2021. november 28., vasárnap: Szent Gertrúd, Az isteni szeretet követe

"Először is ahányszor valami munkába akar
fogni, mindig alázatosan alkalmazkodjék az
isteni mindenhatósághoz és haszontalan szolgának vallja magát, aki ifjúságának erejét
haszontalanul eltékozolta s az Úr Istennek,
az ő teremtőjével és kedvelőjével nem sokat
törődött. Egyben óhajtsa és kérje, hogy isteni
mindenhatóságából adjon neki erőt a jócselekedetre. Másodszor az Isten kifürkészhetetlen bölcsesége iránt vallja magát méltatlannak az isteni ismeret behatásainak elfogadására, mivel érzékeit gyermekkora óta nem az isteni dolgok kutatásában gyakorolta, hanem gyakran az emberi hiúság és üres dicsőségvágy szolgálatába szegődtette. Mélységes megalázkodással pedig arra fordítsa
legfőbb igyekezetét, hogy minden földi dologtól megszabadulva, az isteni szemlélődésnek adja át magát. Abból pedig, amivel Isten bőkezűsége elárasztja, törekedjék a hely és idő körülményeihez képest felebarátainak is szeretettel juttatni. Harmadszor: a legforróbb hálaadással fogadja azt, hogy az Úr önként való szeretetében jóakaratot adott neki, amely a két előbbi dolgot megcselekszi."

"Minthogy emberi kötelesség a betegekért
gyakrabban imádkoznunk, mikor egyszer
Gertrúd éppen egy betegért készült imád-
kozni, megtudakolta az Úrtól, hogy az ő
tetszése szerint mit kérhetne számára leg-
jobban. Az Úr így felelt: <<Csak két szót
szólj érte buzgó szívvel. Először imádkoz-
zál, hogy megőrizzem a türelmét. Másod-
szor pedig azért imádkozzál, hogy minden
pillanatot, melyben szenvedni fog, az én
nagyobb dicsőségemre s a beteg nagyobb
lelki előmenetelére fordítsak, amint a sze-
retet atyai szívemhen az üdvösségére azt
öröktől fogva elrendelte. És hozzátette még
az Úr: «ahányszor e szavakat ismétled,
annyiszor gyarapszik a te érdemed is, a
betegé, éppen úgy, mint mikor a festő
újra átfesti a képet, a rákent szín annál fé-
nyesebben ragyog."

"Istennek dicséretére s felebarátodnak
hasznára ..."

"Még a hibákat is
azért engedi meg bennük, hogy azok na-
gyobb előmenetelükre szolgáljanak."

"Ne csüggedj! Semmiképpen sem engedem meg, hogy választottaimat nagyobb bajok érjék, mint amelyeket elbírnak. És mindig ott vagyok
mellettük, hogy fajsúlyukat mérjem. Amint
az édesanya, rnikor gyermekét a tűznél
melegíteni akarja, kezét mindig a tűz és a
gyermek között tartja. Éppen úgy én is,
mikor jónak látom, kísértéssel tisztitom
meg választottaimat. Ezt nem romlásukra
teszem, hanem inkább kipróbálásukra és
üdvösségükre. "

"Gertrúd mikor megint imádkozott egy valakiért, akit valami hibában látott, vágyakozásában egyebek közt így szólt : Uram, bár a legkisebb vagyok teremtményeid között, én mégis imádkozom a te dicsőségedre ezért
az emberért. És te, aki mindenható vagy,
miért nem hallgatsz meg engem? Az Úr ezt felelte:
"Mindenhatóságom mindent megtehet ugyan, de kifürkészhetetlen bölcsességemben mindenre figyelemmel vagyok és nem teszek semmit, ami nem illik. Valamint a földi király, akinek ereje és hatalma van, ha szívesen kitisztítaná is istállóját, azt mégsem végzi a saját kezével, mivel nem illenék. Úgy én sem térítek meg senkit a rosszból, melyet saját szabadakaratával választott, hacsak ő maga teljes lelkierejéből meg nem változtatja akaratát és magát szeretetre méltónak és illedelmesnek nem mutatja előttem."

"Gertrúd egy alkalommal valakiért imád-

kozott, akit nagyon lesúlytott egy barátjának 

betegsége s az a félelem, hogy rövidesen 

elveszíti őt. Erről a következő oktatást vette 

az Úrtól : «ha az ember attól fél, hogy 

elveszti, vagy már el is vesztette egyik 

szeretett barátját, aki nemcsak a barátság 

vigaszát nyújtotta neki, hanem lelki előmenetelét is szívből szolgálta. Ezt a fájdalmat, melyet emiatt szíve érez, teljes akarattal fölajánlja nekem olyképen, hogy bár módjában volna barátját megtartani, mégis 

szívesen lemond róla az én dicsőségemre. 

Ha inkább választja az én akaratom teljesü-

lését azzal, hogy elveszti barátját, mintsem 

hogy a saját akarata teljesüljön és barátját 

megtarthatja, az ilyen lélek még ha csak egy óráig tudná is szívét ilyen érzületre hajlítani, 

biztos lehet benne, hogy az én jóságom azt 

az áldozatot az után az óra után is oly 

nemesnek és oly tökéletesnek fogja meg-

őrizni, aminő abban az órában az ő szívében 

volt. És minden nehézség, melyet később 

emberi gyarlóságból szenved, örök üdvösségét fogja elősegíteni. Ha például ránehezedik szívére az a gondolat, hogy ilyen vagy olyan vigasztalást, vagy segítséget nyerhetett volna barátjától, akiről most le kell mondania ... 

Az ilyen gondolatoknak, melyek emberi 

gyarlóságból nyugtalanságot okoznak, az 

említett fölajánlás után oly hatásuk lesz 

a lélekben, hogy benne helyet készítenek 

az isteni vigasztalás számára. Én ugyanis 

annyi vigasztalást akarok lelkébe árasztani, 

mint amennyi nyugtalanító gondolatot en-

gedtem szívébe jutni a mondott fölajánlás 

után. Mert az ember a földi élelben a jó 

lstennek sohasem adhat akkora áldozatot, 

hogy az én isteni vigasztalásom százszorasát ne adná neki vissza ebben az életben és ezerszeresét a túlvilágon."