felemelte a hangját. Ehhez már bátorság kell ma. Sok pap nem beszél arról, hogy a fogamzásgátlás halálos bűn. Ő megtette. Rendszeresen.

Örülök, hogy újra az anyanyelvemen beszélhetek. Boldog vagyok, mert hiába mondta Gyurcsány, hogy "El lehet menni!", igen, mi elmentünk egy gyerekkel és öttel jöttünk vissza!
Mária országa vagyunk. Ezzel magyarázom, hogy Európában a mi vezetőink támogatják egyedül az életet! Hatalmas dolog és büszke vagyok rá. Minden erőmmel azon leszek, hogy a gyerekeimnek is átadjam a kereszténységet és egy picit az angol mentalitást is. 😉

Furcsa, hogy épp egy idegen országban tanultam meg az Istenre való teljes ráhagyatkozást, és ott tanultam meg a csöndet is. De most itt van feladatom. Így akarta az Úr. Milyen csodálatosak az útjai. Mintha csak egy továbbképzésre küldött volna.
Talán tanuságot kellett tennem Nektek, ezért vándoroltunk el. Majd odaát mindent tisztán láthatunk.


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2019. 07. 03., szerda: Most fény derül a modernizmus szerzőire!: Annaliese Michel ördögűzése során elmondott dolgok egyenesen a démonoktól

Lelkiségi mozgalmak, amelyek rombolják az Egyházat

Ripperger atya: Hogyan áll most a gonosz helyzete?