2020. szeptember 9., szerda: Mekkora szeretet ?


Néha azt érzem, hogy mekkora király vagyok, mert hat gyereket vállaltunk. Az igazság az, hogy közöm sincs ahhoz, hogy mit birok. Amikor fáradt vagyok, mérges és zsörtölődöm, mert nem könnyű a gyerekekkel, akkor mindig kapok egy idő után odafentről egy sugallatot, egy jó tanácsot, egy adag erőt. Na jó, nem mindig, de idővel. Szóval az én erőm arra elég, hogy időről- időre kiboruljak, mert az egóm nem engedi, hogy folyamatos szolgálatban legyek. Az egóm mindig azt súgja, hogy többre vagyok hivatott. Pedig ez a legtöbb, nevelni a következő generációt és Krisztust adni a világnak. 

Mitől vagyunk mégis elégedetlenek, mi szülők, főleg főállású anyák? 
Attól, hogy levesszük a tekintetünket Krisztusról. Attól, hogy másokkal hasonlítgatjuk össze az életünket. 

Nem az számít, hogy hány gyereket nevelünk, hanem az, hogy mekkora szeretettel. Kis dolgokat kell megtegyünk, nagy szeretettel. Aki életét adja felebarátjáért, abban a legnagyobb a szeretet.
Oda kell adjuk magunkat a gyermekeinknek.
Tapasztalatom szerint nem az én idő nyújt sok esetben megoldást, hanem az, ha elengedjük a zsörtölődést és odafordulva teszünk valamit másokért, szeretettel. Minél jobban kapálózunk, ellenkezünk Isten terve ellen, annál boldogtalanabbak leszünk.

Persze fontos az én idő is. Jó egy kicsit kilépni a megszokottból, elmenni valahova, kikapcsolódni, de nekem ez most pár sor olvasás és egy kis horgolás csupán. A lehetőségeinkkel kell éljünk, ha az egy reggeli kávé egyedül, akkor azzal. 
A legboldogabb egyébként akkor voltam, amikor napi három Rózsafüzért elmondtam. Nem volt időm másra, de nagyon jó volt közel lenni Hozzá. 

A maximalizmus megöli a spontaneitást. Sok gyerekkel nem lesz soha patyolat tisztaság egy házban. Kell idő magunkra! Ezt én is tanulom. 
De ha nincs más lehetőség, marad a munka terápia és az alázat, amikor kimondom, hogy Istenem nélküled semmi sem megy. 

A munka terápia az nálam, amikor belefeledkezem a dolgaimba. Amikor csak teszem a jót, Krisztust követve. Nem gondolok arra, hogy így elfecsérelem az életem, hogy nem leszek okos, ha nem olvasok eleget vagy, hogy ma sem tettem semmi látványosat, hogy egyforma, szürke minden napom. Fontos, amit teszünk. Értem sosem jött az anyám az iskolába. Van egy emlékem is, amikor sokáig vártam rá, de nem jött.
Mai napig emlékszem erre a napra. Mit éreztem akkor? Azt, hogy nem vagyok fontos, hogy nincs szükség rám.

Mit mondott Isten? 
"Te nem elvált szülők gyereke vagy, hanem az én örökké szeretett gyermekem. Te szegletkő vagy, akit elvetettek, de nekem fontos vagy! Én akartam, hogy létezz. Önbizalmat adok neked, csodálni fogják az erődet, amiatt ahogy gondoskodsz a gyermekeidről. Igen, lesz alkalom, amikor megmutatom majd neked, hogy mi vagy nélkülem. Akkor majd térj vissza hozzám, tegyél meg egy apró lépést, egy szeretettel teli cselekedetet másokért. Akkor majd újra átölellek és együtt lehetünk. Ne forogj magad körül. Az maga a pokol."


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2018. 11. 25., vasárnap: Lelki küzdelem fokozatai, Chad Ripperger atya nyomán

2020. december 25.., péntek: Chad Ripperger atyától a házasságról. Különösen feministáknak nevelt lányoknak, feleségeknek ajánlom szeretettel.

2020. november 2., hétfő: Egyre nagyobb házak, egyre kisebb családok