2022. február 10., csütörtök: Részlet a Határaink című könyvből (75- 83.oldal)
Nem: az egyszavas határ. Az újraközeledés időszakát élő kisgyerekek gyakran használják az emberi nyelv egyik legfontosabb szavát:
a nemet. Míg a "kikelés" fázisában még csak fel-felmerül a nem szó használata, addig az újraközeledés időszakában szinte állandósul. Ez az első szóbeli határ, amelyet a gyerekek megtanulnak. A nem segíti a kisgyermeket, hogy elhatárolódjon attól, amit nem szeret. Képessé teszi őt arra, hogy döntéseket hozzon, és védelmet nyújt számára. A gyermek fejlődése szempontjából lényeges, hogy szülei megfelelően reagáljanak a nemekre. Hallottunk olyan szülőkről, akik
figyelmen kívül hagyták, hogy gyermekük nem akar megenni bizonyos ételeket, és csak később tudták meg, hogy a gyermeknek ételallergiája volt.
Ebben a szakaszban a gyerekek gyakran válnak a nem szó rabjaivá.
Nemcsak a zöldségeket és a délutáni alvást utasítják el, de sokszor még a nyalókát vagy kedvenc játékukat is. Néha csupán az ellentmondás kedvéért mondanak nemet. Ez megóvja őket attól, hogy tehetetlennek
és erőtlennek érezzék magukat.
A szülőket kettős feladat elé állítja a nem szó. Először is segíteniük kell gyermeküket, hogy eléggé biztonságban érezze magát ahhoz, hogy nemet mondjon - ezáltal is erősítve énhatárait. A gyermekek természetesen nem tehetik mindig azt, amit szeretnének, de fontos, hogy érezzék, szüleik figyelembe veszik a tiltakozásukat. A tájékozott szülők nem sértődnek meg, és nem bőszülnek fel, ha gyermekük ellenáll.
Sőt, inkább éreztetik vele, hogy ugyanolyan szeretetreméltó, ha nemet mond, mint akkor, amikor igent. Nem vonják meg érzelmeiket a gyermeküktől akkor sem, ha ellenkezik, hanem kapcsolatban maradnak vele. Fontos ilyenkor, hogy ha az egyikszülő kimerül ebben a fárasztó és munkaigényes folyamatban, társa támogassa őt.
Egy házaspár kisgyermeke nem volt hajlandó minden találkozáskor átölelni és megpuszilni az őt meglátogató nagynénit, aki meglehetősen felháborodott emiatt. Az anya így válaszolt a nagynéni méltatlankodásra:
- Nem akarjuk, hogy Casey úgy érezze, gyengédséggel tartozik az embereknek. Szeretnénk, ha megtanulná, hogy maga irányítsa az életét.
Ezek a szülők azt akarták, hogy ha lányuk felnő, képes legyen nemet mondani a rosszra (Mt 5,37).
A másik feladat, amellyel a szülőknek meg kell birkózniuk az újraközeledés fázisában, az, hogy megtanítsák gyermeküket arra, hogy tisztelje mások határait. A gyerekeknek nemcsak arra van szükségük, hogy nemet mondjanak, hanem arra is, hogy azt másoktól elfogadják. A szülők felelőssége, hogy kijelöljék a gyermek életkorának megfelelő határokat. Ez azt jelenti például, hogy nem adják be a derekukat, ha gyermekük hisztizni kezd a játékboltban, akkor sem, ha inkább felvásárolnák a fél üzletet, csak hogy ordító csemetéjük elhallgasson. Időt és találékonyságot igényel, hogy a konfrontáció megfelelő módjainak alkalmazásával megtanítsák gyermekeiket a korlátok elfogadására.
A határok kijelölése terén a gyerekeknek hároméves korukra (sok felnőttnek nem megy ez) a következő feladatokat kell elsajátítaniuk. :
1. Képesnek kelllenniük arra, hogy érzelmileg kötődjenek másokhoz anélkül, hogy feladnák éntudatukat és a különállás szabadságát.
2. Képesnek kell lenniük arra, hogy nemet mondjanak másoknak, anélkül, hogy félnének a szeretet elvesztésétől.
3. Képesnek kell lenniük arra, hogy elfogadják, ha mások nemet mondanak nekik, anélkül hogy érzelmileg visszavonulnának.
E három feladatot látva egy barátunk félig tréfálkozva ezt kérdezte:
"Mindezt a hároméveseknek kell megtanulniuk? Nem a negyvenhárom éveseknek?" Valóban nem kis feladat ezeknek a képességeknek az elsajátítása, ám a határoknak az élet korai szakaszaiban kell kialakulniuk.
A határok fejlődése szempontjából két további életszakasznak is nagy jelentősége van. Az egyik a serdülőkor, melynek során az élet első néhány évében átélt folyamatok új erőre kapnak. Ebben a szakaszban válik hangsúlyossá a szexualitás, a nemi identitás, a versengés és a felnőtt identitás kérdése. Ám a központi kérdés ebben a zűrzavaros
időszakban is ugyanaz: honnan tudjuk, mikor és kinek kell nemet vagy igent mondanunk?
A másik szakasz a fiatal felnőttkor, amikor a fiatalok befejezik tanulmányaikat, munkába állnak, megházasodnak és kirepülnek a szü-
lői házból. A fiatal felnőttek ebben a szakaszban bizonyos struktúravesztést élnek át. Nincs többé iskolai csengő, időbeosztásukat nem mások határozzák meg. Rájuk szakad a várva várt, ugyanakkor félelelmetes szabadság és felelősség, valamint szembesülnek az intimitás
és az elkötelezettség vállalásának szükségességével. Ez az életszakasz
bőséges tanulási lehetőséget kínál az egészséges határok kijelölésével kapcsolatban.
Minél korábban tanulják meg a gyerekek, hogyan jelöljenek ki egészséges határokat, annál kevesebb nehézséggel találják szem-
be magukat életük későbbi szakaszaiban. Az első három év sikere zökkenőmentesebb (de nem zökkenőmentes!) serdülőkort és za-
vartalanabb belépést biztosít a felnőttkorba. A problémás gyerekkor okozta nehézségek nagymértékben korrigálhaták serdülőkorban, ha a családtagok hajlandók tenni ezért. Ám ha mindkét életszakaszban komoly határproblémák jelentkeztek, az pusztító hatású lehet a felnőttévek során.
- Sokat segít, hogy megértettem, mire lett volna szükségem az egésséges fejlődéshez- mondta egy fiatal nő, aki részt vett egy előadásunkon, amely a gyermeki fejlődésről szólt.
- De igazán az segítene, ha tudnám, mi romlott el.
Vizsgáljuk meg, milyen hibák történhetnek a határok kialakulása során.
A határok sérülése: mi romlik el?
A határproblémák a másokkal való több ezer érintkezésben, valamint természetünkben és személyiségünkben gyökereznek. A legsú-
lyosabb határkonfliktusok ugyanakkor életünk döntő jelentőségű első néhány évére vezethetők vissza. A sérülés a szeparáció-individuáció bármelyik vagy mindhárom szakaszában megtörténhet a kikelés, a
gyakorlás és az újraközeledés során egyaránt. Általánosságban szólva minél korábbi és minél súlyosabb a sérülés, annál mélyebb határproblémához vezet.
A határok feladása
-Nem tudom, miért, de mindig ez történik-mereng Ingrid a barátnőjével, Alice-szel egy kávé mellett.
- Minden alkalommal, amikor nem értek egyet anyámmal, még ha apróságról van is szó, az a borzasztó érzés tör rám, mintha elhagyott volna. Sértetten visszavonul,
és nem tudok a közelébe férkőzni. Olyan szörnyű érzés, mint amikor elveszítesz valakit, akit szeretsz.
Legyünk őszinték. Egyikünk sem élvezi, ha nemet mondanak neki.
Nehéz elfogadni, ha valaki nem akar segíteni, nem akar megbocsátani, vagy elfordul tőlünk. A jó kapcsolatok azonban éppen arra a szabadságra épülnek, hogy a felek szembeszállhatnak egymással: "Vassal for-
málják a vasat, és egyik ember formálja a másikat." (Péld 27,17)
Nemcsak a jó kapcsolathoz, hanem az érett személyiséghez is szorosan hozzátartoznak a megfelelően kimondott nemek.
A fejlődésben lévő gyerekeknek szükséges tudniuk, hogy határaikat szüleik tiszteletben tartják. Fontos, hogy eltérő véleményük, gyakorlásuk és kísérletezésük ne eredményezzen szeretetmegvonást.
Félreértés ne essék, rendkívül lényegesek a szülői korlátok. A gyerekeknek ismerniük kell azokat a magatartásbeli határvonalakat, amelyeket nem szabad átlépniük. Ha ezeket megszegik biblikus szellemű és a koruknak megfelelő következményekkel kell szembesülniük.
(Valójában határaik sérülését szenvedik el akkor is, ha a szülők nem állítanak
számukra megfelelő korlátokat. Erről rövidesen még szó lesz.)
Nem arról van szó, hogy engedjük szabad pórázra a gyerekeket, hanem arról, hogy a szülőknek még akkor sem szabad elfordulniuk gyermekeiktől, amikor nem értenek egyet velük. Természetes, hogy a szülők néha haragszanak a gyermekeikre, de fontos, hogy ilyenkor is maradjanak
velük kapcsolatban.
Hányszor halljuk azt a kijelentést, hogy "lsten szereti a bűnöst, de gyűlöli a bűnt"? Ez igaz. Az ő szeretete változatlan, és "soha el nem
fogy" (l Kor 13,8). Ha a szülők elzárkóznak helytelenül viselkedő gyermeküktől ahelyett, hogy a probléma megoldásával foglalkoznának, nem jelenítik meg Isten szeretetét. Azzal, hogy sértetten, csalódottan vagy csendes haraggal visszahúzódnak, a következő üzenetet közvetítik gyermekeiknek: Akkor vagy szeretetre méltó, ha jól viselkedsz. Ha
rosszalkodsz, nem érdemled meg a szeretetet.
A gyermek ilyesformán fordítja le ezt az üzenetet: Amikor jó vagyok, akkor szeretnek, amikor nem vagyok jó, elfordulnak tőlem. Képzeljük magunkat az ő helyébe. Mit tennénk? Nem nehéz eldönteni. Isten úgy te-
remtette meg az embert, hogy beleplántálta a kötődés és a kapcsolatok szükségletét. Azok a szülők, akik visszahúzódnak gyermekeiktől, lelki és érzelmi zsarolást folytatnak. A gyerek vagy megjátssza az egyetértést, hogy fenntartsa a kapcsolatot, vagy kitart a szembenállás mellett, ám ak-
kor elveszíti azt az emberi kapcsolatot, ami számára a legfontosabb a világon. A többség az előbbi megoldást választja, vagyis csendben marad.
Azok a gyerekek, akiknek a szülei elutasítással válaszolnak, mihelyt
határokat próbálnak állítani, korán megtanulják, hogy engedékeny, szerető és érzékeny részeiket helyezzék előtérbe, és ezeket fejlesszék.
Ugyanakkor bizalmatlanná és elutasítóvá válnak agresszív, igazmondó és meg nem alkuvó részeikkel szemben. Ha a szeretett személy elhúzódik tőlük, amikor haragszanak, civakodnak vagy kísérleteznek, a gyerekek megtanulják, hogy el kell rejteniük e részeiket.
Azok a szülők, akik azt mondják gyermekeiknek: "Nagyon fáj nekem, amikor haragszol!", a gyereket teszik felelőssé saját érzelmi állapotukért. Ilyenkor a gyereket teszik a szülő szülőjévé - néha két- vagy háromévesen! Sokkal jobb, ha azt mondjuk: "Tudom, hogy mérges
vagy, de nem kaphatod meg azt a játékot!"
A gyermek haragja miatt érzett megbántottságunkat pedig osszuk meg házastársunkkal egy barátunkkal vagy az Úrral.
A kisgyerekek életkorukból fakadóan mindenhatónak érzik magukat. Olyan világban élnek, ahol a nap azért süt, mert ők jók voltak, és azért esik, mert rakoncátlankodtak. Idővel fokozatosan feladják a mindenhatóságot, ahogy megtanulják, hogy rajtuk kívül mások igényei
és élményei is fontosak. Ám a korai években a mindenhatóság érzése könnyen hozzájárul a határok sérüléséhez. Amikor a gyerekek szüleik neheztelő visszahúzódását tapasztalják, könnyen azt hiszik, ők a felelő-
sek szüleik érzéseiért . A mindenhatóság azt jelenti: "Elég hatalmam van ahhoz, hogy anya és apa elhúzódjanak tőlem, így jobb, ha vigyázok."
A szülők érzelmi visszavonulása néha szinte észrevétlen: ilyen lehet a megbántottságot tükröző hangszín. Máskor viszont nyilvánvaló jelek kísérik: sírás, betegség, kiabálás. Az ilyen szülők gyerekei felnőve irtóznak attól, hogy határokat szabjanak, mert az elszigetelődéssei és elhagyatottsággal fenyegeti őket.
A határokkal szembeni ellenségesség
- Hogy értem-e, miért vagyok képtelen nemet mondani? - kuncogott Larry.
- Miért nem kérdezel nehezebbet? A hadseregben nőttem fel. Apa szava törvény volt. Az ellenkezés mindig lázadásnak minősült. Kilencévesen egyszer ellentmondtam neki. Arra emlékszem, hogy a szoba másik felében tértem magamhoz, sajgó fejjel és óriási adag lelki fájdalommal.
A másik határsérülés, amely könnyebben kimutatható, mint az előző, a szülők ellenségessége a határokkal szemben. A szülő mérges lesz, ha gyermeke leválási próbálkozását tapasztalja, és dühödt szavakkal, fizikai büntetéssel vagy egyéb helytelen módon fejezi ki tiltakozását.
Egyes szülők azt mondják gyermeküknek: "Meg kell tenned, amit mondok!"
Ez rendjén is volna. Isten szánta a szülőknek azt a feladatot, hogy gyermeküknek gondját viseljék. Sokan azonban utána hozzáteszik:
"Örömmel kell megtenned, amit mondok!" Ekkor a gyerekek felbőszülnek mert ilyenkor saját lelkük megtagadására akarják rávenni
őket, és arra kényszerítik, hogy "embereknek járjanak a kedvében", ne pedig Istennek (Gall,IO).
Sok szülő így kritizálja gyermeke határait:
• "Ha nem értesz egyet velem, akkor. .. "
"úgy csinálod, ahogy mondom, különben ... "
"Ne kérdőjelezd meg, amit anyád mondott!"
• "Meg kell változtatnod a hozzáállásodat!"
• "Semmi okod rá, hogy rosszul érezd magad."
A gyerekeknek szükségük van szüleik fennhatóságára és irányítására, de amikor növekvő önállóságuk miatt büntetik őket, akkor rendszerint megbántottan és neheztelve visszahúzódnak.
Ez az ellenséges szülői magatartás Isten fegyelemre nevelő programjának hamis utánzata. A fegyelmezés az önuralomra való nevelés művészete, melynek során a gyerekek viselkedésük és tetteik következményeivel szembesülnek. A felelőtlen magatartásnak olyan kényelmetlenséget kellene okoznia, amely arra ösztönöz, hogy felelősségteljesebbek legyünk.
Az "úgy teszed, ahogy én mondom" megközelítés arra tanítja a gyermeket, hogy megjátssza az engedelmességet, legalábbis addig, míg a szülők halló- és látótávolságon belül vannak. Ha viszont a gyermek tudja, hogy szabadon dönthet, akkor megtanul felelősséget vállalni tetteiért. Ahelyett, hogy azt mondanánk: "Azonnal beágyazol, külön-
ben egy hétig ki sem mozdulhatsz a szobádból!", mondjuk inkább ezt:
"Ha beágyazol, játszhatsza Nintendóval, ha nem ágyazol be, ma nincs Nintendo."
A gyereknek szabadságában áll, hogy eldöntse, mekkora fájdalmat hajlandó elviselni engedetlensége következtében.
Isten úgy fegyelmez, hogy tanít, nem pedig büntet:
"[Isten] javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa." (Zsid 12,10-11)
Ha a szülők nyílt ellenségességgel fogadják gyermekeik ellenállását, engedetlenségét vagy önállósulási törekvéseit, akkor megfosztják őket a tanulás lehetőségétől. A gyermekek így nem tanulják meg, hogy a
vágyak késleltetésének és a felelősségteljes viselkedésnek haszna van számukra. Csak azt sajátítják el, hogyan kerüljék el mások haragját.
Csoda-e, hogy sok keresztény egy haragvó Istent fél, bármennyit is hall Isten szeretetéről?
Nehéz észrevenni ennek az ellenséges szülői magatartásnak a következményeit, mivel a gyerekek gyorsan megtanulják, hogyan bújja-
nak el egy engedékeny mosoly mögé. Amikor felnőnek, depresszióssá, szorongóvá válnak, kapcsolati problémákkal küzdenek, sőt gyakran különböző függőségek rabjaivá válnak. A határsérülést szenvedett
emberek közül sokan csak ekkor döbbennek rá, hogy valami rosszul működik az életükben.
A szülők ellenséges hozzáállása megnehezítheti a gyermek számára, hogy nemet mondjon vagy meghallja, ha mások nemet mondanak neki. Egyes gyerekek könnyen befolyásolhatóvá és irányíthatóvá válnak, míg mások - a szülői mintát átvéve - uralkodni próbálnak környezetük felett.
A Biblia két különböző reakcióra hívja fel a figyelmet a szülők ellenséges magatartásával kapcsolatban:
"Ti apák, ne keserítsétek el gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek." (Kol 3,21)
Bizonyos gyerekek csakugyan engedékenységgel és depresszióval reagálnak a durvaságra. Ugyanakkor azt a tanácsot is olvassuk az apákra vonat-
kozóan, hogy "ne ingereljétek gyermekeiteket" (Ef 6,4).
Az ellenséges szülői magatartás sok gyermekből haragot vált ki, felnőve sokan mégis épp olyanná válnak, mint a szüleik, akik megsebezték őket.
Túlzott kontroll
Túlzott kontrollnak tekinthető, ha az egyébként szerető szülők szigorú szabályokkal és korlátokkal próbálják megvédeni gyermekeiket attól, hogy hibázzanak. Nem engedik meg nekik például, hogy más gyerekekkel játszanak, nehogy sérülések érjék őket vagy rossz szokásokat tanuljanak el. Esetleg annyira féltik a gyermeküket a megfázástól, hogy felhős napokon ki sem engedik őket a lakásból.
A túlzott kontroll azért jelent problémát, mert noha a felügyelet és a gondoskodás valóban a szülők felelőssége, ugyanakkor fontos, hogy teret biztosítsanak gyermeküknek a tévedésekre. Ne feledjük, a "gyakorlás következtében" leszünk érettek (Zsid 5,14). A túlságosan ellenőrzött gyerekek ki vannak téve a függőségnek, a túlzott közelségből
fakadó konfliktusoknak, és nehézségeik lesznek a világos határok kijelölésében. Ugyancsak komoly gondjaik lesznek a kockázatvállalás és a kreativitás terén.
