2020. 02. 07., péntek: Anyátlanság kora


Nem csupán az apátlanság korát éljük napjainkban, hanem az anyátlanságét is. Az anyák ma minél hamarabb visszamennek dolgozni, mert anyagi függetlenségre, karrierre, szabadságra vágynak. Ügye tudjuk, hogy a főállású anyaság nem igazán a szabadságról szól?

De nem is erről szeretnék írni, mert ez már lerágott csont. Tudjuk mindannyian, hogy így vagy úgy sérül az a gyerek, aki a korai éveiben bölcsődébe kerül. Viszont mi a helyzet a otthonmaradt édesanyákkal? Ők milyen példát láttak maguk előtt?

Az én generációm és a nálam fiatalabbak szülei is mindketten dolgoztak már. Legtöbbünket elvált nők, egyedül neveltek. Milyen stílussal? Gondoskodó, tyúkanyó típusúak voltak? Vagy inkább teljesítmény orientáltak, követelőzőek? Az utóbbi sajnos. Mi is férfias tulajdonságokkal nevelünk, hiába vagyunk itthon. Az egész világon látszik, hogy alig van megértő, kedves modorú, vígasztaló, empatikus ember, anya. 

A minap láttam egy kis balesetet. Egy 7 év körüli kisfiú végigcsúszott a betonon. Hárman, három édesanya voltunk a szemtanui és egyikünknek sem jutott eszébe megölelni, megvígasztalni a kisfiút. Persze szólhat arról a fáma, hogy férfit nevelünk belőle, tanítsuk meg őt elfojtani az érzelmeit és kérjük meg, hogy soha többet ne sírjon! Igen, úgy gondolom egy apa kérheti ezt a fiától talán, de egy anyától nem kellene együttérzést, kedvességet, odafigyelést megtapasztalnia?

Mi sem vagyunk jobbak, mint a dolgozó anyák. Sokan közülünk nem fordítanak elegendő időt a gyerekeikre. Inkább ellátjuk a fizikai szükségleteiket, aztán meg katonás szigorral követeljük, hogy viselkedjenek. Mégis milyenek lennénk? Ezt a példát láttuk. Ha még a nagymamáink is házsártosak, szigorúak, keménykezűek voltak, akkor benne vagyunk a slamasztikában, de nagyon! Akkor tényleg halvány lila dunsztunk sincs arról, hogy milyen egy szeretetet sugalló, kedves, megértő édesanya. Amúgy is minket karrierre neveltek arra, hogy teljesítsünk a munkaerőpiacon. Még a legegyszerűbb házimunkát sem mutatták meg! Férfinak neveltek minket, nem nőnek. Most pedig kapállózunk, mert nem megy. Nem tudunk napi 24 órában tündibündi édesanyák lenni. Egyébként afrikai népeknél ez úgy van, hogy segítik a kisgyermekes nőket (nem csak a szülés utáni napokban), így ők soha, de soha nem tapasztalják meg a kiégést és a túlzott fáradtságot, amivel a kisgyermekes évek együtt járnak. Mindig van a közösségükben valaki (idősebb rokon, leány testér, nagymama), aki leváltja őket, akár csak pár percre vagy egy órára vagy például megfőz, besegít a takarításba. A segítségnyújtás elmulasztása mellesleg bűn. Na de korunk embere erre is fittyet hány, mert megteheti.

Mi a megoldás? Fogalmam sincs. Mivel jó, ha van egy keresztény egy családba, ezért nem is értem, mit várok. Sokan nem értik, hogy az, hogy a pénz után futnak és emiatt nincs idejük segítséget nyújtani, a pokolba fogja őket vezetni.

Marad a túlélés és az ima, a Szűz Anya mint példa, és kérnünk kell Jézust, hogy formálja át a szívünket, tegyen minket szelíd, gondoskodó, melegszívű édesanyákká. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2018. 11. 25., vasárnap: Lelki küzdelem fokozatai, Chad Ripperger atya nyomán

2020. december 25.., péntek: Chad Ripperger atyától a házasságról. Különösen feministáknak nevelt lányoknak, feleségeknek ajánlom szeretettel.

2020. november 2., hétfő: Egyre nagyobb házak, egyre kisebb családok