Anne Catherine Emmerich látomása a két pápáról

Ez a videó döbbenet. Csak erős idegzetűeknek ajánlom! És csakis azok után, hogy megemlékezünk arról a tényről, hogy Isten a történelem Ura, nélküle semmi sem történhet meg. Az Egyház elpusztíthatatlan, Krisztus mennyasszonya, földi zarándokútját járó hívők tábora, akiket az égiek (szentek, angyalok serege) segítenek. Nem kell folyton az Egyház helyzetén aggódni, magam sem teszem, habár úgy tűnhet. Csak a tisztánlátás véget fordítom le ezeket a videókat. Talán észrevesszük, hogy mivel állunk szemben és befejezzük a langyos kereszténységet. Befejezzük, hogy csak a fülünket csiklandozó tanítást hallgatjuk meg, és csak a meséknek hiszünk.  Magam is azon vagyok, hogy kiüresítsem magam a világnak (értsd jól), mert csak így lehet közel kerülni Istenhez és Őt vinni másokhoz. Ez nem idiótizmus, nem elbutulás. Nem. Isten annyi bölcsességet, meglátást tud adni, amit a világ soha. De ha nem is adna semmit sem ezekből, mérhetetlen az a szeretet és béke és teljesség, amivel elhalmoz, külső nehézségek mellett is.
Biztos vagyok abban, hogy Isten most azt várja tőlünk, hogy radikálisan döntsünk mellette, hogy imádkozzunk, engeszteljünk, böjtöljünk többet! Hogy figyelmeztessünk másokat, hogy járuljunk szentségekhez gyakrabban, gyónjunk, menjünk Szentségimádásra, olvassuk a szentírást, és igen, ha tudunk vegyünk részt az évszázadok miséjén, mert nem is lehet egy lapon említeni az újjal. 
Imádkozom minden olvasómért!
Kérlek, ti is imádkozzatok értem. 

Ezt a videót fordítottam le Dr Taylor Marshall- tól. Nem szó szerint. Arra kevés ez a felület.: https://youtu.be/68lNxvqNWY4

Élőljáróban:

Ki is volt Anne Catherine Emmerich?

Anna Katharina Emmerich 1774. szeptember 8- án (Kisboldogasszony ünnepén, Szűz Mária születésének napján) született Vesztfáliában. Szegény, német parasztember leánya, ágostonrendi apáca. II. János Pal pápa 2004. október 3-án boldoggá avatta.

Krisztus sebeit hordozta, ő a legjelentősebb német stigmatizált.

Tiszta lelkét 1824. február 9- én adta vissza Teremtőjének. Katalin nemcsak Urunk szenvedéséről és haláláról részesült látomásokban, de látta az Anyaszentegyház küzdelmének és végső győzelmének történetét is. 1819. december 27- én, Szent János evangélista ünnepén kezdődtek látomásai, az Egyház küzdelméről és győzelméről.

Olyan ragyogónak látta a Római Egyházat, mint a napot. Sugarak áradtak belőle az egész világra. 

Víziójában két Egyházat és két pápát látott. Az egyik korrupt volt, a másik szent. Az egyik engedte a bálványimádatot, a másik nem. Ez a nagy ellentét van a két pápa között. A múlt pápája személyében egyértelműen a Pantheonról beszél. 

1820. május 13- hoz tartozik a látomás. (május 13- án volt a fatimai jelenés is, 1917- ben)

A látomásban Anne két Egyházat és két pápát látott, az egyik régi, ősi, a másik modern.

Az Őrangyala ébresztette éjszaka és kérte, hogy menjen el a pápához, és két dolgot mondjon el neki. Először arra gondolt, hogy ez valami tévedés lehet és jobb, ha elfelejti. 

Volt egy látomása egy régi, pogány templomról, ősi liturgiával, ahol gyönyörű, hamis isteneket látott.

Itt mondja Marshall, hogy a hamis istenek (bálványok) lehetnek gyönyörűek, a sátán lehet gyönyörű, de ez mind csak hamis szépség, nem valódi. 

A pogány templomnak nem voltak ablakai és felülről nyitott volt, a föld összes hamis istenét tisztelték itt, sokuk gyönyörűséges volt, de voltak kifejezetten csúnyák is, nem volt liturgia akkor, amikor látta a látomásban Anne, de mégis az összes bálvány dicsőítve volt. Egy pápát látott, aki közölte a császárral, hogy katolikussá kell tenni a templomot. 

Marshall itt elkezdi magyarázni, hogy miről szól a látomás: Ez a látomásbeli pogány templom a Pantheon volt. 

Az épületet 609 -ben IV. Bonifác pápa szentelte keresztény templommá, amelyet Szűz Máriának és az összes keresztény vértanúnak ajánlott, neve pedig Santa Maria Rotonda lett. 

Az oltárt nem középen helyezték el, mint a pogány templomokban, hanem a fal mellett. Ez egy ősi, keresztény hagyomány, hogy az oltár a falnál van. Ferenc pápa változtatta meg, amire évszázadokra visszamenőleg sincs példa. 

A keresztény templommá felszentelt Pantheonból eltávolították a bálványok szobrait és helyettük mártírhalált halt, keresztények ereklyéit helyezték el. Megszentelték a helyet. 

Anne látomásával folytatja.: Ezután láttam egy jelenben az uralkodó pápát, aki a hamis Egyházat vezette.

Olyasmiket látott a látomás során, amik addig nem jellemezték az Egyházat. 

"Nem láttam oltárt, padokat láttam a templomban és egy szószéket középen, énekeltek, prédikáltak, de semmi több nem történt. Csak néhányan vettek részt. A gyülekezet összes tagja bálványokat hozott a saját mellkasán keresztül és lehelyezte, imádta.  Olyan volt, mintha alakot is öltött volna ez a bálvány."

Arról beszél, hogy mindenki a saját, személyes, magán bálványát (a saját "istenét", a saját szenvedélyét) hozta a templomba és azt imádta, annak hódolt.

A bálványimádás jelentése az, amikor a saját gondolataidat, nézeteidet, szenvedélyedet (önmagadat) helyezed Isten helyébe és imádod azt. 

A háború istene, szex istene, a termékenység istene, a bölcsesség istene. Ez arról szól, hogy emberi gondolatokat, szenvedélyeket, bűnöket imádunk és magasztalunk, nem pedig Istent. 

"Amikor a ceremónia végetér mindenki mellkasába vissza helyeződik a bálványa. Az egész templom sötét, komor. "- mondta Anne.

Szóval ez a látomas úgy néz ki, hogy az egyik pápa engedélyezi a bálványimádást, a másik, a régi, nem. Nincsen oltár, csak szószék. Énekelnek, prédikálnak, de más nem történik. 

Marshall úgy gondolja, hogy ez a két pápa nem egy időre vonatkozik. A hamis pápa megengedi, hogy a többi vallás is erősödjön, a bálványok előtérbe kerüljenek, az Egy Igaz Isten ellen. 

Háborúkról, vérontásról, templom bezárásokról is szól a látomás.

A Szűz Anya oltalmazó palástja megvédi az Egyházat és az igazakat. Az Ő Szeplőtelen Szíve fog győzedelmeskedni a végen.

A látomás május 13- án történt, amikor a fatimai jelenés. Fatima harmadik titka a pápáról szól.


Ide csatolom még a fatimai harmadik titkot.:

A látnok Lúcia nővér levele:

Az 1917. július 13-án, a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott titok harmadik része:

Az én Istenem iránti engedelmességből - aki Őexcellenciája, a Főtisztelendő leiriai Püspök úr, valamint Ön és az én szentséges Anyám által adott erre parancsot nekem - írok Önnek.

A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval mondta: 'Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!'

Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk 'valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek', láttunk egy fehérbe öltözött püspököt 'akiről úgy gondoltuk, ő a Szentatya'. Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt. Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők.

A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket.


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2019. 07. 03., szerda: Most fény derül a modernizmus szerzőire!: Annaliese Michel ördögűzése során elmondott dolgok egyenesen a démonoktól

A szentek közbenjárása vagy a "Lábunk együtt járjon"...

Új evangelizáció