Montforti Grignon Szent Lajos élete, hitvallása

Montforti Grignon Szent Lajos (1673-1716) élete

Grignon Szent Lajos, vagy ahogyan hívni szokták: "Szűz Mária Apostola" katolikus pap volt a XVIII. századi Franciaországban. Kiváló hithirdető szónok hírében állt, aki lelkigyakorlataira mindig komoly aszkézissel készült, és azok hatása nem is maradt el.

.
Lajos 1673. január 31-én született, egy francia városkában, Bretagne-ban. Apja kispénzű jegyző, viszont az édesanyja három fivére is pap volt. 20 év alatt 18 gyermekük született, Lajos a második volt, de mivel bátyja öthónaposan meghalt, így ő lett a legidősebb a testvérei között. Heves vérmérsékletű volt, amit apjától örökölt, de már egész kiskorától gyakorolta az önuralmat:
.
"Ha a drága Szűzanya nem segített volna kicsiny gyermekkorom óta, és ha életemet nem adtam volna teljesen oda Jézusnak, ha minden testi-lelki erőmmel nem azon lennék, hogy csakis pap és misszionárius legyek, olyan nagy bűnöző vált volna belőlem, amilyet még nem látott Franciaország!" – írta naplójában. 

20 évesen, középiskolai tanulmányai befejeztével indult el Párizsba, hogy a Sorbonne Egyetemen folytasson teológiai tanulmányokat. Ám megérkezése nem sikerült túl jól: szakadtam, istállószagú koldusruhában, foltos batyuval jelent meg, pedig szülei elegáns ruhában, pénzzel jól "kibélelve" indították útnak.

Mi történt? Lajos elegáns kabátját odaadta egy koldusnak, a másodiknak pénzét adta oda, és egy harmadikkal ruhát cserélt. Ezek után térdenállva fogadalmat tett, hogy életében nem kíván birtokolni semmit, és egészen a Gondviselésre hagyatkozik.

"Hogy Jézus Krisztust magunkénak mondhassuk, gyakorolni kell az önmegtagadást, ellene kell mondanunk a világnak és önmagunknak!"

Nem is fogadták be a Sorbonne-ra, és egy kisebb papnevelő közösségbe irányították – mely viszont mentes volt a janzenizmus és a gallianizmus eretnekségeitől – a tiszta közeg, melyben itt részesül – Istentől kapott jutalma.

Szeminarista társai közt – előljárói engedéllyel – elkezdte szervezni a "Jézus rabszolgái Máriában" társulatot. "Jézus rabszolgájának lenni Mária által, ez a leggyönyörűbb és legdicsőségesebb dolog ezen a világon!" – mondogatta a fiatal Lajos boldogan.
.
Ha valakit meglátogatott, még a házigazda üdvözlése előtt letérdelt a küszöbön, és így imádkozott: "Látogasd meg, Urunk, ezt a hajlékot!" Egyébként igen hallgatag volt, kiváló beszédkészsége ellenére. Előljárója ajánlatára igyekezett megfordulni világi társaságokban, és próbálta megtalálni velük a könnyed beszélgetés fonalát – nem sok sikerrel. Erre megpróbált bebiflázni néhány viccet, hogy legalább ezzel áthidalja a csöndet, ám viccet sem tudott mesélni, mert olyan jámborul adta elő, hogy a poénok mind elvesztek. Viszont szobrászkodott, ránkmaradt egy-két szobra a Szűzanyáról és a gyermek Jézusról.

Hihetetlenül összeszedett és önmagával szigorú volt, pontos időbeosztásban élt. Naponta 4 órát imádkozott, kettőt olvasott, kettőt (!) aludt, a többit tanulással töltötte. Természetesen kiemelkedően tanult, emellett kitűnt engedelmességével és önmegtagadó, áhitatos lelkületével. Ezzel nyilvános megrovásokat és szavainak félremagyarázását vívta ki magának, amit sértődés nélkül, "Áldott legyen az Isten!" felkiáltással fogadott.

Misztikus élete – melyet későbbi tanításai és írásai sejtetni engednek – rejtett maradt, ám üldözésekkel teli életútja mély hitről tett tanúságot. Szentbeszédei, írásai, értekezései jövendölések voltak, előre látták az Egyház végső dolgait. Hitélete igazi gyakorlati pedagógiával társult, ám ő az életszentséget a rózsafüzérben találta és mutatta meg.

Louis Pasteur-tól, a XIX.század tudósától kérdezték meg egyszer. "Hogy lehet, hogy egy ilyen nagy tudású embernek olyan mély hite legyen, mint egy bretagne-i parasztnak? Pasteur így válaszolt: "Ha még tanultabb lennék, akkor nagyobb lenne a hitem még egy bretagne-i parasztasszonyénál is!"

Montforti Grignon Szent Lajos a domonkos harmadrend tagja és a rózsafüzér apostola volt, a Keresztrefeszített Jézus és a Rózsafüzér álltak tanításai középpontjában. Ezt tanította: "Mária küldetése, hogy szenteket neveljen!"

1700. június 5-én, 27 éves korában szentelték pappá. Mindenképpen Máriás pap akart lenni, szerette volna létrehozni a papokból álló Mária Társasága missziós rendet. "Hát nem látod, barátom, hogy a gonoszság elárasztja a földet, és még azokat is magával sodorja, akik Isten szolgájának hívják magukat? Papok kellenek! Papok, akik szabadok az Úrban, akik elszakadnak a test kötelékétől, világias barátaiktól, minden evilági gondtól és még saját akaratuktól is!… A kereszt lesz a botjuk, és a rózsafüzér a parittyájuk."

Szüntelenül hirdette a rózsafüzér imádság erejét. "A rózsafüzér a legbiztosabb és leghatékonyabb eszköz nagy kegyelmek elnyerésére. Semmiféle nagy dolgot sem valósíthat meg az ember, ha nincs mögötte támogató imaháttér!" Ezért betegekből egy kis csoportot gyűjtött maga köré, akik imáikat és szenvedéseiket felajánlva kiesdik Isten kegyelmeit a földre. Ők voltak a Bölcsesség Leányai, vezetőjük pedig egy vak asszony lett.

Az eladósorban levő lányoknak megalapította a Szűzek Társulatát, akiknek külön lelkigyakorlatokat tartott.

A "Tökéletes Mária tisztelet" című munkája híven tükrözi, hogy a reformáció terjedésének korában Mária palástja alá akarta összegyűjteni a hívő népeket, hogy megóvja őket a tévtanításoktól. Wysynski bíboros mondta egyszer: "Ahol terjed a Mária tisztelet, ott a nép tömegesen tódul Krisztushoz!"

Rendkívül sikeres hitszónok, tömegek tódulnak a lelkigyakorlataira, – melynek titka Lajos szerint az önmegtagadásban kiimádkozott kegyelmek áradása – ám a szenvedés nem kerüli el.

Egyre több az ellensége, főleg az Egyházon belül nő a féltékenység irányában, a janzenisták és a reformátusok vállvetve igyekeznek keresztbetenni neki.

Egy kórház lelkipásztoraként dolgozott évekig, de kirúgták, és megalázó szegénységben kellett évekig nyomorognia egy fagyos, lépcső alatti odúban, a bencés nővérek látták el élelemmel. De mindez nem tette elkeseredetté, sőt szíve telve volt örömmel, mert ismerte a máriás lélekkel felajánlott szenvedés mérhetetlen értékét.

"Nincsen kereszt Jézus nélkül, és Jézus kereszt nélkül! Örüljetek ezért és örvendezzetek, ha Isten részt enged nektek valamely keresztből, mert a legnagyobb jó jutott ezzel nektek… A kereszt érdeme olyan nagy, hogyha a mennyei szenteknek lehetne egy kívánságuk, úgy visszatérnének a földre, hogy hordozzák a keresztet. De tévedésbe ne essetek, nem elég csak szenvedni, mert a világnak és az ördögnek is megvannak a maga mártírjai!… Vigyázzatok, nehogy azt képzeljétek be magatoknak büszkén és gőgös álszenteskedéssel, hogyha keresztetek nagy, ez Isten iránti hűségetek bizonyítéka, valójában inkább bűneitek szeretetteljes büntetése! Mérlegeljétek csak bűneitek, hiányosságaitok nagyságát és súlyát, mindezt a vétkeitek miatt kereszten haldokló Istenetekre tekintve, szem előtt tartva az örök poklot, melyet ezerszer kiérdemeltetek!
.
Használjatok fel mindent, és egy darabkát se veszítsetek el az igazi keresztből, legyen az akár egy szunyogcsípés is, vagy valami kellemetlenség a szomszédod részéről. Egy kis lenézésből származó sértés, filléres pénzveszteség, egy kis lelki nyugtalanság, kényelmetlenség, fájdalom – húzzatok hasznot mindenből, mint a kereskedő, aki fillérről fillérre gazdagodik! … mindig a kicsi, de rejtett keresztet válaszd, semmint a látványos nagyot!

Sokat szenvedni, de rosszul – vagyis nem felajánlva – vagy rossz ügyért szenvedni annyi, mint a Sátán mártírjaként szenvedni. A legkisebb kellemetlenség esetén is mondjátok: "Áldott legyen az Isten!"

Lajos atya legszívesebben kálváriákat állított volna fel mindenütt, hogy a hívő nép gyakran elmélkedjen a keresztúton. Életét siker, megtérések és egyre több csoda és csodás gyógyulás kísérte, ám üldözés, elutasítás is. Műveit lerombolták, lelkigyakorlatait – sőt később azt is, hogy misét celebrálhasson – betiltották. Hatalmas és szerteágazó rágalomkampányt indítanak ellene.

Grignon Lajos mindig hálatelt szívvel mondott köszönetet a Szűzanyának:
"Számit is az, hogy mi ennek az ára? Hogy mindez mit követel tőlem? – suttogta elszántan – Végülis egy missziós, aki nem szenved és nem imádkozik azokért, akik veszélyben vannak, az tökéletes tévedésben él. Teljesen Jézus Krisztusnak adom magamat Szűz Mária által, hogy kövessem Őt keresztemet hordozva."

Azoknak, akik tökéletesedni akartak a lelkiéletben, ezt tanácsolta: "Minden napotokat tervezzétek meg előre. Öltözködjetek szemérmesen. Házimunka közben is lehet imádkozni. Naponta tegyetek látogatást az Oltáriszentségnél és imádkozzátok a rózsafüzért." Ajánlotta a havi gyónást is. E tanácsai a keveseknek szóltak, nekik írta a "Szűz Mária titka" c művét az önfelajánlásról.

Halála közeledtén megírta egyik leghíresebb értekezését "Levél a Kereszt barátaihoz" címmel:
"…Kereszt barátai! Harcoljatok bátran! Egyesüljetek a lelkek és a szívek erős szövetségesévé! A gonoszok is egyesülnek, hogy tönkretegyenek titeket…A fösvények is egyesülnek, hogy aranyat és ezüstöt szerezzenek, sokszorozzátok hát ti is meg a munkátokat, hogy örök kincseket gyűjtsetek, melyek a Keresztben vannak elrejtve!"

Amikor felkeresi Avranches püspökét, hogy felajánlja neki szolgálatait, ezt a választ kapja: "Az egyetlen szolgálat, amit ön egyházmegyémnek tehet az, hogy amilyen gyorsan csak lehet, elhagyja, még misézésre sem kap engedélyt!" 

Lajos 43 éves. Életében alig pihent valamit, annyi elvégzendő munkát látott maga előtt. Menteni a lelkeket, minden áron és minden eszközzel. Ám halála közeledtén, feljutva önnön Golgotájára, az ő lelkét is elborította a keserűség. "Legszentebb Anyám, szívem vágya, boldogsága! Én minden, de minden lelket Hozzád akartam terelni, olyan sokat akartam tenni…! Negyvenhárom éves vagyok, és íme, mit tudok felmutatni Szent Fiadnak?… csak egyedül Isten irgalmasságában bízhatok… segíts!"
.
A Mária Társaságát sem sikerült létrehoznia, mai követőit Montforti Atyáknak hívják.

Halálos ágyán, utolsó szentáldozása után mintha látomása lett volna, így suttogott: "…ó, mily gyönyörű a Szűzanya… ó, ha ismernék Őt az emberek… csak Ő tud szenteket formálni fiatalból… öregből… jókból és közömbösökből… ó, ha felfedeznék az Ő hatalmas anyai erejét… mindenki átadná Neki teljesen.. az életét! – majd remegni kezdett – "Nem, szükségtelen engem rohamoznod! Jézus és Mária velem van, és többé már nem vétkezem!… egészen a Tied vagyok Mária…!"

Ezek voltak utolsó szavai. 1716, április 28-án, 43 évesen, este 7 órakor, Grignon Lajos, egyik kezében a kereszttel, másikban a rózsafüzérrel, mosolyogva jobb létre szenderedett.

1888-ban boldoggá, 1947-ben, XII. Piusz pápa szentté avatta.

Forrás: Begyik Tibor OCDS: Szűz Mária Apostola című könyv – kiadta a Zarándok Kiadó 2004-ben.

* * *