2021. március 16., kedd: Mit gondolok a gitáros zenéről, ha misén hallom

Egy egyszerű anya vagyok. Nem vagyok teológus és nincs is időm túlzottan elmélyedni a témában. Nem vagyok szerzetes, sem hittan tanár, de amennyire időm engedi, tanulom a gyönyörű hitünket és sokat olvasok. Az alábbiakat is csupán saját tapasztalatból írom. 

14 éve tértem meg. Sajnos nem keresztény családban születtem, de talán pont ennek köszönhetem, hogy meghallottam a Szentlélek hívását. Talán még időben.

Azt tudom, hogy Isten a csendben tud szólni leginkább. Sőt! Van, hogy csak ott. 

Amikor gitáros mise van nálunk, nagyon el tudok keseredni, mert az azt jelenti mindig számomra, hogy megnehezíti ez a fajta zene azt, hogy misén Istenre tudjak figyelni. A legtöbbször olyan érzelmeket szít fel, amik nem segítenek kapcsolódni az Úrhoz. Tapasztalatom, hogy sokszor az érzelmeink nem visznek el jó irányba. Sokszor megcsalnak minket. A hit egy döntés és kegyelem is, nem érzelemfröccs, hogy ma ezt érzem, holnap pedig mást. Ha ész érveket követünk a lelki életünkben, akkor nem igazán sérülünk. 

Ha Isten helyett, a saját érzelmeink kerülnek fókuszba (ami nagyon könnyen megesik a templomi gitáros mise során), akkor vajon kiről szól a mise számunkra?

Emberközpontú mise.

Felnőttként tértem meg, karizmatikusok között. Nagyon hálás vagyok nekik. Eleinte sokat segített az a légkör, amit teremtettek az alkalmaikon, de így utólag is látom, hogy én voltam középpontban, az én döntésem, az én érzéseim, nem pedig Jézus. Ő is ott volt valahol, nyilván, de kicsit távol.

Ez csak később változott, miután több hétköznapi misén is részt vettem és Szentségimádáson, ahol csend volt. 

Nagyon nehéz ma befelé figyelni. Folyamatos a zaj. Zavar, hogy nincs lehetőség elcsendesedni mise alatt. Biztosan el kellene menjek végre egy latin misére. Igen. 

A legközelebb akkor éreztem magamat az Úrhoz, amikor Szentségimádáson voltam, ahol nem volt gitáros dicsőítés közben. Nagyon sok dolgot tapasztaltam meg ilyenkor. Volt, hogy a jövőbe engedett betekintést Jézus, volt hogy megnyugtatott, volt hogy vezetett, volt hogy csak hagyta, hogy megpihenjek a jelenlétében. Csendben. Isten nem a zenebonában van, hanem a csendben.

Nagyon nehéz ma Vele találkozni.

Szerintem még nekünk is, hívőknek. 

Thomas Merton írja: 

„A hit nem indulat, vagy érzelem, nem öntudatlan, vak sodródás valami bizonytalan 

természetfölötti világ felé, nem egyszerűen az emberi szellem elemi szükséglete, nem csupán annak megérzése, hogy létezik Isten. Nem indokolatlan, pusztán az érzelmekre hivatkozó meggyőződés, hogy az ember valamiképpen üdvösségre hivatott és megigazult, nem is olyan valami, ami felbuzog a lelkünkben. A hit mindenekelőtt értelmünk beleegyezését kívánja. 

Tökéletesíti az észt, de nem rontja le. Olyan igazságokhoz juttatja az értelmet, amelyet puszta okoskodással soha nem tudna megragadni. A hit nem teszi fölöslegessé az értelmet, nem tagadja meg, nem rombolja le.”

Nem tudom más, hogyan működik. Biztosan van, aki el tud szakadni jobban az érzelmeitől a gitáros mise alatt. De ennek a zenének ilyen hatása van. Ebből él a popszakma, hogy az emberek érzelmeire hat. 

Nem tudom, hogy maguk a dicsőítők hogyan tudnak Istenre figyelni, miközben a zenekar tagjai egymásra és a hangszerükre figyelnek. Azt tudom, hogy az ördög műve is lehet, ha közös ima során mondjuk arra figyelünk, hogy ki milyen hangsúllyal, milyen hanglejtéssel, milyen hangerővel imádkozik. 

Mivel elég gyakran kísértéseim vannak, így tudom, hogy az ördögnek teljesen mindegy, hogy mivel tántorít el az imától -és attól, hogy életünk középpontjában Jézus legyen-, a lényeg, hogy másra terelje a figyelmünket. Ezt el tudja érni érzelmekkel, figyelem eltereléssel, haragkeltéssel, félelemmel, bármivel. 

Még a hétköznapi, hivatásbeli kötelességeim elvégzése során is több sugallatot kaptam a Szentlélektől, mint gitáros mise alatt. Sajnos ez az igazság. (Nem hajtom ezeket a természetfölötti jeleket, de segítenek a lelki életben. Ha kapok, örülök, ha nem, azt is elfogadom.) Egy kapcsolatnál fontos, hogy meghalljuk egymást.A Teremtőm és én. Ha lelki sivatagban kell is időről- időre legyek, akkor is az jobb csöndben, mint hangzavarban. 

A saját érzelmeink (amiket démonok is tudnak befolyásolni ördögűző papok tapasztalatai szerint) nem lehetnek a lelki életünknek a fő pillérei. Nem élményért megyünk misére! Nem azért megyünk, hogy a pap mondjon valami szép, szívbemarkoló, megható gondolatot! Nem azért megyünk, hogy jobban érezzük magunkat! 

Van, hogy Isten pont csak a sebeinken keresztül tud elérni, gyógyítani és magához közel vonzani minket! Tudom, hogy ez fájdalmas felismerés sokaknak, de Ő a saját Fiát sem kímélte. Tőlünk nem vár el olyan sokat, de a szenvedést senki sem kerülheti el. Ez is jól van így. 

"Azt hisszük, hogy a múlt századi individualista vallásossággal szemben az a szentlelkes megoldás, hogy érezzük egymást a mise alatt. Fogjuk egymás kezét, önfeledten tapsolunk, dülöngélünk. Ezt az Anyaszentegyház az ősidők óta elítélte. A 

keresztény liturgia egyfajta antieksztázis, nincs benne semmi, ami élményt akarna nyújtani. Az értelemhez szól, az akaratot indítja, mert embernek tekint, s ajzószerekkel való izgatás helyett az igazságok által gyújtja lángra szívünket."

(Barsi Balázs: A teremtő Lélek)

Misén kívül nincs bajom az effajta dicsőítéssel, de nem szoktam hallgatni.