Dom Jean-Charles Nault: A dél ördöge – Az akédia: Korunk nyomasztó sötétsége
forrás: A bencés teológus, szerzetes kötetében az akédia fogalmát járja körül, amely spirituális lustaság, szomorúság és az isteni dolgokkal szembeni undor, a lét értelmébe és az üdvösségbe vetett remény elvesztése.
Dom Jean-Charles Nault elemzéséből kiderül: az akédiáról elsőként Evagriosz Pontikosz (345–399) sivatagi atya adott átfogó tanítást. A „rossz gondolat” nála szinte azonos az azt inspiráló ördöggel. Éppen ezért Evagriosz az esetek döntő többségében az „akédia ördögé”-ről, a „bujaság ördögé”-ről, vagy a „harag ördögé”-ről beszél. Ő az első, aki rendszerezett formában adta elő a nyolc gondolatról, vagyis ellenségről szóló tanítást, melyekkel meg kell küzdenünk: a falánkság, a bujaság vagy paráznaság, a fösvénység vagy nyereségvágy, a szomorúság, a harag, az akédia, a hiú dicsőség és a gőg. Mindezeknek – az ember testi és lelki természetének megfelelően – kettős eredetük van. A lélek szenvedélyekkel áthatott két részéből, a vágyóképességből és a haragvóképességből erednek, s feljutnak egészen a harmadik részig, az értelemig, sötétségbe borítva azt, aminek elsődleges feladata Isten megismerése.
Evagriosz „összetett” gondolatnak nevezi az akédiát. Beszélünk levertségről, tompaságról, reménytelenségről, lustaságról, unalomról, undorról, de egyik kifejezés sem adja vissza az akédia fogalmának gazdagságát. Az akédia „rettentő veszélyt jelent… radikális, krónikus rossz… megfojtja az értelmet, a nouszt, melynek pontosan az a feladata, hogy szemlélje Istent. A legalacsonyabb szenvedélyekből, értelmekből kiindulva végül megfojtja bennünk Isten szemlélését. Ugyanakkor, mivel ezt a démont semmi más nem követi, legalábbis nem közvetlenül, a felette aratott győzelem csodálatos.”
Az akédia legveszélyesebb vonása a nihilizmus, ami a lét igazi gyűlölete, az emberi személy elvesztése a lét univerzumában, „vagyis az ember saját helyéről történő kilépése; egyszóval az ember otthonának elhagyása”. Megláthatjuk benne az emberi személy méltóságának legnagyobb veszélyét is: a tényleges spirituális depressziót. A nihilizmusba belesüppedt személy ugyanis úgy véli, hogy a valóság értelmetlen, sem önmagában, sem önmagáért nincs értelme. Még az igazság fogalmát is, mint nonszenszt, elveti. A nihilizmus tagadja, hogy az emberi életnek bármiféle dinamikája lenne. Az akédia a déli napvilág, a vakító világosság ördöge, amely a Misztérium tagadására ösztönöz bennünket.
Az akédiában szenvedő társadalom végül eljut odáig, hogy a tudományoknak mindenre magyarázattal kell szolgálniuk, és mindent bizonyítaniuk kell. Az ilyen társadalom szerint bármi, amit a tudomány képes megvalósítani, nem csupán megengedett dolog, hanem egyenesen kell is alkalmazni, hogy így tapasztalatot szerezzünk róla. Ennek az ideológiának drámai aktualitása jól érzékelhető például bioetikai kérdésekben, de ugyanígy érvényes a házastársi szeretetben, ebben a „nagy Misztériumban” is, amelyről Szent Pál apostol is beszél az Efezusi levélben, amelyre II. János Pál is utal Levél a családokhoz című, 1994-es levelében: „A modern racionalizmus nem viseli el a misztériumot. Nem fogadja el az ember, a férfi és a nő misztériumát, s azt sem akarja elviselni, hogy az ember teljes igazságát Jézus Krisztus nyilatkoztatja ki. Különösen nem tűri az Efezusi levél által hirdetett ’nagy misztériumot’, és gyökerében támadja azt… A ’nagy misztérium’, az élet és a szeretet szentsége – melynek kezdete a teremtés és a megváltás, s kezese a Vőlegény-Krisztus – elveszítette legmélyebb gyökereit a modern fölfogásban, veszélybe került bennünk és körülöttünk.” Az akédia a házastársak önmagukba zárkózásaként is megjelenhet. Elérheti magát a házaspárt is, s ekkor az Istentől jövő gyermekáldás előli elzárkózásban ölt testet.
A lelki sivatag, az öröm és a remény hiánya, az általános csüggedés néha olyan tragikus formát ölt, hogy még keresztény közösségeinket sem kíméli, „ravaszul elhintve” az akédia sötétségét, amint azt már VI. Pál pápa is említette 1975-ben kiadott, Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdításában: „Az akadályok közül, melyek korunkban is akadnak, itt csak a lanyhaságot emeljük ki, amely azért is súlyosabb, mert belülről fakad. Külső jele a fáradtság, csalódottság, a kényelem, közöny, főleg pedig az örömtelenség és reménytelenség.”
A bencés teológus szerző Evagriosz tanítása alapján megnevezi az akédia öt ellenszerét is: a könnyek, az imádság és a munka, az ellene mondás módszere, a halálról való elmélkedés és az állhatatosság. A „dél ördögé”-t csak akkor győzhetjük le, ha befogadjuk Isten szeretetét „és hivatásunk fönséges voltát, ami az igazi keresztény szabadságból végül örömet fakaszt”. Dom Jean-Charles Nault atya idéz XVI. Benedek nyugalmazott pápa 2005. április 24-i beiktatási beszédéből: „Aki Krisztust beengedi az életébe, semmit nem veszít el, semmit, de semmit abból, ami az életet szabaddá, széppé és naggyá teszi… Az élet kapui csak ebben a barátságban nyílnak tágasra. Csak ebben a barátságban mutatkoznak meg igazán az emberlét nagy lehetőségei. Csak ebben a barátságban tapasztalhatjuk meg a szépet és azt, ami szabaddá tesz minket.”
Dom Jean-Charles Nault: A dél ördöge – Az akédia: Korunk nyomasztó sötétsége
Kairosz Kiadó 2016.
