2022. április 21., csütörtök: Hogyan neveljük a gyerekeinket?

Nehéz kérdés.

Nem tudok kiállni a totálisan tekintélyelvű nevelés mellett, mert a mi generációnk issza a levét ennek jócskán. 

De nem tudok kiállni az elkényeztetés, a gondviselő, nevelő helyett baráti viszonyt ápoló szülőség mellett sem.

A tekintélyelvű neveléssel az a problémám, hogy nem veszi figyelembe a gyerek szükségleteit, vágyait, akár teljes elnyomásban is élhet a gyerek, felnőttként pedig teljesen manipulálható marad(hat), és nem lesznek önálló vágyai, törekvései (vagy lesznek, de azokat olyan sokáig el kellett nyomnia magában, hogy nehéz lesz őket elővarázsolnia).

Az elkényeztetés bántalmazás, mert általa nem engedjük, hogy a gyerek maga próbálgassa a szárnyait, megcsinálunk helyette mindent, nincsennek kötelességei (felnőttként nehezebben fogja elvégezni a feladatait), neki nem kell aggódnia semmi miatt sem, kiszolgálják, ezért felnőve nem igazán fog tudni szolgálni másokat, vagy csak hatalmas erőfeszítések árán. 

Ne legyünk a gyerek barátai, mert úgy elvész a tekintély! Viszont a túl sok tekintély meg nem kelt bizalmat, elhidegít a gyerektől. 

Nem szeretem ezt a témát. Olvasni sem szeretek róla, mert úgy gondolom, hogy nincs tökéletes, általános recept. Minden gyerek más és mi anyák ismerjük a saját gyerekeinket alegjobban, tudjuk az előnyös és hátrányos tulajdonságaikat, azt hogy mivel motiválhatóak. 

Viszont, amit mégis megpróbálok:

-Azt adjuk másoknak, amit mi is szeretnénk kapni. (Visszagondolok a gyerekkoromra, hogy nekem mi lett volna jó akkor és mi az, amit megtettek vagy nem tettek a szüleim, amit kellett volna pedig.)

Erről a Szentírás is ír. :

"Amit ezért akartok, hogy az emberek ti véletek cselekedjetek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal, mert ez a törvény és a próféták."

(Máté 7,12)

Az első, amire vágyik a gyermek és minden ember, az a feltétel nélküli szeretet, az elfogadás. Könnyű erről írni, de nem egyszerű megtenni sokszor. Elcsépelték már ezt is, de mondjuk az nagyon rossz nevelés, ha a gyermeket figyelmen kívül hagyjuk, ha rosszat tesz. Isten is ilyen? Ettől teljesítmény orientált a világunk. Hogyan tudunk irgalmasok maradni? Talán úgy, ha nem kötjük feltételekhez a szeretetünket. Így a gyermek azt tanulja meg, hogy csak akkor szerethető, ha azt teszi, amit mondanak neki. Így manipulálnak a tekintélykövetelő szülők.

Pont akkor kellene a legjobban szeressük a gyerekeket, amikor eltévelyednek. (Lásd.: tékozló fiú)

A szeretet utat tör, a legnagyobb bűnös ( vagy szófogadatlan gyerek) is megadhatja magát általa.

Nem a majomszeretetre gondolok és nem is a következmények nélküli rossz tettekre. 

- Mi az, ami még fontos lehet?: bizalmas légkör, figyelem.

Ha megteremtjük a bizalmas légkört, akkor a gyerek tudni fogja, hogy jót akarunk, akkor is ha hadakozik picit, ha valamit meg kell tegyen, amit pillanatnyilag nem szeretne. Ha megértőek vagyunk vele, biztonságban fogja érezni magát és szeretetből cselekszik, nem kötelességből. Tulajdonképpen ezt kellene elérjük, mert Isten szolgálni is szívből illene, nem kötelességből, muszájból. 

- A gyerekek állandóságra, biztonságra vágynak. 

Lehet, hogy nehezen birjuk a monotonitást, de a gyermekeink biztosan hálásak lesznek nekünk - legkésőbb, akkor ha kirepülnek-, hogy elérhető közelségben voltunk gyerekkorukban. 

- következetesség, keretek

Akkor érezzük magunkat biztonságban, ha védve vagyunk keretek, szabályok által, és ha van napi, heti rutin, feladatok. Ez adja az állandóság békéjét. Ha valami feladat nincs elvégezve, annak kell legyen következménye. A gyereknek magának kell megbirkóznia a következményekkel, ettől válik felelősség teljessé. Pl.: nem cipelem a 8- 10 éves gyerekem után a torna felszerelést, ha itthon hagyta, tanulja meg, hogy beírást kap, ha nem figyel oda.

- türelem

Most ragadnám meg az alkalmat, hogy párhuzamot húzzak a megtérés és a gyereknevelés között. Isten pedagógiájában mindig az elfogadás, a szeretet az első. Amikor átadjuk az életünket Krisztusnak, akkor megismerjük Istennek azt a mérhetetlen szeretetét, amit a teremtmények képtelenek adni. Isten nem tör ránk a követeléseivel, hogy mikből kellene megtérjünk. Viszont később halkan jelzi, hogy elveszíthetjük a szeretetét, ha a bűnnel elválasztjuk önmagunktól. Türelmes, hosszantűrő Istenünk van, de féltékeny. Nem szeretne elveszíteni bennünket. Nehezen viseli, ha a teremtményeket Ő elé helyezzük az életünkben. 

Azt hiszem nekünk szülőknek is az lenne az első, ha kimutatnánk szóval, tettekkel, áldozatokkal, hogy nagyon fontosak, becsesek nekünk a gyermekeink és szeretjük őket. A pszichológia is azt tanítja, hogy a tanulási folyamat akkor tartós, ha érzelmekhez kötődnek azok. Ezt Pécsi Rita neveléskutató mondta. Érzelmi intelligencia. Nagyon fontos és fejleszthető! Társas kapcsolatokban, közös elfoglaltságok által, egymásra figyeléssel. 

A tekintélyelvű szülő nem igazán mutatja ki az érzelmeit, mert úgy gondolja, hogy azáltal veszít a fölérendeltségből és gyengének érzi magát, sebezhetőnek. De ha az egyetlen, hatalmas, mindentudó Isten pedagógiája a szeretet elsősorban, akkor itt már megbukni is látszik a tekintély. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell szigorúnak lenni és korlátokat állítani, csak első a szeretet.

Másodjára Isten is kér. Kéri, hogy kövessük a Fiát. Konkrét dolgokat kér. A bizalma elveszíthető, de nem azért, mert Ő rossz, hanem azért, mert a bűnnek következményei vannak. 

A bűn zsoldja a halál.

Mivel nem akarjuk elveszíteni ezt a hatalmas szeretetet, megtesszük, amit kér, ez a hit, a bizalom pillanata. Mi is amikor még kisgyerekek voltunk, hittünk a szüleinknek, de aztán eljött a nagykorúságunk ideje és megláttuk a nevelésünkben előforduló hibákat is vagy éppen azt, hogy nem védtek meg minket.

Isten azért kér tőlünk, mert valami nagyobbat akar adni. Sosem öncélú.

Amikor egy jó szülő rendre, erkölcsre, jómodorra, segítőkészségre tanítja a gyerekeit, akkor azt nem azért teszi, hogy neki jó legyen (nyilván könnyebb lesz az ilyen gyerekkel bánni), hanem azért, mert hosszútávon a gyereknek felnőve könnyebb, boldogabb élete lehet általa. 

Isten kemény munkára hív minket. Nekünk, szülőknek sem szabad elrettennünk attól, ha munkára birjuk a gyerekeinket. Ha egy fiú gyermek 12- 13 éves koráig nem tanulja meg, hogy végezzen nehéz, fizikai munkát is, akkor ez hátráltatni fogja őt abban, hogy felelősséget vállalni tudó férfivá váljon. Ezt Chad Ripperger atya mondta. A youtube- n vannak fent nagyon jó videói, ha valaki nem ismerné. 

Isten a saját Fiát sem kímélte. Mindannyiunkat feladatokkal bíz meg és Ő úgy nevel, hogy nehezek a feladatai, de ad erőt is. 

Teher alatt erősödik a pálma.

Ha a gyerekeink is feladatokhoz jutnak, erősebbekké válnak. 

Ezt már többször is leírtam a blogban, de nem lehet elégszer ismételni, nehogy elfelejtsük: Ripperger atya (exorcista) azt vallja, hogy ha a feleség nem engedelmes a férjének, akkor a gyerekek sem lesznek szófogadóak, valamint kiteszi az egész családot démoni erőknek. 

Talán az lehet a kulcs, hogy ahogy mi sem félelemből cselekszünk, a gyerekeinknek sem a retorziótól való félelemből, szeretet-, figyelem megvonástól való félelemből, büntetéstől való félelem miatt engedelmeskedjenek, hanem azért, mert szeretik a szüleiket és nem akarják őket megbántani. Persze mártírszülő az, aki ilyet mond a gyerekeinek, hogy "tedd meg, ne okoz csalódást", de Isten is szomorú, csalódott, ha nem követjük, amikor Ő a legeslegjobbat akarja nekünk, a mennyei hazába maga mellett tudni mindannyionkat.