Athanasius Schneider püspök és Diane Montagna beszélgetése, Christus VINCIT, Krisztus győzelme a kor sötétsége felett

Részlet a könyvből:

Szigorúan véve a pap csak akkor cselekszik Krisztus személyében, , amikor kimondja a szentség érvényességéhez előírt szavakat, különösen a bűnök feloldozásának szavait a bűnbánat szentségében, és az átváltoztatás szavait a misén. Mikor például a pap szentbeszédet mond, akkor nem Krisztus személyében beszél, különben mindem szava Krisztus tévedhetetlen szava lenne.

Amikor tehát az Úr felé kell fordulniuk, akkor az arcuk alig lesz látható a misén, és ez nyugtalanítja őket, mivel a papi showman boldogsága véget ér, ha a közönség nem látja és nem csodálja folyamatosan. Ha a pap Isten felé fordulva mutatja be a misét, akkor az arca nem látható, és nem ő áll a figyelem középpontjában, hanem valaki más: KRISZTUS.

*   *   *

A nép felé misézés idővel lerombolja azt a központi igazságot, hogy a mise lényegét tekintve azonos a Kálvária áldozatával. A szentmise nem az utolsó vacsora állandósítása, hanem a kereszt misztériumáé, szentségi jelleggel. Ennek az igazságnak kell formálnia belső hozzáállásunkat és külső magatartásunkat egyaránt. Martin Luther kezdte terjeszteni azt az eucharisztikus eretnekséget, hogy a mise nem a keresztáldozat szentsége, hanem az utolsó vacsora egyfajta megismétlése, illetve az arról való megemlékezés. Luther Eucharisztiára vonatkozó eretnekségét, amely tagadja a szentmise elsődleges áldozati jellegét, ma már a teológiai karokon és papneveldékben tanítják, és számtalan pap és püspök szentbeszédeiben hallhatjuk.

Azért ütközik ekkora ellenállásba az, hogy a pap és a hívek is az Úr felé forduljanak, mert az ezt ellenző papok szeretnek a figyelem középpontjában lenni. Annyira rabjai már az evilági emberi dolgoknak, hogy az önszeretet megvakította őket. Elveszítették érzéküket az örökkévalóság, a természetfeletti iránt, és nem vágyakoznak már rá. Megelégednek a természetes, emberközpontú dolgokkal. Ezek a papok elveszítették az érzéküket az igazi imádás iránt. A nép felé való misézés valójában nem tekinthető imádságnak, pusztán emberi összejövetelnek. Ezek a papok és közösségeik ezért önmagukat ünneplik, még ha ezt nem is akarják elismerni.

*   *   *

A pünkösdizmus új jelenség, sőt bizonyos értelemben új vallás. A pünkösdista, karizmatikus, szentimentalista és irracionális vallási tapasztalat sok keresztény felekezet, sőt nemkeresztény vallás életét átjárja, és valódi lelki veszélyt jelent. A kereszténységnek két fő ága van: az egyik a katolikus- ortodox kereszténység, amely a szentségekre épül, papsággal és püspöki hierarchiával rendelkezik, a másik a protestánsok, ahol mindez hiányzik. És most a kereszténységnek új ága jelenik meg, a pünkösdista mozgalom, amely a vallás lényegét az érzésekben és az irracionalizmusban határozza meg, bár ezekkel az alapelvekkel bizonyos értelemben már Martin Luthernél is találkozunk. Az új pünkösdista keresztény vallás veszélyes, mivel lerombolja a vallásosság erényét, az Istennel való hiteles kapcsolatot. A pünkösdizmus a szubjektivizmusba és az önkényeskedésbe torkollik. Minden dolgot azon mérnek le, hogy milyen élményt jelent, és milyen érzelmekkel tölt el.

Hiányzik belőle az értelem, az igazság és a teremtmény megrendülése Isten fensége előtt. A helyzet ahonban az, hogy az isteni kinyilatkoztatás a lényegénél fogva az értelemhez és az igazsághoz kötődik. Jézus Krisztus Isten megtestesült Fia az Ige, a Logosz, az Igazság, a Legszentebb Szentháromság második személye.

Mihelyt eltűnik a vallásos érzésem, a hitem is eltűnik.

A pünkösdizmus hosszútávon árt a hitnek, és eltorzítja az igazságot. Sajnos a pünkösdista jelenség már a Katolikus Egyházat is mélyen átjárta az úgynevezett karizmatikus megújulás révén. Sem az Ó-, sem az Újszövetség, sem az apostolok, sem az egyházatyák nem helyeselték az érzelgősen irracionális vallási, illetve liturgikus gyakorlatot, ahol a központi helyet az érzelmek foglalják el. Az Ószövetség vallása isteni kinyilatkoztatásból ered, és lényegét tekintve a törvény (a liturgiára és az erkölcsre vonatkozó parancsok) és a próféták (a hit tanítása) határozzák meg.

*   *   *

Ő megmutatja nekik az összes lehetséges gyermeket, akik megszülethettek volna, ha nyitotabbak az életre.