2021. május 3., hétfő: Hogyhogy sok gyereketek van?
Így szeretném kikiáltani, hogy akárki gondolhat bármit a nagycsaládosokról, még mindig mi vagyunk a normálisak, amiért nem nyírjuk ki a családfánkat a kényelem oltárán.
Nekem ez így természetes. A férjemnek is. A szexualitás gyümölcse a gyermek. Lehet szintetikus hormonokkal korai abortuszt okozni, de mi nem öljük meg a gyerekeinket, hanem felneveljük őket. Szerintünk ez a felelősségteljes gyermekvállalás, nem a házasság elsődleges értelmének (gyermeknemzés) a megkerülése, a felelősség elhárítása.
Kényelmi keresztények élnek úgy, hogy ők döntenek -nem Isten-, így téve magukat istenekké. Lucifer is ilyen volt. Ez volt a bűne, hogy úgy gondolta ő Isten...Nem járt valami jól...
Igen, lehet természetes úton védekezni, súlyos indok mellett. Igen, miközben átadtuk Istennek az uralmat az életünk felett ( hiszen Ő mindenható, jóságos, örök, szerető, igaz és még sosem csalt meg, mindig jót hozott ki a rosszból is), eközben előfordul, hogy emberi módon gondolkodunk és kétségeink vannak a saját erőforrásainkat illetőleg. De most álljak le vitatkozni erről a mindenség Urával (?), aki tudja a jövőt, aki adja az erőt, aki úgy alakítja az életünket, hogy nekünk már itt a földön nem eshet bajunk és nem árthat nekünk senki és semmi sem. Aki tudja, hogy mire van szükségünk, mielőtt kérnénk. Aki mindent megad, ami az üdvösségünket szolgálja. Aki bőséget ad. Aki reményt ad.
Szóval, ha Isten ad még egy gyermeket, akkor ad hozzá erőt, anyagiakat, lelki és fizikai segítséget is! Nem azért adja, hogy kikészítsen. Idős korunkban nem leszünk magányosak. Lesz mindig olyan, aki ránknyitja az ajtót.
A normális szexuális együttlét nincs elszakítva a gyermeknemzéstől. Ha el van, akkor az csak állati párzás. Nem lelki élet, ami az életátadás társszerzőivé teszi a férjet és a feleséget. Nem Istennek, hanem az ördögnek áldozunk vele. Állati szintre alacsonyítjuk le azt a cselekedetet, ahol két ember szeretetéből létrejöhetne egy harmadik-, Isten képére és hasonlatosságára megalkotott személy, a menny jövőbeli polgára.
Egy apától vannak, igen.
Itt tartunk, hogy ez is ritka sajnos.
A szentségi házasságban nem ketten, hanem hárman kötnek örök hűséget. Jézus jelen van és összekovácsolja, vezeti, óvja a párokat. Segít megélni a házastársi hűséget, fenntartja a kölcsönös tiszteletet, spirituális védelmet ad ( persze csak akkor, ha nem a nő irányít...ilyen esetben az egész család spirituális védelmének annyi..nincs...démoni erők oda dobálják őket, ahova akarják).
Ha jó egy házasság, akkor bizony szeretik egymást a házastársak és meg akarják élni a testi-, lelki egységet. 😊 Nem tudom mi a furcsa ebben.
Ha keresztények ( nem kényelmi, hanem igaz!), akkor Istenre fognak ráhagyatkozni a döntéseikben, hiszen Ő mindentudó, mindenható és Neki van a legjobb terve az életünkre nézve. Konkrétan az üdvösségünket akarja. Ha halálos bűnben élünk ( pl.: fogamzásgátlót használunk, ergo szétválasztjuk a gyermeknemzést a szexuális egyesüléstől), akkor ne számítsunk segítségre tőle, elvágtuk az utat, ami felé vezet. Meg kell bánjuk őszintén a bűneinket, fajtája és száma szerint. Csak így kerülhetünk vissza a megszentelő kegyelem állapotába. Ha halálos bűnben imádkozunk, nem biztos hogy meghallgatásra találunk. Gyónjunk! Engesztelődjünk ki!
Tehát, nálunk a házasság nem az élet továbbadásának a megkerüléséről szól. Az a halál kultúrája, ami a pokolba vezet, már itt a földön is.
Nehéz a sok gyerekkel, de sokkal, de sokkal nehezebb lenne halálos bűnben élni, elszakítva Istentől.
A nehézségeket együtt visszük. Sok kegyelmet kapnak a keresztény házasok. Sokkal többet, mint azt gondolnánk. Nem tudnak ártani nekünk. Nem tudnak tönkretenni, mert Isten mindent lát, a rosszakarók legbensőbb gondolatait is és azt ellenük fordítja. A másoknak állított csapdájukba esnek. Istennek van humora. Persze nem irónikus, de azért megeteti a főztjüket a "bölcsekkel". Mindig Övé az utolsó szó, minden helyzetben! Nem hagyja magára az igazat!
A természetes családtervezésről (tcst) annyit tudnék mondani, hogy nemrég jártam egy nőgyógyásznál, aki kiváncsian kérdezte, hogy hogyan védekezünk ( mintha ez lenne a lényege a házasságnak, hogy hárítsuk el a felelősséget) a férjemmel. Mondtam neki, hogy tudjuk mikor van a peteérésem. Szinte órára pontosan, mert ismerem a testem. De a természet úgy alakította, hogy egészséges emberek olyanok, hogy fajfenntartásra törekednek. Így vagyunk kódolva. A nagy tömeg, védelem, segítség, összetartó erő, a magány legjobb oldószere.
Aki nem törekszik fajfenntartásra, az nem teljesen normális és csak a pillanatnyi élvezeteknek, örömöknek él. Nem hiszem, hogy jó lesz neki magányosan, egyedül meghalni egy nyugdíjas otthonban, család nélkül.
Szóval azt mondta nekem a doktor Úr, hogy teljesen egészséges vagyok, nem is látszik rajtam, hogy hat gyereknek adtam életet. Még azt is hozzátette, hogy el sem tudom képzelni milyen szörnyűségeket (rák, ciszta, polip, egyéb szövődmények) lát az ultrahang felvételeken, amikor olyan nők jönnek hozzá, akik fogamzásgátlót szednek.
"Miért csinálják ezt?"- kérdezte tőlem.
Amikor várandós leszek, az nem csak úgy megtörténik velünk, hanem mi szoktuk tudni már előtte, mert egyértelmű jelek vannak rá. A viselkedésünk, a testi jelek, a libidónk is más olyankor.
Most két döntés lehet ilyenkor.:
1. Találunk egy súlyos (számunkra...) indokot, ami miatt nem vagyunk együtt a termékeny napokon. (Így hogy éljük meg a házasság elsődleges célját???)
2. Elfogadjuk Isten tervét, az új életeket. (Ha neki más terve van, akkor úgysem lesz baba.) Erősítjük a kapcsolatunkat az újabb együttlétekkel és nem parázunk azon, hogy hogy fogunk elbírni még egy gyermekkel. (Hozzáteszem, amikor egy gyermekünk volt, sokkal nehezebben éltünk meg, mint most hattal!)
A hit ad erőt.
Konkrét segítségeket is ad Isten.
Megerősít.
Bátorít.
Megáld.
Mindenkinek akkora keresztet ad, amekkorát elbír.
"Ki fogja felnevelni őket?"- kérdezik.
Hát mi.
Ki más?
Éljünk félelemben, mert lehet az egyikünk meghal korán?
A pogányok félnek! A félelem a szeretet (=bizalom, hit) hiánya.
Nem félünk!
Régen a nők 18- 20 éves koruktól kezdve szültek 40- 42 éves korukig. 20 éven át! Egy férfinek!
Pedig sokkal nehezebben éltek meg...
Igazából ennyi.
Isten mindenható, mindentudó és jó!
Mi emberek vagyunk, nem tudjuk a jövőt.
Bolond lennék nem rábízni az életemet! Még sosem csalódtam benne!
Soha.
