A stigmatizált Galgóczy Erzsébet élete és misztikája c. könyvből

Kificamodott a vállam, így most van időm jobban olvasni, írni. 

Félkezes élet engesztelésül. 🤭

Már nagyon vágytam erre a könyvre, nem csalódtam, amilyen egyszerű, annyira gazdag. Az alább közölt rész különösen kedves nekem. 

Galgóczy Erzsébet misztikus álmairól

A gonosz lélek is zaklathat minket álmainkon keresztül, így akarván befolyást szerezni személyiségünk valamely területe fölött. A lelkileg érett ember ezekben könnyen felismeri a gőg és a nagyravágyás, vagy épp a félelem és rettegés, gyűlölet és keménység jeleit. Ilyenkor imádkoznunk kell védelemért és kérni Istent, szabadítson meg a személyiségünket eltorzítani, befolyásolni akaró rossz akarattól.

Végül pedig az álom jöhet Istentől is. Már a szentírás első könyveiben találkozhatunk álomlátókkal , közülük is a leghíresebb Jákob pátriárka fia, József, az "álomlátó" és- magyarázó. Hasonlatos hozzá Dávid próféta, aki a babilóni fogság idején magyarázza még az uralkodók álmait is, s segíti népét ilyen módon.

Isten kegyelme az álmokon keresztül ma is megmutatkozhat. Joel próféta már a végső időkre tekint előre, amikor az álomlátásról is prófétál: "Aztán pedig kiárasztom lelkemet minden emberre, és prófétálni fognak fiaitok és leányaitok; álmokat álmodnak véneitek, és látomásokat látnak ifjaitok. Sőt szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom azokban a napokban lelkemet." (Joel 3, 1-2)

Ilyen szolgálóleánya volt Istennek Galgóczy Erzsébet is, aki megkapta az álomlátás kegyelmét. Misztikus álmain keresztül Isten betekintést adott neki a tisztítótűzbe és a pokolba is, feltárta előtte emberek belső világát és sok esetben a jövőt is. Isten az álmokon keresztül is vezeti választottját, hogy az egyre jobban megértse és megélje engesztelő, együttszenvedő hivatását minden emberért. 

Èletfa

"1939 december egyik éjjelén jött álmomban az Őrangyalom és azt mondta: Elvisz valahová, megmutatja, hogyan kell dióhéjben Betlehemet készíteni a lelkünkben, hogy a Jézuska jól érezze ott magát. 

Egyszer csak messziről egy égig erő karácsonyfa tűnt szemembe. Csillogott és sok gyertyával volt kivilágítva. Közelebb érve láttam, hogy ez nem is karácsonyfa. Őrangyalom megmondta, hogy ez az Életfa. Csakugyan, a tövénél 3 vastag nagy gyökér. A fán rengeteg apró, kehely- féle edény, s mindegyikben egy szál égő gyertya. Az edények különböző nagyságúak, öltözetűek és díszítésűek voltak. Mert volt nagyon szilárd anyagú, színarany, különböző nagyságú és csillogású ékkövekkel díszítve, volt lágy anyagú is, majd arany, semmi dísszel, , arany- ezüst, sőt réz is. A tartalmuk is nagyon különböző volt. Volt, ami színültig volt különböző nagyságú és csillogású drágakővel, másikban drágakövek vérben, de a vér is mint rubin ragyogott. De voltak olyan edények is, amelyekben egészen olcsó, hólyagos- szemű gyöngy volt. De mindnek a közepén gyertya égett. A gyertyák is különböző nagyságúak és fényűek voltak. Volt, ami nagy lánggal lobogott, világított, a másik kisebb lánggal, de melegített; voltak egyenletes lobogásúak és olyanok, mintha szél lengette volna, csakhogy el nem aludt.

Amint körüljártam a fát, láttam olyan edényeket is, amelyekben víztiszta folyadékban állt a gyertya szilárdan. Csodálkozásomra Őrangyalom megmagyarázta, hogy ezek a kisgyermekek edényei. Ennek a tartalma most még csak az a kegyelem, amit a keresztségben nyertek. Nekik kell az edényeket megtölteniük. Cselekedeteink szerint telnek meg az edények értékes vagy silány anyaggal.

Majd a fának egy részén homályosan áttetszettek feltűnően csillogó edények, de mintha sűrű pókhálóval fedettek volnának.

Kérdésemre azt felelte Őrangyalom, hogy ezek a pogányok edényei, az erős csillogás pedig már a missziók munkáját mutatja. A fán -mint a karácsonyfán általában fészálak futottak végig. Egyik- másik edényről több szál is futott. Erre az Őrangyalom azt mondta: "Ezek az aranyszálak Jézus kegyelmeinek szétsugárzása. Minden emberre árasztja kegyelmét, de vannak kiválasztottjai, akikre bőségesebben sugározza, ezért nem egészen egyformán látszik itt sem.

Ahogy körbe- körbe jártuk a fát, egyszet csak egy aranydiót vettem észre a fa alatt. Jé! Még dió is van! "Igen- mondta Őrangyalom-, de nem az az érdekes, hogy dió is van, hanem nézd meg, mi van benne."

Abban a pici dióban az egész Betlehemet láttam. Jézuska feküdt a jászolban, mellette a Szent Szűz, Szent József, a pásztorok, s az állatok, de nem úgy, mint valami kép, hanem eleven valóság. Minden élt, mozgott, lélegzett. Az állatok szuszogását is lehetett hallani , s az élet legkisebb rezdülését is észlelni. De nemcsak hogy élt, hanem világított is és kellemes meleget árasztott. Csodálkozásomra azt felelte Őrangyalom, hogy ezt a kis Betlehemet, fényt, melegséget az emberi cselekedetek hozzák létre, amit Isten és egymás iránti szeretetből végzünk. Ilyen kis Betlehemet minden ember megszerezhet magának. Karácsonyig ti is úgy használjátok fel az időt, hogy ilyen kis Betlehemet készítsetek, ahol a Jézuska éppen ilyen fényt és meleget találjon és éppen ilyen jól érezze magát. 

Megígérte Őrangyalom, hogy karácsonykor majd megnézi, hogy mi milyent készítettünk. De másokét is megnézi.

Az életfáját nézegetve, figyeltem az ismerősök edényeit, gyertyáit, hogy hogyan ég, mi is a tartalmuk, de főként azt, hogy mekkora a gyertyájuk. 

"Mi lesz, ha a gyertya elég?" - kérdeztem Őrangyalomat. 

"Akkor meghal az illető és új edény és gyertya kerül a helyébe. De a gyertyák elégése nem egyforma. Némelyik egészen tövig leég, de vannak, amelyeknek csak egy része ég el, és úgy alszanak el. Ezeket erőszakosan oltják ki."

Majd megnéztem az én és Panni testvérem gyertyáját. Mindkettőnkké szinte egyforma kicsi volt. Alig látszott már, csak égett. Őrangyalom felemelte a kezét és áthúzta a gyertyáink felett. Mind a két gyertya kialudt, de nem egyszerre. Egyik annyival előbb, amennyivel előbb érintette az angyal. De ez olyan hirtelen történt, hogy nem tudtam megfigyelni. De mire kérdezhettem volna , már tovább vezetett és magyarázott. 

"Akinek a gyertyája már elaludt, még nem mehet egyenesen az Úr Jézushoz, előbb egy utat kell megtennie, de ezt egészen egyedül, nem segíthet senki."

Míg ezeket mondta, elvezetett egy borzalmas nagy és mély szakadék szélére, amin alig egy pár centiméter szélességű, nagyon vékony deszka vezetett keresztül. Túl egy gyönyörű hegyforma emelkedés látszott, csupa fényben, ragyogásban, tele virággal. De amint a szakadék széléhez értünk, Őrangyalom eltűnt. Nézegettem, magamban méregettem, hogyan is juthatni át? Amint töprengek, Panni testvérkémet látom mellettem állva. Neki kellett volna előbb átmennie, de borzalmasan félt elindulni. Kért, menjek előbb én, bátrabb vagyok, addig ő erőt gyűjt és látja, hogyan kell csinálni. Hát gyorsan keresztet vetettem magamra- minden gondolkodás és mérlegelés nélkül-, már el is indultam. A deszka néhol olyan keskeny volt, hogy túlért rajta a lábam, és szakadatlan ingott, hintázott alattam, néha egészen lehajolt a súlyomtól.

Bár figyelmem főként az útra irányult, mégis középtájon lenéztem a mélységbe. Mérhetetlen mélységű szakadékot láttam az egyik oldalon, ahol tengersok ember nyüzsgött, szorongott - borzalmas sötétségben-, és néha szitok, káromlás hallatszott.

Lenéztem a másik oldalon is. Itt már nem olyan mérhetetlen volt a mélység és világosság derengett, úgyhogy egészen jól láthattam a rengeteg embert, akik iszonyú kínokban szenvedtek, nyögdécseltek, nem olyan hangos jajongással, és nem átkozódtak, hanem legtöbbje könyörögve imádkozott és rimánkodva tárogatták felém kezüket. Néhol egészen megvilágosodott a mélység, és itt nem is volt olyan mély. Állandóan iszonyú hőség jött fölfelé, néha egészen hozzám felcsapott a láng. Borzalmas kínokat álltam ki lelkemben, szerettem volna nagyon imádkozni, de minden erőlködésem ellenére sem jutott eszembe egyetlen imádság sem. De azért állandóan haladtam előre, csak iszonyúan gyötrődtem, hogy nem tudok imádkozni. 

Már az út végefelé jártam és jól láttam, hogy a parton gyönyörű minden. Ám minél jobban közeledtem a célhoz, az út annál veszélyesebb volt. 

Rémületemben eszembe jutott egy fohász: Jézusom, irgalom! Mire elsikoltottam, a deszka kettétört, s a felcsapódó része átcsapott engemet a partra.

Megértjük az életfa szimbolikáját és a jócselekedetek értékét - ugyanakkor azt is látjuk, hogy az út végén már semmi más nem segít, csak Isten kegyelme: "Jézusom, irgalom!" Erzsébet az álom elbeszélésekor őszintén elismeri félelmét, de azt is, amikor bátran nekiindul az útnak. Könnyen megérthetjük a tisztítótűz és/ vagy pokol látomását is, amit azért kap meg az Úrtól, hogy megértse, átérezze a gyötrödő lelkek fájdalmát és megértse, milyen nagy szükség van az ő engesztelő áldozatára.