Bosszant a hitehagyás?
Különösen meg kell magyarázniuk azt, hogy miért csak a „zsinatos katolikusok” körében tapasztaljuk, hogy
- a házasságok több mint negyede válással végződik, elvált és „újraházasodott” katolikusok millióival világszerte, kiknek folyamatos paráznaságát Kasper bíboros elfogadtatni óhajtja, a jelenleg regnáló pápa látszólagos támogatásával háta mögött;
- a születések, keresztelők, szentségi házasságok, megtérések és a Szentmisén való részvétel elképesztő számban csökken a Zsinat óta;
- széleskörben elvetik az Egyház tévedhetetlen tanítását hit és erkölcs alapvető dolgaiban;
- a papi hivatások terén lesújtó veszteség van; hogy a katolikus papság lélekszáma némileg miért alacsonyabb manapság annál is, mint 1970-ben volt; és hogy miért csökkent drasztikusan a vallásosak száma, annak ellenére, hogy a világ népessége megduplázódott azóta.
Azt is meg kell magyarázniuk, hogy miért csupán egy apró katolikus kisebbség között, kiket ma tradicionalistáknak hívnak, nem tapasztalható egyike sem az egyházi romlás említett jeleinek.
Az elmúlt napokban az egyházi krízis, mely immáron több mint egy fél évszázada tart, úgy tűnik, hogy olyan mélységeket ért el, honnan már nincs menekvés, hacsak nem történik csodálatos isteni közbeavatkozás. A világ hozsannákat zengedez az új pápának, ösztökélve őt, hogy levezényelje az Egyház összeomlásának – per impossibile – utolsó felvonását, melyről VI. Pál utolsó éveiben annyit lamentált, holott ő maga taposta ki rá az ösvényt. Mégis, a neokatolikus gépezet folytatja magabiztos útját keresztül azon a ponton is, honnan már nincs visszatérés, kimagyarázva a készülő katasztrófa minden evidenciáját, miközben egyébként patronálja a tradicionalistákat, mint egyfajta keményvonalas nosztalgikus műértőket, kiknek „érzékenysége” befogadható még akkor is, ha már nem számítanak az Egyház jövője szempontjából. De az igazság az az, hogy a tradicionalisták jelentik az Egyház jövőjét: és a leendő történelem könyvekben mindez meg lesz írva.
Tehát, pontosan ki a tradicionalista? Ő az, aki minden katolikus valaha volt, és lesz újra, mikor a válság véget fog érni."
(Christopher A. Ferrera az Amerikai Katolikus Jogászok Egyesületének és a The Remnant tradicionalista katolikus lapnak az alapítója. A cikket fordította Szabó Csongor Péter.)
Sajnos szakadás van az Egyházon belül. Vannak a zsinatos, modernista vagy más néven a liberális katolikusok és a hagyományhű katolikusok. Persze vannak, akik már észlelik, hogy valami nincs rendben. A Szentírás ír is róla.
"Kell is, hogy szakadás legyen körötökben, mert a megbízhatók csak így tűnnek ki közületek."
(1Kor, 11:19)
Ez egy kiragadott szentírási rész, de ez a mai korra is elmondható. Megmondom őszintén, régóta keresek olyan plébániát, ahol nemcsak részigazságokat hallhatok (elhallgatják a tanítás lényegét), hanem az igazságot. Sokan mondják, hogy nem számít a prédikáció, nem azért megyünk a misére, hogy a papot hallgassuk. Én viszont azt mondom, hogy ha a hitünkkel ellentétes dologról prédikál vagy sugallja, hogy legyünk olyanok, mint a világ, az közel sem fog minket üdvösségre segíteni. Ha világi paradicsomot teremtünk, az nem a mi hitünk (szakadjunk el a teremtett dolgoktól és helyezzük Istent első helyre az életünkbe, ez a mi hitünk alapja), nem Krisztust követjük ezáltal, hanem azt, aki világban van és ordító oroszlánként körbejár.
Persze, az üdvösségünkért nekünk kell megdolgozni, illetve a kegyelmen múlik, de azért nagyon is jó lenne, ha lenne pásztorunk és nem tévtanokat (is) kellene hallgassunk. Igazából ez olyan kevert még, mert vannak az új miséken olyanok, akik szintén érzik, hogy valami nincs rendben.
Nem aggódok, ne értsetek félre, mert ..."Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt(Mt 16,18), de azért nem is akarok hétről- hétre egy protestáns gyülekezetre hajazó, lebutított katolikus plébániára járni. Nekem ez a gitáros dicsőítés misén olyan emberközpontú, a saját érzelmeikre fókuszálnak a hívők általa (ha nem sikerül kiiktatni azokat). Ripperger atya is mondja mindig, hogy ne az érzelmeinkre fókuszáljunk a lelki életben, mert arra könnyen tudnak hatni a démonok is. Pozitív lelki élmény tőlük is jöhet! Ezt kevesen tudják. Már Aviai Nagy Szent Teréz is figyelmeztetett erre! Nagyon meg kell eröltessem magam, hogy ebben a zenebonában Istenre tudjak figyelni. A dicsőítés jó dolog, de nem ez a popzene, vagy nem a misén. (A csöndben találjuk meg Istent, Robert Sarah bíboros is ezt mondja.) Meg az orgona, gregorián énekek! Annál nincs szebb! Évszázadokig nem volt profán, hétköznapi, világi zene Isten házában. Körmenetek során igen, de templomban nem, mert az szakrális hely és a zenének is ezt kellene visszatükröznie.
Sok jó püspök, pap van, de csak kevesen mernek a homoszexualitás ellen, a nagy család mellett, a fogamzásgátlás ellen, a szenvedés mellett, a bűnbánatra sarkallva, a pokolról beszélve, az Őrangyalokat-, a Szűzanyát-, a szenteket sokszor példaként elénk hozva homíliát tartani.
Raymond Burke bíboros is egy nagyon népszerű, igaz, hagyományhű egyházfő. Nem értette a pápa hozzáállását az elváltakhoz, újraházasodottakhoz.:
https://katolikusvalasz.blog.hu/2020/10/23/raymond_burke_biboros_kozlemenye_ferenc_papa_polgari_egyuttelesekrol_szolo_kijelenteseirol
Többször előfordult már, hogy katolikus családok csodálkoztak azon, hogy nálunk több gyerek van, mint három. Kérdezem én... Vajon miért nem beszél nekik senki sem a Humanae vitae- ről? Miért nem mondja el nekik senki sem, hogy óvszert használni halálos bűn, amivel megbántják Istent és elszakítják magukat tőle, illetve így nem lesznek már a megszentelő kegyelem állapotában? Miért nem beszél senki arról, hogy a természetes családtervezés csak súlyos indok mellett alkalmazható?
Elegem lett abból, hogy olyan, mintha egy protestáns gyülekezetbe járnék, pedig a mise érvényes, Krisztus teste és vére ott van, jelen van az Oltáriszentségben, de mégis sok olyan dolog van, amit nagyon elkeserítő végignézni. Ahogy beszélgetnek a templomban, ahogy a paráznaság bűnében élők áldoznak (mert nem szólt nekik senki sem, hogy vizsgálják meg magukat mielőtt szentségekhez járulnak..A szívem szakad meg, hogy Jézust újra keresztre feszítik, anélkül hogy tudnák.), ahogy mise után mindenki azonnal kivonul, mintha véget ért volna egy koncert és az Oltáriszentséget alig imádják. Azt is szomorúan nézem, hogy laikusok (nem diakónus!) áldoztatnak, amikor ez illegális, ha jelen van a pap is. Hogyan áldoznak sokan? Állva és kézbe. Az ég és föld Urát ennyire imádják és tisztelik? Miért nem hódolnak előtte? Nyelvre és térdelve kellene az Urat fogadni, ahogy történt mindig is. A legnagyobb pestis járvány idején is áldoztató kanalakat használtak.
Rájöttem, hogy sokan elégedetlenek az Egyházban történő új dolgokkal, azzal hogy lényeges erkölcsi kérdésekben egyre kevésbé hallani nyilvános prédikációkat. Nem lehet azt mondani, hogy mindenki, aki az új misére jár, támogatja a modernizmust, mert ez nem igaz! Ott is sokan ébredeznek és várják, hogy újra legyen hithű pásztoruk (ha most nem igazán van). De azt hiszem, hogy most Jézus a mi pásztorunk és egyre több az olyan pásztor, aki hallgat és ez mulasztás.
Ezek érdekes olvasmányok, a tisztán látás végett:
Miben tévedhetetlen az Egyház:
http://www.szukosveny.hu/2019/06/26/puspoki-helyreigazitas-a-tanitasbeli-tevedesek-ellen/
https://katolikusvalasz.blog.hu/2020/10/23/raymond_burke_biboros_kozlemenye_ferenc_papa_polgari_egyuttelesekrol_szolo_kijelenteseirol
http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/AS_hit_160.html
https://katolikusvalasz.blog.hu/tags/Schneider
Részlet a Püspöki helyreigazítás a tanításbeli tévedések ellen c. írásból (fent letölthető):
"Azok a spiritualitások és vallások, amelyek a bálványimádás vagy a panteizmus bármely formáját támogatják, nem tekinthetők az isteni ige „magvának” vagy „gyümölcsének”, hiszen olyan megtévesztést képviselnek, amely eleve kizárja követőik evangelizálását és örök üdvösségét, amint azt a Szentírás is tanítja: „Az ilyen hitetleneknek az e világ istene elvakította értelmüket, hogy az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világossága ne ragyogjon fel nekik” (2Kor 4,4).
7. A valódi ökumenizmus arra törekszik, hogy a nemkatolikusok csatlakozzanak ahhoz az egységhez, amely a katolikus egyházban Krisztus imája folytán, melyet az Atya mindig meghallgat („hogy egy legyenek”, Jn 17,11), már most is elpusztíthatatlanul fennáll, és amelyet a katolikus egyház hitvallásban vall („hiszek az egy (…)Anyaszentegyházban”). Az ökumenizmusnak tehát nem lehet célja, hogy egy még nem létező egyházat hozzon létre.
8. A pokol létezik, és azok, akik bármely meg nem bánt halálos bűn miatt oda kerülnek, az isteni igazságosság örökké tartó büntetését szenvedik el (lásd Mt 25,46). Nemcsak a bukott angyalok, hanem az emberi lelkek kárhozata is örökké tart (lásd 2Tesz 1,9; 2Pt 3,7). Az örökre elkárhozott emberek nem semmisülnek meg, hiszen az Egyház tévedhetetlen tanítása szerint a lelkük halhatatlan (lásd az ötödik lateráni zsinat 8. ülése).
Isten rendelkezése és a természetes erkölcsi törvény folytán a házasság egy férfi és egy nő felbonthatatlan szövetsége (lásd Ter 2,24; Mk 10,7-9; Ef 5,31-32). „A házasság intézménye és a házastársi szerelem természetszerűleg a gyermek nemzésére és nevelésére irányul, és ezekben teljesedik be” (a második vatikáni zsinat Zsinat Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúciója, 48).
A természetes erkölcsi törvény és az isteni törvény egyaránt tilt „minden olyan cselekedetet, mely akár a nemi aktus előtt, akár közben, akár természetes következményeinek kifejlődése során, akár mint célt, akár mint eszközt azt szándékolja, hogy ne foganhasson gyermek” (VI. Pál Humanae vitae kezdetű enciklikája, 14).
Sem emberi törvény, sem bármely emberi hatalom nem jogosíthat fel két azonos nemű embert arra, hogy házasságot kössön egymással, vagy hogy két ilyen személyt egymás házastársainak nyilvánítsanak, mivel az ellentmond mind a természetes erkölcsi törvénynek, mind az isteni törvénynek. „A Teremtő tervében a két nem egymást kiegészítő természete és termékenysége a házasság lényegéhez tartozik” (Hittani Kongregáció, Megfontolások a homoszexuális személyek együttélésének törvényes elismerésére vonatkozó tervekkel kapcsolatban, 2003. június 3., 3).
A férfi és a női nem, a férfi és a nő olyan biológiai valóság, amelyet Isten bölcs akarata hozott létre (lásd Ter 1,27; A Katolikus Egyház Katekizmusa, 369). Lázadás tehát a természetes erkölcsi törvény és az isteni törvény ellen, és súlyos bűn, ha egy férfi önmaga csonkításával vagy pusztán a szándék kinyilvánításával nővé igyekszik válni, vagy ha egy nő hasonlóképpen férfivé igyekszik válni, vagy ha valaki azt állítja, hogy a polgári hatóságnak kötelessége és joga úgy tenni, mintha az efféle dolgok lehetségesek és elfogadhatók lennének (lásd A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2297).
„Minden teológiai magyarázatnak, amely legalább valamelyest közelíteni kíván ehhez a misztériumhoz, és amely összhangban óhajt lenni a katolikus hittel, ragaszkodnia kell hozzá, hogy magában a valóságban, függetlenül attól, hogy mi mit gondolunk róla, a kenyér és a bor az átváltoztatás után megszűnik létezni, és immár nem más, mint a mi Urunk Jézus imádandó teste és vére, amely a kenyér és a bor szentségi színe alatt ettől kezdve valóban ott van előttünk.” (VI. Pál Solemni hac liturgia (Isten népének hitvallása) kezdetű apostoli levele, 25)
