A szenvedés érdemszerző
Ki akar szenvedni?
Nem sokan.
Mi értelme van mégis? Kikerülhető, hogy életünkben ne legyenek nehézségek, fájdalmak, szenvedés?
Miért viselték sokszor belenyugvással, türelemmel a szentek a betegségeket?
Miért tudták kitartóan megőrizni a reményüket a nehéz pillanatokban, szorongattatásokban is?
"A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk."
(Róm 8, 16)
"Ezen élet szenvedései nem mérhetők
az eljövendő dicsőséghez, amelyet megkap az a lélek, aki jó türelemmel szenved."
(Róm 8, 18)
Talán segítségünkre lehet Szienai Szent Katalin: Levelek c. műve a témában.
Az alábbiakban ebből idézek.
Oh, drága testvérem Krisztus Jézusban, ha nem látjuk a szenvedés nagy hasznát
ebben az életben, amíg zarándokok vagyunk, akik mindig a halál végállomása
felé rohanunk, nem fogunk megmenekülni. Mert sok jó származik a mostani szorongatásokból. Az egyik az, hogy hasonlóvá formálódunk a megfeszített Krisztushoz az szenvedéseinek és gyalázatainak viselésében. Nos, lehet-e nagyobb kincse a léleknek, minthogy magára öltheti az gyalázatát és szenvedéseit?
A másik, hogy a szenvedések megtisztítják a lelket bűneitől és hibáitól, gyarapítják benne a kegyelmet, és kincset szereznek az örök életre, mert Isten megjutalmazza a lelket szenvedéseiért és fáradalmaiért.
És jóllehet végtelen büntetést érdemelnénk, a maga irgalmassága szerint ebben a véges időben büntet minket; amely időben, ha türelemmel viseljük a szenvedéseket, törlesztünk és érdemeket szerzünk, ami nem következik abból a szenvedésből, amit a másik életben visel a lélek. A purgatórium szenvedésével ugyanis törleszt, érdemeket azonban nem szerez.
ebben az életben, amíg zarándokok vagyunk, akik mindig a halál végállomása
felé rohanunk, nem fogunk megmenekülni. Mert sok jó származik a mostani szorongatásokból. Az egyik az, hogy hasonlóvá formálódunk a megfeszített Krisztushoz az szenvedéseinek és gyalázatainak viselésében. Nos, lehet-e nagyobb kincse a léleknek, minthogy magára öltheti az gyalázatát és szenvedéseit?
A másik, hogy a szenvedések megtisztítják a lelket bűneitől és hibáitól, gyarapítják benne a kegyelmet, és kincset szereznek az örök életre, mert Isten megjutalmazza a lelket szenvedéseiért és fáradalmaiért.
És jóllehet végtelen büntetést érdemelnénk, a maga irgalmassága szerint ebben a véges időben büntet minket; amely időben, ha türelemmel viseljük a szenvedéseket, törlesztünk és érdemeket szerzünk, ami nem következik abból a szenvedésből, amit a másik életben visel a lélek. A purgatórium szenvedésével ugyanis törleszt, érdemeket azonban nem szerez.
Isten mindent szeretetből bocsát reánk, azért, hogy férfias szívvel, a szív és az érzület szent serénységével elszakadjunk a világtól, és egy
kicsit a halhatatlan javakat keressük; hogy elhagyjuk a földet minden bűzével együtt és a mennyet keressük. Mert nem arra lettünk teremtve, hogy a földet együk, hanem arra, hogy zarándokok legyünk ebben az életben, akik mindig célunk, az örök élet felé sietünk az igaz és királyi erényekkel; és nem tartóztathat
fel az úton semmiféle jószerencse vagy élvezet, amit a világ akarna adni nekünk,
-de a megpróbáltatás sem, hanem férfiasan kell futnunk ; és sem rendetlen vidámság, sem türelmetlenség nem fordíthat vissza minket, hanem türelemmel és Isten szent félelmével kell mindig haladnunk.
Nagy szükséged volt erre a szorongatásra; Isten ugyanis megadta neked a vágyat, hogy kiszabadulj a sokféle kötelékből és kifejleszd lelkiismeretedet : ezért egyik oldalon a világ, a másikon Isten vonzott. Most Isten -üdvösséged iránti nagy szerelmében - eloldozott téged és megadta neked az utat, ha bölcs vagy megragadni azt. Nekik megadta az örök életet", téged pedig a a szorongatás kincsével hív, nem azért, hogy kifosszon, hanem azért, hogy a hátralevő időben megismerd az jóságát és a saját hibáidat.
