2022. március 8., kedd: Kikapcsolódás a hivatásból- Isten látja bennünk a pillangót

Talán a szabadidő (én- idő) helyett a feloldódás a megoldás. Talán, ha a feladatok nem kötelesség- szagúak, hanem szeretetből meghozott áldozat cseppek. 

A "szabadság" (= szenvedélyeink adta rabság) gyakran kecsegtető, de vajon nem csupán önmagamról szól? 

Szerintem egy gyereknek az ad a legtöbbet, ha anyával és apával lehetnek, nem az, hogy a szülei elmennek egy időre, majd visszatérnek, felfrissülve. 

Talán Jézus arra hív, hogy az életemet adjam értük. És nincs szünet. Végig idegeskedni egy napot, hogy mikor lehetek végre magamban, az a pokol. Már ilyenkor nem vagyok jelen a gyerekek mellett igazán. Lesz idő, amikor nem lesz igényük arra, hogy időt töltsenek velem.

Fel kell oldódni.

Talán el kell képzeljem, hogy Jézus ott van és segít a gyerekek körül (ami így is van), nem azért adott nehézségeket, hogy megszakadjak bennük (ez a begyakorlás része későbbi, nehezebb időkhöz), hanem azért, mert tudta, hogy elbirok velük és az Ő nagyobb dicsőségére nevelem majd őket.

A megtérés a személyes életemben most, ebben a nagyböjti időben a szeretetből hozott áldozat megcselekvése nap, mint nap, nem pedig száraz kötelesség teljesítése. 

Isten nem maximalista, ha rólunk van szó. Picit kér, amit nagy szeretettel kellene tennünk. Szerintem a legyetek tökéletesek felhívás is erre szólít! Tökéletes, akinek a szándéka jó! A túlteljesítés nem tökéletes, ha önérdek húzódik meg mögötte. 

Pl.: "Ezt azért teszem, hogy az emberek felnézzenek rám."

Mi lesz, ha az Úr azt mondja az út végén, hogy sokat tettél, de kicsi szeretettel?

Keveset kell tegyünk ( a világ szemében), de teljes odaadással, nagy szeretettel. 

Isten miatt nem kell maximalistának lennünk, mert Ő pótolja ki a hiányosságainkat. 

Nem kell túlteljesítenünk sem, hiszen nem a teljesítményünk (persze tenni kell a jót!) alapján fog megítélni, hanem az alapján, hogy meghaltunk- e önmagunknak másokért, hogy tudtuk- e odaáldozni magunkat egy nemes ügyért, a családunkért, Isten nagyobb dicsőségére. Övé a dicsőség, a jó nem a mi érdemünk.

Az önmagam az mindig szenvedélyekhez vezet. A másokkal megélt közösség, értük meghozott, szeretetteli áldozat égi, Istenhez vonz, nem földhözragadt. 

Isten sem önmagában létezik, hanem szeretet közösségben: Atya, Fiú, Szentlélek. Egy Isten, három személy.

Az én Istenem közösségre vágyik velem és másokkal is. Vele nincs magányos út. Ott szurkol mellettem, hogy jó döntéseket hozzak. Kegyelmekkel bombáz, hogy segítsen. Nem ereszti el a kezeimet, mindig meghallgat. Az ellenség megfutamodik mellőlem, nyilait saját magába fúrja. 

A félelem a bizalom (=hit) hiánya. Sokszor félünk olyan dolgoktól, aminek a kimenetele még bizonytalan de lehetséges, hogy sosem fog megtörténni. Amikor a Rózsafüzért mondom, sosem félek. Háborúkat lehet vele megállítani. A sátán retteg a Szűz Anyától, minden egyes üdvözlégy egy nagy koppintás a fejére. A szégyent ő sem birja. 

Amikor csak túl akarunk jutni egy feladaton, abban tényleg ki lehet égni, bele lehet fáradni, de ha szívvel- lélekkel, önzetlenül, szeretetből tevékenykedünk, másokért élve, szenvedély hajkurászó énünket félretolva, akkor ott felszabadul egy sokkal nagyobb erő, ott vissza is kapunk bőven. Aki szeretetből él és cselekszik meg tudja sokszorozni az energiáját. Tehát szeretetből tenni nyereség! Nem veszítünk vele, sőt!

Az ördögi ember önmagának él és azt hívja szabadságnak, amikor egész életében azért dolgozik, hogy rövid, földi élete során kényelemre berendezkedhessen. A szenvedélyei rabja. Ez a szenvedély bármi lehet, ami a krisztusi embert nem engedni fejlődni bennünk. 

Bizonyos tevékenységek fel tudnak tölteni, vannak olyanok is, amiket immel- ámmal végzünk és alig várjuk, hogy túl legyünk rajtuk. Az ördögi ember nem tesz olyat, ami őt építené, és a közösségért sem, hanem csak olyat, ami az ő érdekének megfelel. 

Az anyaság lehet egy folyamat, ami által hernyókból pillangókká változhatunk. Isten nem kéri, hogy azonnal mindenben legyünk tökéletesek. Ez egy kegyelmi idő. Kis lépésekben haladhatunk, de azt teljes szívvel tegyük. 

Nem baj, ha elesünk, az sokkal inkább baj, hogy megkerülnénk vagy túllennénk valamin, amiből egyébként az üdvösségünk fakad(hat)na.

Isten látja bennünk a pillangót, ezért is bíz ránk nagy feladatokat. Egy gyermek nevelése hatalmas feladat. Nem leszünk tökéletes szülők, olyan nincs is, de ha hitben, hitből élünk, meg tudjuk mutatni nekik a krisztusi utat és ennél többet adni sem tudunk. A végén ez dönt majd úgyis, hogy EMBER tudtál- e maradni az embertelenségben. 

Nem mutogathatunk folyton kifelé. Ellenségeskedő a hangulat. Igen, ebben kell embernek maradjunk. 

Egyszerű élet.

Mindenki rákényszerül majd. Amikor a pénz elveszti értékét, nem fog megmenteni. Egy politikai vezető nem tud megmenteni ( jól vezetni tud). Egy másik, halandó ember nem képes úgy segíteni, mint az égiek. 

Csak Isten tud minket megmenteni, kimenteni ebből az embertelenségből, ehhez pedig minden nap tennünk kell a jót, mindenki a maga környezetében. Például nem ölök meg egy magzatot, mert az egész világ azt teszi! Ezért is jutottunk idáig! A gonosz erős, de nem mindenki az övé. A kényelmem nem olyan fontos. 

Fontosabb egy új élet. 

Az ember hivatása nem olyan dolog, hogy szünetet lehetne tartani benne. A gyerekek sem kérnek másik szülőket egy hétre, hogy kipihenhessenek minket. ;-)

Régen az élet maga volt a szenvedés, ma pedig inkább komfortzóna. Mindenki úgy igyekszik élni, hogy minden kiszámítható legyen. Én nem akarom, hogy az életem fő csapásvonala a kényelemről szóljon. Nyilván megkísért és benne élek egy automatizált világban, de amit tudunk, kétkezileg tesszük. Pihenés szükséges, de egy mindent átfogó kényelem veszélyes. A gonosz nem kísérti a kényelem szeretőket, mert ők már az övéi. 

Nagy baj van, ha nincs kísértés. Az egy nagyon rossz jel. Ha sok a kísértés az azt mutatja, hogy Isten egy nagyobb dicsőségre szeretne emelni minket, értünk, velünk küzd. 

Az eljövendő nem a szórakozásról fog szólni. Egyik, ma élő generáció sem tapasztalt olyan eseményeket az életében, amik lehet, hogy be fognak következni.