Az "aktív részvétel" mögötti valódi filozófia

Forrás:

https://www.crisismagazine.com/opinion/the-philosophy-behind-true-active-participation

Írta:

Alexander Schimpf Ph. D fokozatot szerzett

2015-ben filozófiából az Amerikai Katolikus Egyetemen. Oklahoma Cityben él feleségével, Sarah-val és négy gyermekükkel. Írásai megjelentek a Crisisben,az Aleteiában, a National Catholic Registerben és az Imaginative Conservative-ban.

Ha az Egyház aktív részvételre vágyik,akkor helyénvaló az önvizsgálat.

Amíg a hívek szentmisén való „aktív részvételének” szükségességéről nincs

hiány hozzászólásból, filozófiailag ritkán közelítik meg a kérdést. Mégis, ha igaz az

a tomista mondás, hogy Isten kegyelme a természetre épít és tökéletesíti, akkor

számítanunk kell arra, hogy a filozófia sokat tud majd hozzájárulni a vitához. Itt két rövid filozófiai megjegyzést teszek az aktív részvételhez: először is,nem szabad figyelmen kívül hagyni az ilyen részvétel érzelmi alapját; másodszor pedig a részvételhez hasonlóságra van

szükség.

Azt kell látnunk, hogy az aktív részvétel bizonyos érzelmek támogatását igényli,

röviden, át kell gondolnunk a mise, vagy általánosabban a liturgikus ima természetét. Míg a szent liturgia során lehetnek és kell is legyen elmélkedés, az egész liturgia összességében sokkal több, mint „tevékenység” és „tudás”.

A liturgikus ima cselekvés: maga a szentmise Krisztus áldozati cselekménye, amelyhez azután a hívek felajánlása is csatlakozhat. Krisztus áldozata tökéletes és teljes, ezért a hívek aktív részvétele, a papi szolgálaton keresztül nyújtott „szolgálat” vagy hozzájárulás által valósulnak meg. Mivel azonban a hívek eme hozzájárulásai emberi cselekedetek, nem szabad elvárnunk, hogy érzelmi támogatás nélkül tökéletesedjenek. Minden erkölcsi erénynek mindig van intellektuális összetevője. Az erénynek számító kiváló cselekvésmódot

az értelem határozza meg.

Ezt a racionálisan azonosított kiválóságot azonban az érzelmek támogatásán keresztül

kell végrehajtani: „a fej uralja a hasat a mellkason keresztül”, ahogy C.S. Lewis

mondja az Abolition of Man című művében. Vagy ahogy Arisztotelész mondja a

Nicomach- ei Etikában, „az érzéseket a megfelelő időben, a megfelelő dolgokkal

kapcsolatban, a megfelelő emberek iránt, a megfelelő cél érdekében és a megfelelő

módon érezni leginkább, ez az erényhez tartozik." Mi az a tökéletes érzelmi

alap, amely lehetővé tenné a zsinati atyák által kívánt teljes, tudatos és

aktív részvételt? A 2144. paragrafusban a Katolikus Egyház Katekizmusa ezt az

érzelmi alapot „a szentség érzésének” nevezi, és tartalmaz egy idézetet Szent

John Henry Newman- től a félelem és az áhitat érzéséről, amelyet egy kereszténynek Isten

jelenlétében kell éreznie. Ha az Egyház valóban a hívek aktív részvételét kívánja,

nem pedig annak puszta látszatát, akkor ennek az érzelmi célnak a szem előtt

tartásával el kell végeznie a liturgikus gyakorlat önvizsgálatát.

A szentmise alatt a papnak melyik orientálódása szokott nagyobb Isten "félelmet", áhitatot kelteni?:

az Úrral szembeni vagy emberekkel szembeni

szentmisézés? 

A népnyelv vagy a szent nyelv használata áhitatosabb? A díszes öltönyben, szent rendű férfi

"félelmet keltőbb" szentáldozási szolgáló, vagy a szomszédod, Zsuzsi az utcából, aki

a kedvenc ünnepi pulóverét viseli? 

A szentáldozás melyik fogadása fejezi ki

legjobban az ember kicsinységét és szegénységét a Mindenható Istenhez képest?

Egy másik, az aktív részvételre vonatkozó filozófiai elv Platón műveiből származik.

Az emberi lélek halhatatlansága melletti érveket feltáró Phaedo című dialógusában

Platón észreveszi, hogy a részvétel bizonyos fokú hasonlóságot,alapvető hasonlóságot igényel. A radikálisan eltérő dolgok nem vehetnek részt egymásban:

„a hó soha nem fogja bevállalni a meleget, és továbbra is az marad nevezetesen hó

volt, és meleg is; de a hőség előrehaladtával vagy félresiklik az útból, vagy elpusztul."

Ez a részvételi követelmény nem csupán elvont filozófiai elv; ez egy olyan

igazság,amelyet mindannyian elismerünk a mindennapi életben, még akkor is, ha

formálisan soha nem fogalmaztuk meg. Kevesen jelennénk meg szívesen egy

jégkorong meccsen, ha csak futócipőt, rövidnadrágot és pólót viselnénk.

Védőpárna, jégkorcsolya, hokiütő hiányában a játékban való részvételünk

radikálisan akadályozott lenne: nincs elég hasonló felszerelés.

Illetve kevesen lennének közülünk, akik szívesen képviseltetnék magukat egy fontos

jogi eljárásban. Széleskörű jogi és eljárási szabályok ismerete nélkül részvételünk ismét akadályozott lenne, és aligha győznénk: nem lenne elég intellektuális hasonlóság magunk,

az ellenérdekű ügyvédek és a bíró között. A hatékony részvételhez hasonlóságra van szükség – és ha minden egyenlő, minél több hasonlóság, annál nagyobb a potenciális részvétel.

Az aktív részvételről szóló megbeszélések gyakran bizonyítják a hasonlóság követelményének bizonyos fokú tudatosságát. Fennáll az intellektuális hasonlatosság

iránti vágy, miszerint a híveket meg kell tanítani a mise különböző részeinek

jelentésére; részvételük „tudatos”. A liturgikus cselekvéssel a testi

hasonlatosság iránti vágy is megjelenik. A hívőknek énekelniük kell, meg kell

adniuk az előírt válaszokat, és a megfelelő pillanatokban állniuk, ülniük és letérdelniük kell; részvételük az, hogy „aktívak legyenek”. Az emberi személy azonban több,mint csupán értelem és test.

Az emberi személynek megvan az is, amit hagyományosan „étvágynak” neveznek.

Ide tartozik az „érzékeny étvágy” (az érzelmek) és a „racionális étvágy”

(akarat). Ahhoz, hogy a hívek részvétele a legmagasabb fokon „teljes” és tevékeny

legyen, az embernek ezekben az étvágygerjesztő aspektusaiban is szükség

van némi hasonlóságra.

Az érzékeny étvágy, az érzelmek esetében a szükséges hasonlatosság a fentebb

tárgyalt szentség érzése lenne.

De mi a helyzet az akarattal, a racionális

étvággyal?

Alapvetően az embernek önként kell választania, hogy részt vesz a szentmisén.

Valami hiányozna annak a részvételéből, akit akarata ellenére misére hoztak

(lásd például az átlagos kisgyermek

viselkedését a misén). 

A legteljesebb értelemben vett részvételhez azonban mélyebb hasonlatosságra is szükség lenne:

az emberi akaratnak Krisztuséhoz, a szentmise fő szereplőjéhez kell igazodnia. A hasonlatosság kifejezése a szeretet. Ha az akaratot nem tökéletesíti a szeretet teológiai erénye, és nem egyesül Istennel, az áldozatban való részvétel radikálisan hiányos lenne.

Másképp fogalmazva, senki sem vehet részt a szentmisén halálos bűnben, akiben a szeretet erénye kialudt.

A halálos bűnben lévő 

személy részt vehet 

bizonyos mértékig a 

szentmisén, sőt testi 

értelemben is részt 

vehet, de nem tudja 

megtenni azt a „szükséges 

egy dolgot”, ami a 

Krisztussal való közös 

tevékenység, egyesülve 

Krisztus 

önfeláldozásával. 

Jóakarat, szeretet nélkül az 

„aktív részvétel” lényegében 

üres.

Ismétlem, ha az Egyház aktív 

részvételre vágyik, akkor 

helyénvaló az önvizsgálat.

Jóllehet jó az embereket 

himnuszok 

éneklésére ösztönözni, 

sokkal inkább 

arra kell ösztönözni az 

embereket, 

hogy vegyék  igénybe a 

kiengesztelődés 

szentségét.

Milyen gyakran és mennyi ideig ajánlják fel a gyóntatást a plébánián vagy a kegyhelyen?

Kényelmesek a gyónási időpontok a gyóntatóknak, vagy a bűnösöknek?

Nyomják-e a híveket a felügyelők, hogy lelkük hajlamától függetlenül jelenjenek

meg szentáldozásra, vagy képesek-e békésen a padban maradni anélkül, hogy aggódó

megjegyzéseket és tanácstalan tekinteteket kapnának? Ezzel kapcsolatban miért ne vezetnénk be újra azt az üdvös gyakorlatot, hogy a papok közvetlenül a szentmise előtt

gyóntatást hallgatnak? Valójában azokon a plébániákon, ahol több pap van, miért

ne lehetne újraéleszteni azt a gyakorlatot, hogy a szentmise első részében továbbra is

meghallgatják a gyóntatásokat, mielőtt további papokra lenne szükség az

áldozástatáshoz?

Azokban a templomokban, ahol ez a szokás megmaradt, jól megfigyelhető,hogyan vesznek

részt a hívek a gyóntatói sorban elfoglalt helyükről a szentmisén. Ahelyett,hogy

figyelmen kívül hagynák a szent cselekedetet,a gyónásra váró hívek valójában arra törekednek, hogy a legmélyebb és leglényegesebb módon részt vegyenek a szentmisén.

 

Ha valóban kívánatos a hívek aktív részvétele, akkor jobban oda kell figyelnünk azokra az eszközökre, amelyekkel a szükséges érzelmi beállítottságokat kifejlesztik, és amelyekkel az akarat a szeretet teológiai erénye által tökéletesedik. 

A célhoz való jog magában foglalja az e cél eléréséhez szükséges hatékony eszközökhöz való jogot.