2021. április 6., kedd: Az akédia démona: kedvetlenség, csömör, lanyhaság

Diego Velazquez: Remete Szent Antal és Remete Szent Pál

Az egyiptomi szerzetesek tanítása című művében beszél a nyolc főbűnről és az ellenük való gyógyszerről. Megdöbbentően józan, amit ezekről a főbűnökről, bűnforrásokról, terhekről vagy mai szóval kényszerekről ír Johannes Cassianus. Mi ez a nyolc teher? Mi ez a nyolc bűnforrás az életünkben? 

1) Az evés és az ivás kényszere. 

2) A szexkényszer és a test zabolátlansága. 

3) A pénzsóvárság, az anyagi bírvágy. 

4) A düh. 

5) A rezignáció, a borúlátás, a depresszió. 

6) Az akédia, a csömör, a közöny, a      kedvetlenség, a lanyhaság. 

7) Az érvényesülési vágy, a dicsvágy. 

8) A gőg, a nagyképűség.

Ezeknek a kényszereknek Johannes Cassianus szerint az a célja, hogy az embert teljesen tönkretegyék. A zabolátlanság és a mértéktelenség által az Istenben való biztonságát teljesen az esetlegességbe, a bizonytalanba taszítsák. Szerinte ezek ellenszere, ha az ima és erények 

gyakorlása által a szeretet teljességére jutunk. Mindezt az egyházatyák, a sivatagi atyák, a szent írók, a szentek írásai Jézus példájára alapozzák. Jézusnál a munka és az ima, a tevékenység és az Atyával való mély kapcsolat egységben volt. Az Atyával való bensőséges kapcsolatából származott minden cselekedete. 

„Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki küldött engem, és hogy elvégezzem a művét.” (Jn 4,34) – mondja a tanítványainak. 

Mindent átbeszél a csendben, az Atyával 

kettesben töltött időben. Mit kell tennie, hogyan kell tennie, hogyan kell cselekednie.

Ezt az egységet, az ima és az erények, az ima és a jó cselekedetek, az ima és a munka egységét viszi tovább az Egyház hagyománya mind a mai napig. Ennek a megbontásából fakadnak azok a bűnök, terhek, kényszerek, amelyeket fölsoroltam. 

Ezek közül a legfontosabb a hatodik. Johannes Cassianus akédiának, csömörnek, 

lanyhaságnak, közönynek, kedvetlenségnek nevezte. Szerinte ez hatással van az összes többi kényszerre, sőt valahol ebből forrásozik a többi, és kölcsönhatásban vannak egymással. 

Ezt írja: „Ha az akédia démona egyszer a boldogtalan lélekben szállást nyer, akkor 

ellenérzése lesz a hely iránt, ami az ő szokásos élettere. Arra indítja, hogy a hozzá közel álló, vagy a távol élő embereket megvesse. Társaságukban úgy érzi, hogy képtelen lelki gyümölcsöket teremni. Szerinte terméketlen az a hely, ahol most él. A távollévőket dicséri, ezek itt lélektelenek, elviselhetetlenek, azok pedig igazi lelki kapcsolatban élnek. Sőt úgy érzi, hogy kockáztatja az üdvösségét, ha itt marad, vagy nem változtatja meg az élethelyzetét. 

Így, mint a köd a földre, úgy az ő lelkére is zavarodottság telepszik. Lelkileg nyugtalan lesz és kedvetlen. Nincs más gyógyszer, mint valakit gyorsan meglátogatni, minél messzebbre menni, vagy alvásba menekülni.” 

Az atyák szerint ez a délnek a démona. Kiemelnék néhány szót ebből az idézetből: az ellenérzés, a megvetés, az összehasonlítás, hogy ezek itt és azok ott, a lelki nyugtalanság és a kedvetlenség. Mennyi válásnak, milyen sok család fölbomlásának ez az oka. Mennyi 

Egyházból való kilépésnél munkálkodik az akédia démona. Hányan menekülnek új 

közösségbe azzal a kényszerrel, hogy azok a jók, mert ők távol vannak. Ez a szó, hogy új, szinte démoni erővel varázsolja el korunk gyermekeit. Amire ezt ráragasztják, ott dolgozni kezd az akédia. Eléri, hogy úgy érezze az ember: ez már idejétmúlt, 

ez a kocsi már rossz, ez a tv már kevés, nekem nagyobb kell, több kell, több kell, több kell... 

Állandó kényszer, ami rabságba visz. 

A csömör, az akédia egyszerűen atónia, feszültségvesztés, ami által a lélek elveszíti 

önvédelmi képességét az őt megtámadó gondolatokkal szemben. Ebből adódik a csömör minden változata, az ürességérzés, az unalom, a szétszórtság, az utálat, az elégedetlenség, a szívtelenség és a szív félelme. 

Összefoglalva: az akédia ellenérzés mindennel szemben, ami van, és menekülés 

mindabba, ami nincs. Szörnyű kényszer. Félelem önmagunktól és félelem a csendtől. 

Állandóan történni kell valaminek. Nem ez az oka annak, hogy nem merünk csendben 

imádkozni? Félünk, hogy szembesülünk azzal, mennyire üresek vagyunk, mennyi bennünk a szétszórtság, az utálat, a düh, a megvetés, az ellenérzés vagy a félelem. 

Azt mondja Cassianus, hogy a szétszórtság és a nyugtalanság az akédiának, a csömörnek a leányai. Ha ezt el tudja érni a gonosz, akkor az ember a legfontosabbat veszíti el, az Isten jelenléte fölötti örömöt. Elveszíti annak az örömét és biztonságát, hogy Isten bennem él, és én 

Istenben élek. Nem mer az ő jelenlétében maradni, hanem mindig valami újat, valami mást, valami változtatást fog keresni. Az Isten szeretete fölötti öröm helyett vágyakozni fog az után, ami nincs. Eltompul a lelkiek iránt, szűkkeblű lesz, kisstílű. Folyton felhúzott állapotban él, elégedetlenkedik, és eljut a tudatos gonoszságig.

Mit ajánl gyógyszernek Cassianus? Kitartással és harccal kell kihordani a konfliktusokat. Nem szabad megszökni belőlük. Nem kell elhagyni az Egyházat, ha nem váltja valóra amit vártál tőle. Nem kell kétségbeesni, ha nem valósult meg az, amit önmagadról álmodtál, hogy te milyen jó keresztény apa, anya, szülő, munkaerő vagy egyháztag leszel. Nem szabad elmenekülni ebből a helyzetből, hanem „ki kell tartani az imában, a munkában, és türelemmel 

kell hordozni Jézus édes igáját!” 

Ha megtűrjük magunkban az akédiát, akkor elveszítjük az Isten jelenléte fölötti örömöt. 

Ha a gonosz szét tudja rombolni a „te bennem, én benned” egységét, és rávesz arra, hogy csak a tényeket lássuk, azt, amit tapasztalunk, akkor elveszítjük az örömöt. Ez az első gyümölcs, amikor az akédia démona elkezd működni bennünk. 

Hogyan kell küzdeni? Mi az első lépés ahhoz, hogy ki tudjunk tartani? 

Fel kell ismerni a hibás beállítódásunkat. Amikor azt gondoljuk, hogy a többiek felelősek rossz sorsunkért vagy azért, hogy sokan elhagyják az Egyházat. Ez a közösség, amiben élünk, nem jó, ezért el kell menni egy olyanba, ahol történik valami. 

Az a tévedésünk, hogy mindig mások a hibásak. Képtelenek vagyunk szembesülni 

önmagunkkal, megtérni és megváltozni. 

Az akédia, a lelki csömör annyira elterjedt közöttünk, hogy ezt tartjuk a lélek normális 

állapotának. Föl se merül bennünk, hogy ez megváltozhat. Teljesen megszoktuk, hogy 

panaszkodunk, sóhajtozunk, kesergünk az Isten léte és az ő szeretete fölötti öröm helyett. Természetesnek gondoljuk az állandó önsajnálatot, önbíráskodást, panaszkodást. Az öröm hiánya, a hitre való képtelenség miatt pedig reménytelennek látjuk a jövőt. 

Folyamatosan kritizáljuk a másikat. Nem tudunk lecsendesedni Isten előtt sem és az 

emberek előtt sem. Mindig nagyon fontosnak akarunk látszani önmagunk, Isten és mások 

szemében is. 

Mit ajánl Cassianus az akédia legyőzésére? Az egyik eszköz a céltudatos élet. A másik az éberség a gondok taposómalmában. Harcolni kell! Az a nap, amelyik szellemi harc nélkül múlt el, az lelki növekedésed szempontjából elvesztegetett nap volt. Az éberség állandó harcot, küzdelmet jelent. 

Idézem Cassianust:

 „Lelkünknek le kell szoknia arról, hogy tévelyegjen, mert csak ekkor tud felemelkedni Isten szemlélésére. Minden, ami az ima előtt ért minket, elbukkan az ima alatt. Ezért azt a lelkiállapotot, amit ima alatt el akarunk érni, már az ima előtt elő kell készíteni. A belső összeszedettség meghatározza az imánkat. Amikor letérdelünk imádkozni, minden, amit korábban tettünk, beszéltünk, a legerősebben jelentkezni fog bennünk. Az imát megelőző lelkiállapotunk miatt dühösek, idegesek, nyugtalanok leszünk, önző érdekeinkkel és vágyainkkal fogunk hadakozni. Vagyis a gonosz elérte azt, hogy még az ima alatt se tudjunk csendben lenni, még akkor se tudjunk örülni Isten jelenlétének, amikor pedig nyugodtan megtehetnénk.” 

A mai nap tegnap este kezdődött. Ha ma reggel imádkozni akartál, ahhoz tegnap este 

kellett előkészülni. Ha tegnap este éjfélig néztél egy filmet, és ma reggel imával kezded a napot, biztos lehetsz abban, hogy újra látni fogod. Minden a felszínre tör, nemcsak a képek, hanem azok hordaléka, hozadéka is. „A nap ne nyugodjék le haragotok fölött. Ne engedjetek az ördögnek.” (Ef 4,26–27) 

Elő kell készíteni a mai reggelt azzal, ahogyan este lefekszel. 

Mindazt, amivel nem szeretnéd, hogy ima közben terhelt legyél, már előtte ki kell űznöd 

a szívedből. 

Nehéz megszelídíteni a gondolat vadászatot, egyedül nem megy. Ha átadod őket az Úrnak, segíteni fog. Miközben rendet teszel imaéletedben, rendet fog tenni egész életedben. Ha meghagy valamit, azt azért teszi, mert alázatra akar tanítani. 

Említettem a nyolc bűnforrást, bűnkényszert. Ezek közül Cassianus az akédiát emelte ki. 

Szerinte ez a legfontosabb. Ez ellen kell először küzdeni. Harcolni az új bűvölete ellen ővele, akiben benne élsz, és aki tebenned él. 

                                 ...

A sivatagi atyák nyomán Cassianus ezt mondja:

 „A nyugodt és visszahúzódó élet segít. Gyógyítani kell a szívet, hogy ne érje állandóan új benyomás.” Ha nem engeded meg, hogy állandóan újabb és újabb impulzusok érjenek (például a filmeken keresztül), akkor eljuthatsz a lélek nyugalmáig, a belső biztonságig. A szemlélődésben tiszta látást kap a lélek, és nem fullad bele a vágyaiba."

                                   ...

A harmadik nagy kényszer a birtoklási vágy, a pénz utáni sóvárgás. Ez a démon is 

kívülről tör ránk. A szív rendetlensége beengedi, és ha bensővé válik, akkor mindennél veszélyesebb lesz. Cassianus szerint: „Kipusztíthatatlan gyújtóanyag a lélekben. Minél több a pénz, annál több a gond, és annál nagyobb a pénz utáni sóvárgás. Ahol az arany fontos, ott 

burjánzik a hazugság, az esküszegés és a hűtlenség.” 

Ellenszernek azt ajánlja, hogy gyökerében győzzük le a bajt. Nemcsak az eredményét, 

hanem a hajlamot is, a gondviselésbe vetett bizalom és hit által. Senkin sem segít, ha nincs pénze, és ezzel esetleg még büszkélkedik is, közben pedig nagyon szeretné, hogy legyen. Ez még nem az a gyógyulás, ami után vágyakozunk. 

A negyedik nagy kényszer a düh. Hatására a lélek minden érzékelőképessége megszűnik, 

mivel másokat teszünk felelőssé mindenért. Ennek sötétsége megvakít akkor is, ha közben mosolygunk. Cassianus szerint egyetlen igazságos düh van a keresztény emberben, ez pedig a saját bűneink fölött érzett harag.

                                  ...

Minél közelebb kerülünk Istenhez, annál nagyobb lesz bennünk a világosság. Minél 

nagyobb lesz a világosság, annál inkább betölti a hála a szívünket, és őszinte bűnbánatot tudunk tartani. Ezek az öröm forrásai számunkra. 

De nem elég az ima, meg kell nyilvánulnia tettekben is az alázatnak. Nem nagyszerű, 

rendkívüli cselekedetekben, hanem a hétköznapi felebaráti szolgálatban. A testvéreid iránti egyszerű, örömteli szolgálatodban. 

Hogyan maradhatunk Istennel mély, személyes szeretetkapcsolatban? Az ima és a munka egysége által, ami megment bennünket a nyüzsgéstől, a hajszoltságtól, és meghozza a lélek nyugalmát. Az önként vállalt szolgálatok és az ima gyakorlása által. 

„Most nem sietek, most nem rohanok, most nem tervezek, most nem akarok, most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.” 

Adjuk át magunkat ennek a szeretetnek itt és most!

Varga László: A rohanástól a lélek nyugalmáig

Letölthető innen: http://www.ppek.hu/k357.htm