Janka György: „AZ ÉRZÉKEK MEGTISZTÍTÁSA" Adalékok a keresztény böjt történetéhez

Nemrég Kovács Ervin Gellért atya prédikált a misén, ahova járunk és egy elég tüzes, karakteres prédikációt tartott a böjt és a mértékletesség mellett érvelve, így gondoltam megosztok egy írást, a jómódú, élvezetekben dúskáló, modern, nyugatias kis életünket remélhetőleg időszakos vagy esetenként teljes böjtre sarkaló célzattal. 

Sokan azért nem böjtölnek, mert akkor nem tudnak gondolkodni sem. Pedig Isten célja néha az, hogy rá figyeljünk (ergo ne magunk körül forogjunk), ne a belső feszültségre, amit a gondolatainkkal teremtünk, és ne is a külső viharra. Ez nem bugyutaság. Nehéz Istenre figyelni, szellemi munka, küzdelem, de nagyon gyümölcsöző. A mennyben is ezt teszik a szentek. Hogyan jut valaki a mennybe, ha itt sem tud Istenre figyelni?

Mindig bölcsességet is ad ilyenkor. 

Már hogy lenne bugyutaság! Nonszensz.

Írta: Janka György

A böjt fogalma

A görögben a böjt szó megfelelője koplalást, böjtölést, nem evést jelent. A latin megfelelője ieiunium: nem evés, koplalás, éhség, böjt, böjtölés. 

A szanszkrit abhödjana egy

üres és száraz állapotot fejez ki. A héber sum, arab saum szó ezeken felül a testi

funkciók szüneteltetését, leállítását is jelzi, a táplálékfelvétel mellé értve a szexualitást is. A magyar böjt szó Buhtus személynév formájában először 1211-ben bukkan fel, 1372 után /1448 körül „ beytfew seredara viradolan" ill. „bewytrewl" grammatikai funkciójú szuffixummal ellátott alakban a Jókai kódexben fordul elő. Eredete és etimológiája ismeretlen.

Mindezek figyelembe vételével azt mondhatjuk, hogy a böjt tudatosan és ön-

kéntesen az egyébként szokásos szilárd, vagy folyékony táplálékfelvétel teljes, vagy részleges leállítása vallási, vagy kultikus okokból, egy meghatározott alkalommal, vagy periodikus ismétlődéssel.

A böjt számos vallásban megtalálható. Egyik legősibb motívuma a rossz elhárítása és a megtisztulás. 

A böjt fontos eszköz volt az ókori filozófiai iskolák életcéljának eléréséhez is.

A cinikus böjt szó (önuralomra törekvés), a sztoikus  (a belső szabadságban megvalósuló boldogság), az epikureus  (a zavartalan lelki nyugalom) ideálja elképzelhetetlen a böjt nélkül.

Egyébként a beavatási böjt gyakorlata nem csak a primitív népeknél jelenik meg, gondoljunk csak a keresztelési szertartás ördögűzésére, vagy az áldozás és a papszentelés előtti böjtre.

Vallástörténeti szempontból a böjt egy másik dimenziója úgy tárul fel, mint egy eksztatikus, vagy prófétai állapotra való előkészület. 

A nagy vallásalapítók mind böjtöltek legalább egyhónapot, mielőtt küldetésüket beteljesítették: Mózes a Sinai hegyen 40 napot és éjszakát (Kiv 34,28), csakúgy,

mint Illés (lKir 19,7), Jézus a pusztában böjtölt nyilvános működése megkezdése előtt (Mt 4,1). 

A böjt a gyásznak is kísérőjévé vált. Az egyiptomiak böjtöltek a fáraó halálakor, Homérosznál olvassuk, hogy Priamosz böjtölt Hektor halála után. 

A böjt a bűnbánatnak is nyomatékot ad. Különösen az Ószövetségben találunk erre sok példát.

Az Ószövetségben a böjt a lélek megalázkodása Isten előtt (Lev 16, 29-31: az

engesztelés napjának leírása). Böjtölnek a gyász esetén: Dávid Saul halála után

hétnapos böjtöt tartott (lSám 31,13) gyászoltJonatán halála után (2Sám 1,11-12)

és Abner Nér fia halála után (2Sám 3,35). Jonatán újhold másodnapján semmit

sem evett, mert apja Saul meg akarta öletni barátját Dávidot. (lSám 20.35) Anna,

Sámuel anyja meddőségén bánkódva nem nyúlt az ételhez (lSáml,7). 

Böjtölésre és sírásra adott okot Izrael fiainak az ellenség pusztító támadása (Bír 20,26: Gibea lakói nagy pusztítást okoznak). Szent böjtöt hirdettek országos csapás, a sáskajárás idején (Joel 1,14), bűnbánatukat böjttel erősítették meg, miután eltávolították

a Bál és Astarte szobrokat és visszatértek az Úrhoz, és Sámuelt választották meg bírának (lSám 7,6).

Böjttel készültek az Istennel való találkozásra (Kiv 34,28 Mózes a Sinai hegyen, Dániel amikor Istenhez fordította az arcát böjtölt Dán 9,3). Böjt előzte meg a nehéz feladat vállalását (Eszter 3 napot és éjjelt böjtölt mielőtt hívatlanul bement a királyhoz Észt 4,16). 

A sokféle ok és alkalom összekapcsolódik abban, hogy az ember alázatosan Isten működését befogadja és jelenlétébe emelkedjék. A böjt megnyilvánulási formái: napnyugtáig semmit sem vettek magukhoz,

utána is csak kenyeret és vizet; zsákszerű darócruhát öltöttek, földet, vagy hamut

szórtak fejükre, hangosan jajgattak, nem mosakodtak, illatszerrel nem kenték

meg magukat, a csupasz földre ültek, ruhájukat, hajukat megszaggatták, meg-

tépték, s mindezzel szándékuk komolyságát érzékeltették.

A zsidó liturgia egy nagy böjtöt írt elő kötelezően: az engesztelés napját (Jóm

Kippur Lev 16.). A fogság után más közös böjtök is kialakultak a nagy nemzeti szerencsétlenségek évfordulóin: 1. Jeruzsálem elfoglalásának napja, 2. A temp-

lom lerombolásának napja Jer 52,6-12, 3. Gedalja meggyilkolásának napja Jer 41.

4. Jeruzsálem ostroma megkezdésének napja.

Ugyanakkor a próféták hangsúlyozzák, hogy az önmegtagadás akkor éri el célját, ha őszinte benső megtéréssel és az embertárs iránti szolidaritással párosul.

Szép példa erre Iz 58., mely visszaköszön az előszenteltek liturgiájának kedvelt sztichirájában: „ íme ez a böjt tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket... min-

den igát törj össze... törd meg az éhezőnek kenyeredet és a bujdosó szegényeket

vidd be házadba" (Iz 58, 6-8). A fogság után egyre jobban kidomborodik a böjt érdemszerző jellege (Tób 12,8 Ráfáel szavai: 

„Jó az imádság böjttel és az alamizsna igazsággal").

Az apostoli kor egyháza a böjt tekintetében még a zsidó hagyományt vette alapul, de már jézusi szellemben élte meg. Pál és Barnabás az első missziós út előtt böjtölt és imádkozott (Csel 13,2-3), valamint szintén imádság és böjt kíséretében rendeltek az újonnan megalakuló egyes egyházakba presbitereket (Csel

14,23). A második korintusi levélben Pál apostol kétszer is említi, hogy mindenben Isten szolgájaként viselkedett: fáradságban, virrasztásban, böjtölésben (6,5), és gyakran volt éhségben, szomjúságban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben (2Kor 11,27).

Böjt az ókeresztény korban

Fajtái: Damaszkuszi Szent János szerint a böjtnek több fajtája lehetséges.

Beszél napkeltétől napnyugtáig tartó teljes böjtről (ieiunium), valamint meghatározott ételektől való tartózkodástól (abstinentia).

Utóbbi esetben tartózkodtak a hús és állati származékok, úgymint zsír, tej, vaj, tojás, leves, lédús természetű gyümölcs, bor fogyasztásától. 

Ehhez hozzájárulhatott a fürdés mellőzése is (Tertullianus: A böjtökről 1,4.).7 így tehát a megtartóztatás gyakorlatilag a kenyér, víz, só és száraz növények fogyasztását jelentette.

Az egyszeri étkezés azt jelentette, hogy kezdetben csak naponta egyszer, este, az

alkonyati istentisztelet elmondása után étkeztek. Ismeretes még a сгтстал/ vagy

statio böjt, ez a nap 9. órájáig (15 óra) tartott. A középkorban az egyszeri étkezés délután háromra került, később többször is ettek egy keveset (collatio), így az egyszeri étkezést az egyszeri jóllakás parancsa váltotta fel. A suprapositio a teljes böjt kiterjesztését jelentette a következő napra, néha a nagyhétre.

Heti böjtnapok: Már a Didakhé rendelkezik a heti két böjti nap megtartásáról, de ezeket más napokra helyezi, mint amik zsidóknál szokásosak voltak.

„Böjtjeitek ne legyenek együtt a képmutatókkal... ti a negyedik napon és az elő-

készületi napon böjtöljetek" (8,1). A Didaszkália XXI. fejezete szerint a negyedik

nap szerda Jézus fogságának napja Kaifás házában, a péntek pedig a kereszthalál

napja, így ez a két böjti nap Jézus szenvedésére emlékeztet.

A szombati böjt római szokás. Cassianus ezt a keleti szerzetesek szabályai című könyvében azzal magyarázza, hogy Péter apostol is böjtölt szombaton, amikor Simon mágussal kellett megküzdenie. (III. 10). Valószínűbb azonban az összefüggés a nagyszombati böjttel, s később ez nyugaton kiszorította a szerdai böjtöt, míg keleten megmaradt a szerda és a péntek. Később keleten annyi mó-

dosítás történt, hogy a húsvét, pünkösd, és a vízkereszt utáni szerda és péntek szabad napok lettek.

Időszaki böjtök

Nagyböjt: Euzébiosz Egyháztörténetében (V. 24,12) Ireneuszt idézi a húsvéti vitával kapcsolatban: „ Hiszen nemcsak a napról folyik a vita, hanem a böjtnek a módjáról is. Egyesek ugyanis azt vélik, hogy egy, mások azt, hogy kettő, ismét mások pedig azt, hogy több napon át kell böjtölniük. Vannak olyanok, akik negyven nappali és negyven éjszakai órát számítanak napjukra."

 A Didaszkália már hat nap böjtöt ír elő a nagyhéten: hétfőtől csütörtökig a kilencedik órában kenyeret, sót és vizet fogyasztottak, nagypénteken és nagyszombaton teljes böjtöt

tartottak imádságban és virrasztásban, s a prófétákat, az evangéliumokat, valamint a zsoltárokat olvasták a szombatot követő éjszaka harmadik órájáig. Ez a

hatnapos böjt volt a húsvéti böjt. А 40 napos nagyböjt а negyedik század első felében vált általánossá, ennek értelmében említi a Nikaiai

Zsinat V. kánonja. Ez а тестстаракосттр, vagy latinul Quadragesima. A hamvazószerda a VII. században vált általánossá nyugaton. II. Orbán pápa 1091-ben iktatta törvénybe Beneventoban. A hamvazószerda előtti szélsőséges karneváli mulatozást XIV. Benedek pápa tiltotta be 1748-ban. Keleten a nagyböjtben a kezdeti időkben csak szombaton és vasárnap volt liturgia, az előszenteltek liturgiájáról a trulloszi zsinat 52. kánonja rendelkezett, míg 700 körül a latinok már naponta végeztek szentmisét a nagyböjtben is. Általános volt az ünneplés, zajos mulatságok és az esküvők tilalma.

Advent: A karácsony a negyedik században vált egyházi főünneppé, és a húsvét mintájára előzte meg böjti időszak. Nyugaton a gall és ambrózián liturgiában Szent Márton napjától (november 11.) számították az adventi készületet (Quadragesima Sancti Martini). Keleten Fülöp apostol ünnepét követően kezdődött a karácsony előtti böjt, ezért ezt Fülöp apostol böjtjének is nevezték.

Péter-Pál böjtje: 600 előtt jelenik meg az Apostolfejedelmek ünnepét megelőző

böjti időszak, mely Mindenszentek vasárnapját követő hétfőtől június 28-ig tart.

Nagyboldogasszony böjtje: Mauritius császár (582-602) rendelte el az Istenszülő

elszenderedése ünnepe előtti böjtöt, mely augusztus 1-től 14-ig tart.

Böjti napot tartottak még Keresztfelmagasztalás (szeptember 14) valamint Keresztelő János fejevétele (augusztus 29) ünnepén. Karácsony, Vízkereszt, valamint Húsvét vigiliáján szintén böjtöltek, viszont Karácsony, Húsvét és Pünkösd utáni héten teljes felmentés volt minden böjt alól.

Kántorböjtök: A nyugati egyházban elterjedt negyedévi böjti napok (ieiunium quattuor temporum) időszaka. I. Callixtus (217-222) valamint I. Leó (440-461) intézkedései nyomán negyedévenként három szigorú böjti napot kellett tartani, amit VII. Gergely (1073-1075) a nagyböjt első hete, pünkösd utáni hét, kereszt-

felmagasztalás, valamint Szent Luca (december 13.) ünnepe utáni hét szerda,

péntek és szombati napjára rendelt el. A latin egyházban a II. Vatikáni zsinatig a kántorböjti szerda hústilalmi, a péntek és szombat szigorú böjti nap volt.

Szentségi böjtök 

A keresztség szentségének felvétele előtt már a Didakhé böjtöt ír elő: „A keresztelendő és a keresztelő böjtöljön a keresztelés előtt, ha lehetséges a többiek is; a keresztelendő egy vagy két napig böjtöljön".

Szent Ágoston regulájában azt kéri szerzeteseitől:

 „ Testeteket az ételben és az italban böjttel, önmegtagadással fékezzétek meg, amennyire egészségiek megengedi. Ha azonban valaki nem tud böjtölni, legalább étkezésen kívül ne

vegyen magához semmi ételt, hacsak nem beteg."

A 42. zsoltárhoz fűzött magyarázatában költői módon fejtegeti: 

„ Az ember számára ebben az életben ez az igazságosság: böjt, alamizsna, imádság. Azt akarod, hogy imád repüljön föl Istenhez? Adj neki két szárnyat: böjtöt és alamizsnát."

Böjt az újkorban

A reformátorok elítélték a katolikus egyház nyilvános böjtölési gyakorlatát, felmentéseit. A napok és időpontok szabályozását, a tiltott és engedélyezett ételeket és a különféle felmentéseket a farizeusi törvényekhez hasonlították, melyek alól Krisztus felszabadította az emberiséget. A Confessio Augustana (1530) visszaélésnek és emberi találmánynak minősítette a böjti szabályokat.

Maga Luther többször is hangot adott abbéli meggyőződésének, amit elsősorban a Római levél alapján alakított ki, hogy az ember hit által, nem pedig cselekedetei, vagy a törvény által igazul meg. A böjtölésről nem voltak kedvező tapasztalatai kolostori élete során, úgy érezte, hogy az érzékiséget nem csökkenti, hanem éppen felkorbácsolja. Ezért inkább a bőséges evés-ivást javasolta teológiai kételyek, vagy lelki búskomorság ellen. 

(Szerk. hozzáfűzése: ez csak egy "érdekesség"...Luthert egyáltalán nem kell követnie egy hagyományhű katolikusnak...sem azokat, akik ezt vallják...)

Zwingli szerint a keresztény ember szabadsága azt is jelenti, hogy eldöntheti

akar-e böjtölni, vagy nem.

(Szerk.: Persze, mindent ő maga dönthet el...Istent kizárva...Ez is egy elég modernista tévhit...Nagyon laza, langyos, újszerű, könnyített pálya langyos keresztényeknek...)

Kálvin rendszerében a böjtnek három célja lehetséges: 1) a test legyőzése, 2) a lélek előkészítése az imára, vagy az elmélkedésre, 3) az Isten előtti bűnbevallás, alázat kifejezése. Míg az első eset a személyes szférára tartozik, addig a második és harmadik esetben lehet magán, vagy nyilvános böjtről beszélni. Kálvin értelmezésében a böjt készségessé teszi, és Istenhez emeli a lelket, ugyanakkor babonás dolognak véli a törvényi szabályozást. Különösen igazságtalannak látja a szegények megfosztását a hústól egyetlen élvezeti eledelüktől akkor, amikor a gazdagoknak módjukban áll a böjt betűjét betartva, kulináris specialitásokban tobzódni.

Böjt a 20. században

A latin egyház böjtölési gyakorlatát a 20. században alapvetően a két kódex szabályozta. A XV. Benedek (1914-1922) által kihirdetett, 1917-es Codex Iuris

Canonici szerint az abstinentia a hústól való tartózkodást követelte meg, a tej, tojás, zsír használatát megengedte (1250. kánon). A böjt (ieiunium) napi egyszeri jóllakással járó főétkezést (ebéd) és két étkezést (collatio-t) jelentett reggel és este (1251. kánon). 

(Szerk.megj.: Ezt az angliai papunk diétának hívta, nem böjtnek....Mert az is!)

Az esztendő összes péntekje abstinentia, azaz hústilalmi nap volt (kivéve, ha meghatározott ünnepek péntekre estek). Böjti nap volt a nagyböjt összes napja, a kántorböjti napok, Pünkösd, Nagyboldogasszony, Mindenszentek,

és Karácsony vigíliája. (1252. Kánon) A hústilalom betöltött 7. éves kortól, a böjt

21. és 60. éves kor között volt kötelező. (1254. kánon).

A II. Vatikáni Zsinaton (1962-65) a Sacrosanctum Concilium konstitúció 110.

pontja foglalkozik a böjttel, mint a bűnbánat gyakorlatával. A böjtöt korunk követelményeinek, a különböző vidékek lehetőségeinek, valamint a hívők élet körülményeinek megfelelően kell gyakorolni. Nagypénteken azonban, és lehetőség

szerint nagyszombaton is változatlanul maradjon meg a böjt.

VI. Pál pápa (1963-1978) 1966. február 18-án kiadott Poenitemini konstitúciójával újra rendezte a böjti fegyelmet. Ennek szellemét követte az 1983-ban II. János Pál pápa (1978-2005) által kihirdetett új Codex Iuris Canonici. E szerint bűnbánati napok az egyházban az év összes péntekjei és a nagyböjt. (1250. kánon) A húsevéstől való tartózkodás az év minden péntekjén kötelező, kivéve, ha főünneppel esik egybe. Szigorú böjt (hústilalom és böjt) van elrendelve hamvazó szerdán és nagypénteken. (1251. kánon) A hústilalom betöltött 14. évtől, a böjt a nagykorúság időpontjától betöltött 60. évig kötelező. (1252. kánon) A hústilalom és a böjt pontosabb meghatározása, valamint a bűnbánat más formáival való helyettesítésének elrendelése a püspöki konferencia hatáskörébe tartozik. (1253. kánon)

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1966. december 13-án rendelkezett a máig

hatályos gyakorlatról: szigorú böjt (böjt és hústilalom) van hamvazószerdán és nagypénteken. Az év többi péntekje, (ha nem esik rá egyházi, vagy állami ünnep)

bűnbánati nap, melyet „hústól való tartózkodással, vagy az irgalmas szeretet,

illetve a jámbor áhítat valamely gyakorlatával" kell megtartani.

Összegzés

Az érzékek megtisztításához kapcsolódóan adalékokkal szolgáltunk a keresztény böjt történetéhez. Rövid fogalmi tisztázás és néhány vallástörténeti mozzanat bemutatása után csodálatos gazdagságban tárult fel a Biblia tanúsága, majd az ókeresztény kor gyakorlata mind az időszaki, mind, pedig a szentségi böjtök vonatkozásában. Az ókori szerzetesek szinte utolérhetetlen tökélyre fejlesztették az önmegtagadásnak e formáját, amit a középkorjogi szabályokba rendezett. Az újkor hajnalán a reformátorok kritikával illették a katolikus gyakorlatot, melyet a Trienti Zsinat, valamint a pápák továbbra is igyekeztek megőrizni.