Katekizmus az Egyház válságáról, Matthias Gaudron atya könyve
"Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára:
hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.
Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák.
Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják.
Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat."
(2Tim 4,1-5)
A következő bejegyzést Matthias Gaudron, Katekizmus az Egyház válságáról c. könyvéből idézem.
A hit válsága ?
Tény, hogy a legtöbb mai katolikusnak már nincs katolikus hite.
Aki ugyanis csak egy hitigazságot is tagad, elveszíti a hitet, mert a hit egyetlen egész és mint egészet kell elfogadni.
J.Guitton- nal folytatott beszélgetései során VI. Pál arról beszélt, hogy a ,,a katolikus világban néha egy nem katolikus gondolat tűnik győzedelmeskedni és holnap talán ennek lesz a legnagyobb súlya a katolicizmuson belül. De ez soha nem fogja képviselni az Egyház gondolkodását. Szükségszerű, hogy egy kicsiny nyáj megmaradjon, még ha egészen kicsinyke is.,,
A hitbeli válsággal együtt jár az erkölcsi válság. Már Szent Pál is felszólítja a keresztényeket, hogy életmódjuk megváltoztatása által úgy ragyogjanak a romlott nemzedékben, mint a csillagok a mindenségben (Fil 2, 15), s ez még inkább érvényes a mai keresztényekre, akiket életmódjukban már semmi nem különböztet meg a világ fiaitól , a hitetlenektől. Gyenge és üressé vált hitüknek nincs már ereje az életüket befolyásolni, annak formálásáról nem is beszélve.
Mi a hit?
A Trienti Zsinat ezt tanítja: "A hit természetfeletti erény, amely által Isten kegyelmével és támogatásával hisszük, hogy a tőle való kinyilatkoztatás igaz, nem a dolgoknak a természetes értelem fénye által átlátott belső igaz volta miatt, hanem a magát kinyilatkoztató Isten tekintélye miatt, aki sem önmagát, sem másokat meg nem téveszthet." (DH 3008)
Ha valaki csak egyetlen dogmát is tagad, elveszítette az egész hitet, mivel Isten kinyilatkoztatását nem elfogulatlanul fogadta el, hanem saját magát teszi meg bírául a hit felett.
Ugyanezt tanítja XIII. Leó pápa: "Aki [...] a kinyilatkoztatott igazságomat csak egyetlen pontban is tagadja, valójában a teljes hitet elveti, mivel nem ismeri el Istent a legfőbb igazságnak és a hit tulajdonképpeni indítóokának." A pápa ezután Szent Ágostont idézi, aki így ír a tévtanítókról: "Sokban egyeznek velem, kevésben nem egyeznek velem; ám ezen kevés miatt, amelyben nem egyeznek velem , mit sem használ nekik a sok, amelyben egyeznek velem."
Az ember nem lehet 70 vagy 99 százalékban katolikus: vagy vagy elfogadja a teljes kinyilatkoztatást vagy nem fogadja el. Ez utóbbi esetben pusztán emberi, önmaga kreálta hitről beszélhetünk csak. Az egyes igazságoknak a hit teljességéből ilyen módon történő kiválasztását eretnekségnek nevezzük (görög hairesis, "kiválasztás").
Teljesen téves tehát és az Egyház hagyományos tanításában semmi sem támasztja alá azt, ha manapság a többi, téves vallással kapcsolatban azt mondják, inkább azt kell hangsúlyozni, ami összeköt, mintsem azt, ami elválaszt. Ez az álláspont azt a benyomást kelti, mintha a különbségek csupán jelentéktelen apróságok lennének, miközben valójában a kinyilatkoztatott igazság teljessége forog kockán.
A hit nem érzelem elsősorban?
Ez az úgynevezett modernizmus - amelyet Szent X. Piusz pápa 1907- ben a "Pascendi Dominici Gregis" című enciklikájában elítél- egyik tévedése, hogy a hit a tudatalattiból felmerülő érzelem, amely az Isten után sóvárgó ember belső szükségletéből fakad. Valójában azonban a hit nem érzelem, hanem Isten kinyilatkoztatásának tudatos és akaratlagos elfogadása, amiként az a Szentírásból és a szenthagyományból előttünk áll, és ahogy azt az Egyház tanítja.
Milyen esetben tévedhetetlen a pápa?
A pápa akkor tévedhetetlen, ha ex cathedra nyilatkozik, vagyis amikor a népek legfőbb tanítójaként valamely igazságot minden hívő számára kötelező dogma rangjára emel. Ilyen esetekben a Szentlélek biztosan támogatja a pápát, aki ekkor nem tud tévedni. Ezen felül a teológusok általában még néhány más esetben is tévedhetetlenséget tulajdonítanak a pápának, például a szentté avatásoknál, általános egyházi törvényeknél, vagy amikor minden elődje "szócsöve"- ként nyilatkozik meg.
Ratzinger bíboros helyesen írja: "Valójában [...] az I. Vatikáni Zsinat a pápát semmiképpen sem abszolút uralkodóként határozta meg, hanem épp ellenkezőleg, mint a kinyilatkoztatott igéhez való hűség garanciáját: az ő felhatalmazása a hit hagyományához kötődik."
1993 szeptemberében Lehmann és Saier püspökkel közösen kiadott egy pásztorlevelet, amely az úgynevezett újraházasodott elváltaknak többé- kevésbé nyíltan megengedi a szentáldozáshoz járulást, ha "lelkiismeretük döntése alapján, személyes felelősségük tudatában" erre feljogosítva érzik magukat.
Katolikus Egyház Katekizmusa 1021. cikk:
"A halál véget vet az élet idejének, vagyis annak az időnek, amelyben az ember elfogadhatja vagy visszautasíthatja a Krisztusban kinyilvánított isteni kegyelmet."
A tisztítótűz csak azok számára létezik, akik a megszentelő kegyelem állapotában vannak, vagyis Istennel barátságban hunytak el, de még le kell vezekelniük a bűneikért járó ideig tartó büntetést.
Sok olyan pápa is volt, akiknek az erkölcsi élete kifigásolható volt, azonban az Egyház tanításának kérdéseiben majdnem mindig kifogástalanok voltak.
Liberius pápa engedett az ariánusok nyomásának, akik Krisztus istenségét tagadták, és 357- ben kiközösítette Athanasius püspököt, a katolikus tan legbuzgóbb védelmezőjét. Emellett aláírt egy kétértelmű hitvallási szöveget. Athanasius püspököt az Egyház szentté avatta, míg LIBERIUS AZ ELSŐ OLYAN PÁPA AZ EGYHÁZTÖRTÉNELEMBEN, AKIT NEM TISZTELNEK SZENTKÉNT.
Van olyan, hogy egyetlen püspöknek van igaza, a pápával szemben.
Suarez (legnagyobb jezsuita teológusnak tartják) ezt írja: "Ha nevezetesen (a pápa) egy rendelkezése a jó erkölcsbe ütközik, úgy nem kell neki engedelmeskedni."
Bellarmin Szent Róbert szerint: " Miképpen meg van engedve ellenállni a pápának, ha ez testet támadná, akképpen engedélyezett neki ellenállni abban az esetben is, ha a lelket félemlíti meg, vagy az államot zavarja össze és még inkább akkor, ha az Egyház elpusztítására tör. Kijelentem, hogy megengedett a vele szemben való ellenállás, vagyis a parancsait nem kell teljesíteni és meg kell akadályozni akarata beteljesedését."
Egy hasonlattal élve: "Ezt meg azt rosszul csináltad", vagy "Többé nem vagy az apám, soha többé nem akarom, hogy bármi közöm is legyen hozzád." Csak a második eset felel meg a skizmának (=a pápának való alárendeltség felmondása).
Miben különbözik a II. Vatikáni Zsinat a korábbi zsinatoktól?
Csak pasztorális zsinat akart lenni, tehát olyan zsinat, amely nem dönt hitkérdésekben, hanem lelkipásztoti iránymutatást ad az Egyház életéhez. Ezért nem definiált dogmákat, és így lemondott a zsinatot megillető tévedhetetlenségről is. Tehát a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai nem tévedhetetlenek.
A Zsinat két legkártékonyabb tévedése a vallásszabadság és az ökumenizmus.
Benedek pápa többször felemelte a szavát az ellen a felfogás ellen, mely szerint az Egyház igazából a II. Vatikáni Zsinattal kezdődött volna.
A tolerancia jelentése: valami rossznak az eltűrése.
A vallásszabadságról szóló nyilatkozat 2. pontjában ez áll: "A II. Vatikáni Zsinat kijelenti, hogy az emberi személynek joga van a vallási szabadságra. Ez a szabadság abban áll, hogy minden embernek szabadnak kell lennie minden kényszertől, jöjjön ez akár egyes személyek, akár pedig társadalmi csoportok részéről, továbbá minden; így vallási dologban senkit sem lehet kényszeríteni, hogy lelkiismerete ellen cselekedjen, sem pedig abban megakadályozni, hogy egyénileg és nyilvánosan, egyénként vagy másokkal együtt lelkiismerete szerint cselekedjen."
Itt tehát már nem csupán toleranciáról van szó, hanem az összes vallás követői valóságos jogot kapnak vallásuk szabad gyakorlására, és pedig nem csak az egyéni, hanem kifejezetten a nyilvános vallásgyakorlásra is.
Ezzel a II. Vatikani Zsinat olyan tant hirdetett, amelyet az EGYHÁZ KORÁBBAN MINDIG ELÍTÉLT.
Az Egyház a II. Vatikáni Zsinattal új álláspontot alakított ki az ökumenizmussal kapcsolatban. Ez az új álláspont többé- kevésbé arra irányul, hogy a Katolikus Egyház lemond a kizárólagosság jogáról és a többi keresztény felekezeteket, sőt a nem- keresztény vallásokat is az Istenhez vezető és az örök üdvösség elnyerésére alkalmas egyenjogú (vagy legalább majdnem azonos jogú) útnak tekinti.
Az elszakadt közösségek sohasem eszközei az üdvösségnek. Ha ezeknek a közösségeknek tagjai kegyelemben élnek, ez csak azért van, mert nem ismerik az igazságot és ezért nem hibásak az Egyház testétől való elszakadásukban.
XVI. Benedek - különösen bíborosként- több ízben többé- kevésbé kimondta, hogy a liturgiareform kudarc volt. Még ezt is legírta:
"Meg vagyok győződve arról, hogy az Egyház válsága, amit ma megtapasztalunk, messzemenőleg a liturgia szétesése miatt következett be, amit időnként az 'etsi Deus non daretur' (mintha Isten nem létezne) formáját ölti."
Tudatos protestantizálás volt a mise liturgiájának reformja?
VI. Pál pápa régi barátja, Jean Guitton 1993- ban arról tudósított, hogy a pápa tudatosan el akart távolítani mindent, ami a protestánsokat zavarhatta volna. Ezt az is bizonyítja, hogy VI. Pál hat protestáns lelkészt hívott meg az új misetitus kidolgozásában való közreműködésére. Egy híres fényképen ezekkel a protestáns lelkészekkel együtt látható a pápa. Egyikük a Taizé- beli Max Thurian később úgy nyilatkozott:
"A megújított misében valóban semmi nem zavarhatja az evangélikus protestánsokat."
(Brief an die Freunde der Abtei Sainte Magdalaine 51. Le Barroux, 1994. augusztus 10.)
A szentmisében kimondhatatlan események történnek, amelyeket egyetlen ember sem tud tökéletesen megérteni. A mise misztérium jellegének a titokzatos nyelvben kell kifejeződnie. Az általánosan nem érthető nyelv tehát éppen arra utal, hogy titok előtt állunk (ugyanezt a célt szolgálják a mise csendben elmondott részei is). A latin nyelv alkalmazásának további indokai: 1. változatlansága; 2. csaknem kétezer éves liturgikus alkalmazása; 3. az Egyház egységének szimbóluma.
Mivel a latin nyelv holt, ezért már nem változik. A latinban -még a nagyon régi szövegeknél is- nincs semmi értelmezési nehézség. A latin nyelv közel kétezer éve használatos a liturgiában ez által bizonyos módon meg is szentelődött.
Van valami nagyon magasztos abban, hogy ma még mindig ugyanazokkal a szövegekkel imádkozhatunk, amelyekkel évszázadokon keresztül minden pap és szerzetes imádkozott. Ez által az örökkévalóság lép be az időbe.
Érvényes- e az új rítusú mise?
A mise érvényességét az átváltoztatás érvényessége adja, azaz a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé való átváltoztatása. Az új mise érvényes, ha a celebráló pap helyes szándékkal (intenció) mutatja be a miseáldozatot. A papnak ugyanis itt azt kell akarnia tenni, amit Krisztus és az Egyház a szentmise bemutatásakor cselekszik, vagyis eszközként kell magát Krisztus és az Egyház a szolgálatába állítania. Ezért ha a pap -ellentétben az Egyház tanításával- tudatosan NEM ÁLDOZATOT akar bemutatni, hanem CSAK AZ UTOLSÓ VACSORA EMLÉKÉT kívánja ünnepelni, akkor a mise NEM ÉRVÉNYES.
MIVEL AZ ÚJ MISERÍTUST KÖNNYEN LEHET ILYEN PROTESTÁNS MÓDON ÉRTENI, EZÉRT FÉLŐ, HOGY SOK PAPNÁL HIÁNYZIK MÁR A SZENTMISE BEMUTATÁSÁHOZ SZÜKSÉGES INTENCIÓ, különösen akkor, ha képzésük során az Egyházról, a papságról és a miséről teljesen hamis képet kaptak.
Megengedett- e részt venni az új rítusú misén?
Noha az új rítusú mise érvényes lehet, objektíve mégsem lehet Istennek tetsző, mivel ökumenikus, protestáns jellegű mise.
VESZÉLYEZTETI A KATOLIKUS MISEÁLDOZATBAN VALÓ HITET, EZÉRT ELUTASÍTANDÓ.
AKI AZ ÚJ RÍTUSÚ MISE PROBLEMATIKÁJÁT FELISMERTE, TÖBBÉ NEM VESZ AZON RÉSZT, MERT EZZEL VESZÉLYEZTETNÉ HITÉT ÉS EGYETÉRTÉSÉT FEJEZNÉ KI EZEKKEL A REFORMOKKAL.
Sajnálatos tény, hogy számtalan katolikus hívő az új miserítus következtében vesztette el a hitet, a szentmise áldozati jellegében, és ehelyett most olyan elképzelése van a miséről, ami a protestáns úrvacsora fogalmának felel meg. Ezzel összefügg aztán az is, hogy alapjában véve már nem lát nagy különbséget a katolicizmus és a protestantizmus között, tehát ELVETI AZT A DOGMÁT, HOGY AZ IGAZSÁG EGYEDÜL A KATOLIKUS HITBEN TALÁLHATÓ MEG.
Mivel az új rítusú mise a hit mai válságának egyik fő forrása, ezért el kell attól határolódni.
Az új rítusú misén való részvételre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a nem- katolikus istentiszteleteken való részvételre. Családi vagy hivatalos okból jelen lehet azon lenni, ott azonban passzívan kell viselkedni és főleg nem szabad áldozni.
Akinek nincs lehetősége minden vasárnap a trienti misén való részvételre, az a vasárnapi misehallgatás alól fel van mentve, ugyanis ez a kötelezettség CSAK AZ IGAZI KATOLIKUS MISÉRE VONATKOZIK.
Igyekezni kell azonban legalább szabályos időközönként részt venni a trienti misén. Tanácsos továbbá azokon a vasárnapokon, amikor nincs lehetőség a szentmisén való részvételre, valami mással pótolni azt, például rózsafüzérrel vagy a missziálé miseszövegének imádkozásával, miközben lélekben egyesülni lehet egy valahol másutt bemutatott miseáldozattal és mód van a lelki áldozásra.
