A Rózsafüzér nem egy elavult imamód


Tudom, hogy nem egyszerű időt fordítani az imára kisgyerekesként, nagycsaládosként. Mégis nagyon ajánlom, hogy amit tudunk, azt tegyük meg. Akár napi egy tized is segíthet. Amikor baba született nálunk, nekem is alig volt időm imára, de aztán ez változott, ahogy nőttek a gyerekek.

Akkor kezdtem imádkozni a Rózsafüzért, amikor megtértem. Azt éreztem, hogy nagyon vonz és segít kitartani a keskeny úton. De akkor még fogalmam sem volt az erejéről, nem tudatosult és szerintem azóta sem tudatosul sokszor, hogy milyen szinten óv, tanít, ismeretet ad, békét teremt a Szűz Anya ezen az imán keresztül bennünk, köztünk. Egyszerűen azt "érzem", hogy imádkoznom kell. Van egy ilyen belső bizonyosságom efelől, ez kegyelem, amiért Jézusnak nagyon hálas vagyok. Valahol azt olvastam, hogy sok- sok kegyelmet kaphatunk, ha imádkozzuk a Rózsafüzért. 


Az biztos, hogy védelmet ad, mert másoktól is hallottam, hogy volt erről tapasztalatuk. Egy ismerősöm mesélte, hogy két asszony egy gender témájú előadáson, az első sorban mondták a Rózsafüzért (gondolom magukban) és az előadó nem tudott megszólalni, teljesen zavart volt, lefagyott.

Hasonló eset történt velem akkor, amikor jópar éve futni indultam este és találkoztam egy fiatalemberrel, aki -gondolom én- nem jóindulat által vezérelve -most finoman fogalmaztam- le akart szólítani a sötét utcán. De nem sikerült neki! Teljesen lefagyott, csak állt előttem, se megmoccanni, se megszólalni nem tudott. Olyan volt, mintha egy fal elválasztotta volna tőlem. Működik! A szellemi világ, az Őrangyalaink, a Szűzanya meg tud minket óvni!
Egy másik hasonló tapasztalatom is volt. Akkor is megkaptam ezt a védelmet. Szerintem ez mindannyiunknál így van, csak sokszor nem vesszük észre. 

Isten örök, hatalmas, Úr mindenek felett, elpusztíthatatlan. Az Egyházat sem tudják elpusztítani, mert Jézus menyasszonya. Mi a szolgái, barátai vagyunk, bennünk él. Ha komolyan imádkozunk, rendszeresen szentáldozáshoz járulunk, gyónunk, a megszentelő kegyelem állapotában maradunk, akkor mi is védelem alatt állunk, nem csak a jövőben, hanem már most is. 

"Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek. Nem fog ártani nektek semmi.
De mégse annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
(Lk 10,19-20)

Ezeket azért osztom meg veletek, hogy minél többen imádkozzunk együtt. Nem gondolom, hogy külön kiváltságaim vannak vagy bármi. Egyszerűen csak imádkozom, mert lelkeket akarok menteni, mert a Szűzanya azt kérte, hogy engeszteljünk, mert a hálámat így szeretném kifejezni és viszonozni valahogyan azt a sok jót, amit Istentől kaptam. Nem érdemeltem meg, hogy ilyeneket tapasztaljak, hogy ennyire szeressen, hogy értem is odaadja az életét. Nem szeretném magamban tartani ezeket, hátha így más is erőt, inspirációt merít belőlük vagy/és ráeszmél, hogy nála is ugyanezek működnek. 

Volt idő nekem is, hogy hónapokig nem imádkoztam komolyabban. Lefoglaltak világi dolgok. Nem egyszerű kitartani, de ha szokássá válik az ima, akkor már hiányozni is tud. Vannak sötét időszakok, amikor nem tapasztalunk semmit sem az ima okozta előnyökből, de akkor is ki kell tartsunk, mert ezekben az időkben sok kegyelmet kaphatunk - én úgy tapasztaltam utólag-. Azért imádkozunk, hogy Isten akarata teljesüljön az életünkben és egységben tudjunk élni vele. Ez olyan, mint egy barátság. Ha találunk egy jó barátot, akkor mindig vele akarunk lenni. Kincs, amit nem akarunk elveszíteni. Érték, amit nem pótolhat semmi és senki más.

 Igazából Neki nincs szüksége az imáinkra, nekünk kell, hogy meg tudjunk szentelődni általa és, hogy siettetni tudjuk Jézus második eljövetelét és az Egyház megújulását. Jézus az evangelizációt a Szűz Anya sürgetése miatt is kezdte el. Most ugyanaz megtörténhet, ha kérjük Őt. 😊

"Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt.
Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt.
Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.”
Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.”
Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!”
Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős.
Jézus szólt nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig.
Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték.
Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való – a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták –, hívatta a násznagy a vőlegényt,
s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.”
Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne."
(János 2,1-11)

Nem mindig könnyű imádkozni, de Isten értékeli az erőfeszítéseinket. Amikor problémáink vannak és elsötétednek a fejünk felett a felhők, akkor nehéz, de a második tizedre (vagy a második Rózsafüzérre😉) letisztulnak a gondolatok (van akinek később, van akinek hamarabb vagy nincsennek is épp gondjai). Volt egy rövid időszak az életemben amikor három Rózsafüzért mondtam. 

Mennyi időt elfecsérelünk. Ez napi egy órámat "elvette", de rengeteget adott. Abban az időben semmi sem tudott felbosszantani, könnyen megoldódtak a nehézségeim/ nehézségeink, nem estem kétségbe, béke volt bennem. Nem eufórikus, hanem normális, erős béke. Sokkal reálisabban láttam a dolgokat, az embereket, a helyzetemet, önmagamat, mint előtte. Eperlyes Károly is három Rózsafüzért mond egy nap. De ne keseredjünk el, ha eleinte egy tizedet mondunk vagy egy egész Rózsafüzért. Annak is meglesz a gyümölcse, csak legyünk kitartóak. 

Nekem most az ad sok erőt, hogy a férjemmel és a nagyobb gyerekeimmel mondom. Örülök, hogy ők is imádkozzák, nagy motivációt adnak. Nem akarom, hogy azt lássák, hogy nem imádkozom, mert nincs kedvem. Igen, van hogy nagyon nehezen kezdem el, de ez nem arról szól, hogy a pillanatnyi érzelmi világomat hagyjam, hogy befolyásolják a lelki életemet. Az ima és a hívő, vallásos élet döntés, akarat, nem érzelem. Ha legyőzöm magamat, erősebb leszek. Erősebb a világ ellen, mások és magam javára. Ha erényesebbekké válunk -ami nekem is baromi nehéz sokszor, munka!-, azzal siettetjük a jó kiáradását. Lehet, hogy ez ilyen katonásnak hangzik, de nálam ez válik be. Bennem van sváb vér és én ilyen "to do"- típus vagyok. 
Eltervezem, listát írok, megcsinálom, kipipálom, örülök. 
Van, aki más feladatot kapott az Egyházban vagy más típus, de az nem baj. Egyáltalán nem cél, hogy egyformák legyünk. Ami nálam működik, az lehet hogy másnál nem fog. Lehet, hogy Téged más fog motiválni, hogy imádkozz. Én ilyen világmegmentő- típus vagyok, védőügyvéd. 😊 
Lehet, hogy ez sok, de van ilyen. 
Nekem így jó, ez ad biztonság érzetet. Nem kényszer, magam fogadtam el, hogy így élek.
Isten soha nem kényszerít, az nem szeretet.

Carlo Acutis azt mondta, hogy mindannyian egyedinek születünk, de sokan silány fénymásolatként hagyjuk el ezt a világot.

Mára már sokszor tapasztalom a Szentolvasó jótékony hatásait, érzem hogy ezek teljesen kívül állnak tőlem, én nem lettem jobb, hanem Jézus és a Szűzanya védelmet, békét (ezt nehéz sokszor megtartani a magunk erejéből), kitartást, összpontosítási képességet, megérzéseket, ismeretet, megkülönböztetést, tiszta gondolatokat ad. 

Ima nélkül én nem tudnék már létezni. Az ima számomra egység Istennel. Ilyenkor újraélem picit Jézus és Mária életét.

A modern Egyházban kevesen mondják sajnos, pedig most van a legnagyobb szükség Isten kapcsolatra, engesztelésre, védelemre, békére.

"A rózsafüzér az embereknek nem elég modern."- ördögűzés során mondta egy démon.

"Imádkozni kell minden nap a rózsafüzért, vagy eljön a vég!”- mondták.

Itt még többet olvashattok a témában:
https://katolikushazassag.blogspot.com/2019/07/2019-07-03-szerda-most-feny-derul.html

Végre találtam a facebook- on egy viszonylag jó (bár egy kicsit azt érzem, hogy nem teljes, mert sokkal nagyobb dolgokat - pl az üdvösséget, rossz hajlamok feletti kontrollt- is elérhetünk a Szűzanya segítségével, aki Jézushoz visz minket) leírást a Rózsafüzér előnyeiről, amit bevallok töredelmesen, hogy magamtól nem sikerült így összefoglaljak, illetve a fordítás közben tudatosult, hogy ezt is meg azt is a Rózsafüzérnek köszönhetem. 
Dicsőség érte Istennek!

Mentális előnyei:
- növeli az összpontosítást, figyelmet, koncentrációt
- lelki tisztaság, megtisztítja az elménket a zavaró, felkavaró és negatív gondolatoktól
- jobban felügyelet alatt tudjuk általa tartani a gondolatainkat és kevesebb lesz a "betolakodó", idegen gondolat
- a depresszió elleni küzdelemben kiváló
- fejleszti a rövidtávú- és a hosszútávú memoriát
- csökkenti a szorongást és a félelemérzetet
- a pozitív gondolkodást segíti elő, jobb életszemléletet ad
- stresszcsökkentő
- segít az ellazulásban
- kiválóan támogatja a nyugtató, kielégítő alvást
- növeli a jóllét érzetet

Spirituális előnyei:
- az életnek értelmet, teljességet ad
- segít megérteni az élet értelmét
- segít közelebb kerülni Istenhez és lehetővé teszi, hogy Isten aktívan segíteni tudjon az életedben
- fejleszti a jó és rossz megkülönböztetésének képességét
- növeli az együttérzést, a toleranciát mások felé
- békességet teremt az életedbe, és a körülötted élők életébe is
- inkább a mennyei kincsek felé irányít, nem a földi vágyak felé
- növeli a mentális tudatosságot, nagyobb érzéket ad a megérzésekhez
- növeli a felebaráti szeretetet és az önszeretetet
- megerősít és iránymutatást ad csalódottság és reménytelenség idején
- elősegíti, hogy jobban, könnyedén, természetes módon lépjünk kapcsolatba másokkal
- növeli az akaraterődet és a jó ügyhöz való ragaszkodást
- védelmet biztosít a negatív befolyások ellen
- nyitottá tesz a magasabb rendű igazságok befogadására
- csökkenti a hajlandóságot a bűnre, segít a kísértéseket leküzdeni
- a legfontosabb, hogy segít minket megismerni Istent

Imádkozzátok Ti is!

Szeretettel:
Gerbera

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2019. 07. 03., szerda: Most fény derül a modernizmus szerzőire!: Annaliese Michel ördögűzése során elmondott dolgok egyenesen a démonoktól

Lelkiségi mozgalmak, amelyek rombolják az Egyházat

Ripperger atya: Hogyan áll most a gonosz helyzete?