2021. november 13., szombat: Egy kicsit keveset beszélünk ma a bűnről


Rázós téma. Ezért is, ahogy megszokhattátok, nem éppen egy ideillő képpel jövök, de talán ha képzeletben helyet foglalsz itt, könnyebb lesz ez a nehéz téma (is).

Lehet vétkezni szóval, tettel, gondolattal és mulasztással is. Inkább az utóbbira térnék ki. Ha valamit tudsz, ha kaptál bölcsességet ahhoz, hogy mondjuk az Egyház mai helyzetét lásd vagy a lelkek megkülönböztetésének ajándékát magadénak tudhatod, az egy kegyelem, egy ajándék Istentől. De ha ezt nem használod, nem beszélsz róla, nem próbálsz másokat megmenteni, akkor az mulasztás, bűn.

Nem akartam az oltásról írni. Nem nagyon foglalkozom úgy általában a koviddal sem. Az életem amúgy is egy önszántamból választott karantén, kisgyerekes, nagy családosként. 😉 Szerencsére minket nagyon elkerült a vírus, pedig szinte mindenki elkapta körülöttünk. 

1. Az első bűn, amire rájöttem, amit a Szentlélek megmutatott nekem, hogy ma az abortusz egy olyan jövedelmező iparág ( szó szerint), ami azért jött létre, hogy kényelmesebb, hosszabb, egészségesebb életünk lehessen, miközben ártatlanok vérét ontjuk. A vakcinához 12 hétnél idősebb magzatokat " használtak". Borzasztó belegondolni, hogy azáltal, hogy ilyen egészség megőrző célt nyert, egy új élet elpusztítása, tulajdonképpen milliók támogatják az abortusz ipart. Tudva és akarva vagy tudatlanul. Mulasztás, ha erről hallgatunk. 

Lehet belemagyarázni, hogy legalább használják valamire szegény, ártatlan, megölt magzatokat, csakhogy pont fordítva történik. Azért lobbiznak, hogy a nők az abortuszt válasszák. Miért kell egészség megőrző módszer a mai embernek? Mert fél a haláltól, nincs hite, nem hisz a túlvilágban, minél kényelmesebb, hosszabb életet szeretne. Ez a vértanuság ellentétje. 

Ne felejtsük el, hogy az abortusz a Sátán legmagasabb szentsége. Emberáldozat. Ezért jön, hogy pusztítson. 
Ha mindenképpen oltást szeretnénk, ne a Modernát és a Pfizert válasszuk. Hosszú távon senki sem tudja, hogy mit okoznak, illetve az abortuszt támogatjuk vele. A későbbiekben is "használni" fogják a megölt magzatokat és felelőtlennek fogják titulálni azt, aki 2- 3 gyereknél többet vállal. Nyilván útban van nekik a keresztény nagycsaládos. Nem fogyasztójuk. Nekik az a normalitás, ami nekünk, keresztényeknek abnormális. 
Ezeket a kis magzatokat el kellene temetni, szent misét felajánlani értük, nem életmeghosszabbító gyógyszert készíteni belőlük. Ez nem erkölcsös. 

2. Néhány éve olyan tornagyakorlatokat végeztem, amik elsőre furcsák voltak, de csak később jöttem rá, hogy mi a gond velük. (Azóta leginkább csak futni merek. 😄) Akkoriban büszke voltam arra, hogy nem jógázok és nem foglalkozom New Age- es dolgokkal, mágiával, asztrológiával, stb. 
Ha megnézzük, az összes nyújtó gyakorlat ma, jóga póz. Házi feladat: mindenki nézzen utána maga, írja be a keresőbe, higy jóga pózok, képek, klikk...
És ne jöjjön senki azzal, higy a szellemi részét nem fogadja el, csak nyújt, mert attól még az hatni fog rá...Hajajj, de még mennyire! Minden jóga póz egy démont imád.

AZ ÖRDÖG NAGYON RAVASZ. TUDJA A GYENGESÉGEINKET. MINDIG ÚGY ÁLLÍT BE VALAMIT - AMI AMÚGY ROSSZ-, MINTHA JÓ LENNE.

3. Ma sajnos benne kell lenni a világban nyakig, hogy tudjuk a mai korhoz mérni, hogy mi is a bűn. Mert ez így, hogy "Szeresd Istenedet teljes szívedből, teljes elmédből..." még nem beszél arról, hogy mondjuk ahogy ma beszélnek az ökumenizmusról az valahogy megint furcsa. (Én nem vagyok teológus meg semmiféle szakértő, csak mivel sokat imádkozom ezért tudom a különbséget a rossz és a jó között. Persze csak néhányat. De a Szentlélek vezet. Sokszor " érzem", hogy ha valami Istentől jött, akkor az olyan, mint amikor imádkozom és ha felzaklató, akkor az a Sátán műve. Ezért imádkozzuk a Rózsafüzért!!!)
Mindig az jut eszembe, hogy az Ószövetség tele volt olyan helyzetekkel, amikor Isten arra kérte a híveket, hogy különüljön el a pogányoktól, illetve a más isteneknek hódoloktól, a bálvány imádóktól. 
Most pedig azt láthatjuk, hogy együtt imádkozik a Pápa a különböző vallási vezetőkkel, azért hogy vége legyen a járványnak. Javítson ki valaki, de én úgy tanultam, hogy a hitünk szerint ha olyasvalaki imádkozik, aki nincs a megszentelő kegyelem állapotában ( nem követett el halálos bűnt, Istennek szolgál, nem a bálványoknak), akkor annak az illetőnek az imája semmit sem ér Isten előtt, nem nyer meghallgatást. Miért kellene együtt imádkoznunk olyanokkal, akik hamis isteneknek hódolnak? 
Őket kellene hitre segítsük.
Ha az első parancs ellen vétünk, még a Tisztítótűzbe sem kerülhetünk. Chad Ripperger atya mondta, hogy a megszentelő kegyelem állapotában lévő lelkek kerülhetnek oda. Aki nem fogadja el Jézust megváltójának, aki nem hisz abban, hogy az Isten testben jött el, az nem juthat a Tisztítótűzbe. 

4. Hamis irgalom.
Modernista tan, hogy "Isten biztos szeret így is, hogy (mondjuk) parázna vagyok" .
Szeretni szeret, de a bűnös cselekedetet megveti. A langyosokat kiveti a szájából. 
Mondják, hogy kritikus vagyok. Mondjuk Jézus is volt egy párszor " kritikus". Ő maga mondta, hogy nem békét hozott, hanem tüzet. 
Ne legyünk langyosak!
Az igen legyen igen, a nem pedig nem. 
Először egy irgalmas Isten jött, most egy ítélkező fog jönni. A jóknak irgalmazni fog, de a gonoszoknak ítélete lesz saját hazugságaik, züllöttségeik, gonosz tetteik miatt. 
Isten nem fog mindenkin irgalmazni. Szabad akaratot kaptunk. Mi döntünk arról, hogy a poklot vagy a mennyet választjuk. Isten a szándékot (is) nézi. Tudja, hogy gyarlók, kishitűk, bűnösök vagyunk, de ha egy szikrányi vágyat lát bennünk arra, hogy elhagyjuk a komolyabb bűneinket, akkor kegyelmekkel áraszt el és segít újjászületni.
Nélküle úgysem fogunk jztni semmire. 
Övé a dicsőség!

5. Szeresd felebarátodat!
A szeretet döntés, akarat, szándék, nem pedig érzelem.
Ha szeretek valakit, a legjobbat, az üdvösségét szeretném. Akkor nem fogok szó nélkül elmenni mellette, amikor látom, hogy bajban van. 
A szeretet jószándék, semmiképpen sem bosszú. Aki szeret, gyorsan elfelejti mások bűneit. Mert ahogy mi megbocsátunk másoknak, Isten is úgy fog nekünk. 

6. Ma az engedelmesség megszegése nagyobb bűnnek számít, mint az eretnekség. Szomorú. Sok püspök olyan döntést hoz, ami már nem is a hagyományhű. Legyünk engedelmesek? Mit tegyünk? Mi lesz, ha végül egy olyan Egyházat építenek, ami nem katolikus? Az biztos, hogy szenvedő tagjai bőven vannak ma Egyházunknak. Mit tegyünk?
Magam sem tudom.
Próbálok olyan misét találni, ahol nem nyomják a kommunizmust ( imádkozzunk mindenki jólétéért), a feminizmust és a modernizmust az orrunk alá. Kérem a Szűz Anyát, hogy segítsen.
Ma olyan papokat függesztenek fel, akik nem hajlandóak kézbe áldoztatni, illetve háttal misézni az Oltáriszentségnek (szembe a hívekkel). Új Egyházat alapítanak, ahol a böjt nem étel megvonás, hanem diéta (háromszori, csökkentett mennyiségű étkezések), ahol minden az ember jólétéről, kényelméről szól. Érzelmekről.
Ha szeretnénk Istenhez közeledni ész érveket kövessünk, sose az érzelmeinket, mert azok változnak és azok által démonok tudnak ránk hatni. 
Olvassunk lelki olvasmányokat, tanuljunk a hitünkről, olvassuk a Bibliát, gyónjunk, imádkozzuk az Őrangyal imát és a Rózsafüzért! Ha nem ismerjük a hitünket, elveszhetünk. Ha bennünk van a jószándék, Isten kegyelmekkel halmoz majd el minket és fel fogjuk tudni ismerni mi a rossz és a jó.






Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2019. 07. 03., szerda: Most fény derül a modernizmus szerzőire!: Annaliese Michel ördögűzése során elmondott dolgok egyenesen a démonoktól

Lelkiségi mozgalmak, amelyek rombolják az Egyházat

Ripperger atya: Hogyan áll most a gonosz helyzete?