2020. október 9., péntek: A leggyümölcsözőbb ág


Egy nagyon kedves ismerősöm felkeltette a figyelmemet a családfa kutatás iránt. Mindig is érdekelt a dolog, de sosem vettem rá magam, hogy elkezdjem. 
(A kép csak illusztráció, nem az én felmenőim szerepelnek rajta. )

Egy könyvnek a segítségével 1725- ig visszamenőleg találtam meg a rokonság egyik felét. Apai ágon indultam el, mert sajnos csak a nagymamámról tudtam, hogy pontosan mikor és, hol született. Gyomai volt és ma is élnek a leszármazottai, másodunoka testvérei apámnak. Főleg mérnökök, tanárok. De mamám édesapja -az én dédpapám, Gyuricza Imre- sajnos fiatalon, 23 évesen meghalt -nem találtam róla információt, hogy hogyan-, fiú utódot nem hagyva maga után. A könyv a Gyuricza család több ágát is tárgyalja és nagy örömömre az én felmenőimnek az ága volt a leggyümölcsözőbb közülük. Itt volt a legtöbb utód és a legkevesebb csecsemőhalál. Olyan öröm fogott el, ahogy ezt megtudtam. Talán nekik köszönhetem a hitemet. Biztosan imádkoztak értem, az utódjaikért. Fel sem foghatom, hogy a pillanatnyi kényelemnek engedve valaki lemond önként a gyermekáldásról, tulajdonképpen így ölve ki a saját családfáját. Hát nem jó az embernek, ha sokan veszik körül? Unokák, dédunokák, menyek, vejek. 

A dédmamám újraházasodott, mert huszonévesen özvegyült meg. 
Találtam egy képet, amin a nagymamám szerepel fiatalon és az ő nagymamája (ükmamám), akinek egyébként ugyanazt a keresztnevet adták, mint nekem. 

           Nagymamám és ükmamám
                            1940 körül
 
Elég gyakori név volt a családomban az Erzsébet mellett. A férfinevek között az Imre és a János volt javában, de volt Vendel nevű felmenőm is, ami azért érdekes, mert mindig vonzott ez a név. Sajnos egyik fiamnak sem adtuk ezt a nevet, mert a férjemnek nem tetszett. De még nincs elveszve semmi sem. ;-)

Annyira jó volt kikapcsolni és felfedezni, hogy mivel foglalkoztak az őseim. Nyilván ebben az időben, ha visszamegyünk az 1700- as évekig, mindenki földműveléssel foglalkozott, nem is számítottam arra, hogy hű micsoda nemesi vér csörgedezik az ereimben. Mégis jó volt látni, amit már tudtam is a régi időkről - és pont ezért vonz évtizedek óta-, hogy kemény munkával látta el a családom a sokszor népes családot. Igaz, nagy volt a csecsemő halandóság, de így is volt legtöbbször legalább öt gyermek, akit fel kellett nevelni és ők nem voltak abban a kényelmes helyzetben, mint mi manapság. Mégis vállalták a gyermekeket. Ezért több, mint bizarr, egyszerűen érthetetlen, hogy mégis hogyan merik ma azt mondani milliók, hogy nem vállalnak gyereket, mert az sok költséggel jár. Persze, mert fel kellene adniuk picit a kényelmes életvitelüket és le kellene mondaniuk bizonyos dolgokról. 

A legtöbb felmenőm napszámos volt. Kubikos. De találtam köztük egy községi végrehajtót is a századforduló idejéből. 
A kubikos élete nem volt egyszerű, sokszor a családjától távol kellett dolgozniuk, éhezve, fázva, rengeteget gyalogolva oda, ahol éppen volt munka.
Azzal foglalkoztak, hogy talicskával földet mozgattak meg. Árvízvédelem-, vasútépítés-, repülőterek építése során nagy szükség volt a munkájukra. 

Nagy tisztaságot érzek, amikor régi idők szokásairól, életviteléről olvasok. Persze egy javíthatatlan idealista vagyok. :-) 
Nem kérdés. Nyilván voltak akkor is botrányok, züllött életek, iszákos, erőszakos férjek. Olvastam az egyik halálozási anyakönyvi kivonaton, hogy 1930 körül egy csecsemőt bebugyolálva bedobtak a Körösbe. Sajnos volt ilyen is. 
De az a nagyfokú erkölcsi tisztaság, hogy nem volt válás, az nagyon vonz, és én is csak így tudom elképzelni az életemet, ha Isten megsegít. És ez nem függ attól, hogy a férjemnek milyen hiányosságai vannak meg attól sem, hogy mennyire tesz boldoggá. Pogányok házasodnak azért, hogy boldogok legyenek, aztán ha ez nem sikerül, repülnek tovább, mint a pillangó. Keresztények viszik a keresztjeiket. Sokkal mélyebb dolog van itt a középpontban, mint az önző, énközpontú boldogságkeresés. 


                   Nagymamám 20 évesen

Más világ volt.
Az embereknek volt hite, egyszer házasodtak és korán (a huszas éveik elején), vállalták az új életeket, a családok összetartottak, az ifjú házasoknak házat építettek közösen, nem váltak el, a gyermekeiket tisztességesen nevelték, nem kényesztették el őket. 

Hiányzik mamám egyszerűsége, mert nem látok magam körül már ilyet. Elégedett volt. Nem voltak felesleges dolgai. Állandó volt. 77éves koráig húslevessel várt minket vasárnaponként. Minden vasárnap. Sugárzott belőle a harmónia és a béke. Idős korában nem olyan volt, mint ma sok aggastyán. Nem kergette a földi jólét múló délibábját a hatvanas éveiben. 
Nem kért a változásból. 
Nem unt bele a hétköznapokba. 
Igen, más volt.





Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2018. 11. 25., vasárnap: Lelki küzdelem fokozatai, Chad Ripperger atya nyomán

2020. december 25.., péntek: Chad Ripperger atyától a házasságról. Különösen feministáknak nevelt lányoknak, feleségeknek ajánlom szeretettel.

2020. november 2., hétfő: Egyre nagyobb házak, egyre kisebb családok